Vedd el a férjet!

Pokolba veled Park Chanyeol...

Nagy sóhajjal csuktam be magam után az ajtót és döntöttem neki fejem. Sowon kiköltözött Seohyun mellé, úgy tűnt a legjobbnak, legalább egymással pletykáltak és nem velem, én pedig megkaptam a szükséges egyedüllétet. Hiába volt a reggeltől estig tartó munka, nem tudtam kikapcsolni. Ott volt a fejemben Jongin, és Kyungsoo, akinél már tíz perce ott kellett volna lennem és Chanyeol. Két hét. Ennyi maradt és ő egy férj lesz, miközben naphosszat csak ő jár a fejemben. Nem tudtam rájönni, hogy miért ő, mi volt benne ennyire magával ragadó, de egyre jobban belegabalyodtam a csapdájába.

- Ha nem indulsz el most azonnal, esküszöm, én megyek oda és vonszollak a farkadnál fogva ide.

- Kyungsoo...

- Értem én, hogy most épp nem vagyunk jóban, de legalább a munkáddal foglalkozz!

- Indulok – sóhajtottam fel és letéve a telefont vettem magamhoz a tabletem és telefonom.

Egész délután Kyungsoonál voltam és el kellett ismernem, hogy hiányzott. Szóba sem került Jongin, mintha sosem lett volna, és nekem ez így most tökéletes volt. Furcsa volt rájönni, hogy hiába a szakítás elég volt legjobb barátomra pillantani, hogy őszintén kívánjam nekik az igazi boldogságot. Mindig hittem a sorsban talán az ő életükben annyi volt a szerepem, hogy egymásra találjanak rajtam keresztül. Mégsem volt kedvem hazamenni és az üres lakásban lézengeni...

Felkaptam a fejem a halk kopogásra, és nem értettem szerda este kilenckor ki a francnak van képe az irodámba zavarni. Összevont szemöldökkel sétáltam az ajtóhoz, és már a nyelvem hegyén volt, hogy húzzon a fenébe, de csak egy döbbent mosoly szökött ajkaimmal.

- Chanyeol...

- Szia, zavarok? - kukkantott be mögém és mintha megnyugodott volna, hogy egyedül talált.

- Nem, gyere be - léptem arrébb de nem mozdult.

- Inkább gyere te, elég volt mára a munkából - pöckölte meg a homlokom.

- Elég lenne? - pillantottam a papírhalomra.

- Elég, hidd el. Gyere. Szedjünk össze Mongot és menjünk.

- Mégis hova?

- Majd meglátod. Kocsival jöttél? - toporgott még mindig a küszöbön, én pedig megint nem értettem mi történik körülöttem.

- Igen, miért?

- Mert én taxival, szóval te cipeled a seggem kivételesen, nem én a tiédet.

- Kissé pofátlan vagy, nem gondolod? - vontam fel a szemöldököm, de csak vállat vont.

- Nem jobban, mint máskor. Nézd a jó oldalát, mivel annyira anyagias vagy, fizethetsz te.

- Mindjárt elájulok tőled - drámáztam, majd lecsaptam laptopom tetejét, és összeszedtem végre magam.

Alig bírtam visszatartani a nevetésem, ahogy Chanyeol próbálta beszuszakolni magát az ülésre. Mivel általában Mong utazott mellettem valamiért teljesen előre állítottam, ő pedig a hatalmas termetével szinte fájdalmas arccal nyomorogta be magát. Amint sikerült betömködnie mindkét lábát, már nyúlt is a karért hogy hátracsúszhasson és elégedetten sóhajtott fel.

- Hihetetlen milyen kicsi vagy - pillantott az én helyemre.

- Te meg ma rettenetesen beszólogatós.

- Fáradt vagyok - csatolta be magát.

- Akkor miért nem mész haza?

- Mert ki akarok kapcsolni. Na menjünk.