Vedd el a férjet!

Káposzta

Szó nélkül pakoltam kartonba Jongin cuccait a hálóba, míg ő a nappaliban tette ugyanezt. Bár nem akartam itthon lenni, amikor elmegy, mégsem tudtam csak úgy lelépni. Helyette fájdítottam a szívem, ahogy pár kósza percig az ajtónak támaszkodva néztem őt. Rajta is látszott a szakítás utáni rongy állapot, óvatosan mosolyodott el, ahogy ajtót nyitottam neki, mert már nem volt joga a kulcsot használni. A kulcsot, ami most ott pihent a konyhapulton arra várva, hogy száműzzem a többi közé majd a helyére. Már nem lógott rajta Jongin kedvenc kulcstartója, csak az a három fém és egy műanyag darab, amivel be kellett jutni hozzám.

Néha elmosolyodtam, ahogy egy-egy tárgyról beugrott valami emlék, sok hülyeséget csináltunk együtt, minden percét élveztem a kapcsolatunknak, még ha nem is mutattam ki neki igazán. Talán legközelebb nyitottabbnak kéne lennem. Talán akkor a leendő párom is látni fogja, hogy nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek tűnök. Talán akkor végre szerelmes lehetek.

- Kyungsoo lent van a kocsiba.

- Nem tudom, hogy akarok-e vele most beszélni.

- Kicsit igazságtalannak érzem. Régebb óta a barátod, mint amennyit velem töltöttél, nem gondolod, hogy igazságtalan, hogy vele nem foglalkozol?

Összepréseltem ajkaim, mielőtt olyat mondtam volna, amit csak a hirtelen indulat hoz ki belőlem, és elkezdtem magamban számolni. Nem kezdek el ordibálni, kiakadni, és senