Vedd el a férjet!

Veled is csak a baj van

Életem legfurább szakítását éltem át, ahogy Jonginnal némán ölelkezve álltunk a nappali közepén. Tudtuk, hogy vége, de valahogy kimondani még így is nehéz volt. Ha legalább megcsalt volna, akkor elmondhattam volna egy mocsok alaknak, aki összetörte a szívem, de ismertem őket, képtelenek lettek volna ilyesmire.

- Tudod, azért én egy kicsit beléd zúgtam... - ismerte el mosolyogva. - Akkor, amikor ott a bárban lazán odasétáltál hozzám leesett az állam.

- Tudom - nevettem fel még mindig szipogva. - Azt hittem valami egoista kis pöcs vagy, erre nekem kellett mindent csinálni.

- Félelmetesen magabiztos voltál, nem tudtam mit kéne tennem - vont vállat.

- És most mi lesz? Van hova menned?

- Ki tudja, lehet, hazamegyek pár napra, aztán átcuccolok egy haveromhoz - adta elő drámai tervét mire nyakon vágtam. - Komolyan, keresek majd valami kecót.

- Mondanám, hogy maradhatsz pár napig, de egy ágyban aludni elég furcsa lenne, a kanapé pedig esélytelen.

- Olyan hülye vagy - szorított magához. - Azért remélem, valamikor tudunk majd úgy beszélni, hogy az nem lesz kínos.

- Egy idő után biztos...

***

Aznap kora este Jongin kisétált egy bőröndnyi ruhával, és megbeszéltük, hogy hétvégén elviszi a többi cuccát is, én pedig ott maradtam a lakásba az illatával teljesen egyedül. Ismeretlenül hatott rám a hirtelen magány, nem tudtam mihez kéne kezdenem magammal. Ott voltam a lakásomban, ahol a cuccok fele szinte Jonginé volt. A kedvenc bögréje a konyhaszekrényemben csücsült, a ruhái ugyanúgy lógtak felakasztva, a fürdőben ott volt a fogkeféje. Még az ágyba is képtelen voltam befeküdni, mert minden rá emlékeztetett. Ráadásul a legjobb barátom, akivel mindent meg tudtam beszélni valószínűleg pont vele volt.

Számat rágva terültem el a kanapén kapcsolgatva az adások között, de semmi nem tudott lekötni két pillanatnál tovább. Csak pörgött az agyam, újrajátszva az egész kapcsolatomat vele, és nem tudtam mit kéne tennem. Sosem szakítottam még úgy, hogy nem én léptem ki a kapcsolatból. A fenébe is mindig én voltam a rossz, azzal az érzéssel már megtanultam tovább lépni, de ezzel? Ezzel nem tudtam mit kezdeni.

Azon gondolkodtam más mit csinál, ha szakít. Talán sír, de az rám sosem volt jellemző, elvégre mindig mindenki azt mondta rám érzéketlen vagyok. A fagyit utáltam, a sorozatok meg a sírós filmek nem kötöttek le, egyedül inni meg sosem tudtam. Talán kerítenem kellett volna valakit, aki átjön és vigasztalja megtört lelkem, de az se vallott rám. Beülni valahova? Talán még az, amit el tudtam képzelni magamról. Lehet tele kellene enni magam? Rendelni egy kis csirkét sörrel? De az se jó egyedül. Hihetetlen hirtelen mekkora szükségem lett volna egy emberre magam mellett, egy barátra. Kyungsoora.

***

- Nem hiszem el magam... - motyogtam halkan, ahogy beléptem egy teljesen ismeretlen bárba. Végül az eljövetel mellett döntöttem, alapos megfontolás után pedig a város egy teljesen más részében kötöttem ki. Az összes kedvenc helyem köthető volt Jonginékhoz, azt pedig végképp nem akartam, hogy máris szembetaláljam magam velük, vagy valami közös ismerősünkkel. Kellett a francnak, hogy róla érdeklődjenek, vagy vele kapcsolatban meséljenek valami történetet. Kyungsoora meg még annyira sem voltam most kíváncsi. Tudtam, hogy nem kellene rá haragudnom, de még mennyire, de tudni és érezni két külön dolog volt mindig is. Elégedetten néztem végig a hangulatos helyen, direkt valami kissé drágább bárt céloztam be, talán itt kevesebb barommal fut össze az ember. Elvégre, még ha segg is legalább van pénze, de kevesebb pénzes seggfej van, mint seggfej összességében. Kértem egy rövidet valamint egy sojut, majd az itallap tanulmányozása közben próbáltam kitalálni tulajdonképpen mit is keresek itt. Annyira szánalmas, úgy utáltam így érezni magam. Rossz volt úgy egyedül lenni, hogy vágyta valaki társaságára.

- Baekhyun? - Az ismerős hang kirángatott lassan alkoholba fulladó magányomból és meglepetten néztem oldalra, kissé elszédülve.

- Chanyeol? Hát te? - pilláztam meglepetten, de mindenféle jó modor távol állt már tőlem.

- A közelben lakom, és néha be szoktam nézni ide. A nehéz napok után tudod... - tette hozzá bizonytalanul.

- Ó... nehéz napod volt?

- Rólad ez inkább elmondható - mért végig és intett, mire a pincér máris elé rakott valamit. - Minden rendben?

- Mondhatni. Vagyis nem tudom, mérges vagyok, megbántott, de megértő is és kibaszott magányos. Még csak azt sem tudom mit kéne éreznem. Félelmetes - sóhajtottam.

- Szeretnél beszélni róla? - ült mellém kényelmesen és őszinte érdeklődéssel figyelt.

- Nem igazán kellene, elvégre épp pár napja hurrogtalak le, hogy a magánéletem az a magánéletem.

- Néha jobb kibeszélni magadból.

- Csak figyelmeztetlek, hogy a jelenlegi énem annyira ismeretlen még saját magam számára is, hogy lehet bőgni fogok. Lehet szakítós számokat kéne hallgatnom? - gondolkodtam hangosan.

- Szakítottál a barátoddal? - lepődött meg Chanyeol. Igazából tökre elfelejtettem, hogy itt van.

- Hát valami olyasmi.

- Olyasmi?

- A pasim és a legjobb barátom egymásba szerettek. Vagy fognak. A lényeg, hogy tuti összejönnek.

- Miért nem próbálsz meg küzdeni érte? Ha szereted nem kellene elengedned, nem? - vonta fel a szemöldökét.

- Jaj Chanyeol... Te még nem tudod, hogy egy érzéketlen gyökér vagyok, aki nem tud szeretni.

- Hát nekem abból, ahogy most látlak, pont nem az jut eszembe, hogy érzéketlen vagy.

Nem válaszolok, helyette csak elgondolkodva méregetem őt kis ideig, majd kérek még egy whiskyt. Milyen furcsa véletlen, hogy pont belé botlottam, és milyen elcseszett is egyben. Lehet, most kapom vissza kamatostól azt a sok érzés nélküli kalandot, amibe belementem? De hát egy kapcsolat nem csak szerelemből létezhet, nem? És még csak nem is rosszra gondolok. Ott volt az első srác az életembe, akivel felfedeztem magam. Nem voltam belé szerelmes, de kedveltük egymást. Oké, ő többet érzett nálam, de hát én akkor még abban sem voltam biztos, hogy tényleg az vagyok, aki. Vagyis de, de tudni és elfogadni tényleg más dolog volt. Emlékszem abban az időben minden tájon a padlón voltam. Akkor volt az, hogy a fiúk elkezdték felfedezni a lányokat, hogy azt hallgattam, neki milyen szép teste van, milyen formás, a másik csúnyácska, de kompenzálja a mellmérete, és oké, hogy a feje nem szép, de formás a segge. Abban az időben én csak álltam és méregettem az angyali mosolyú, de nem elég formás lányt, majd lecsekkoltam a kissé nagyobb orrút jó fenékkel, és én ebből semmit nem láttam.

- Csak a baj van az érzésekkel - húztam le az utolsó pohár italomat, majd hirtelen felpattantam.

- Hazaviszlek - állt fel Chanyeol is, és valamit odanyújtott a pincérnek. - Ugye nem kocsival jöttél? - nyúlt karomhoz, hogy megtartson, én pedig máris sokkal stabilabbnak éreztem magam a puszta érintésétől.

- Veled is csak a baj van - morogtam halkan.

- Velem? - torpant meg kissé bizonytalanul. - Ennyire utálsz? - tette fel félve a kérdést. Ott a bár közepén alaposan elgondolkodtam a válaszon, amit még ennyi alkohollal a szervezetemben is tudtam, hogy nem mondhatok ki.

- Nem, te egy kifejezetten jó vőlegény alapanyag vagy - veregettem meg a vállát elismerően. - Ne nézz így, ez egy bók volt - szóltam rá, ahogy csak döbbenten pislogott rám.

- Köszö...nöm? - ráncolta homlokát értetlenül.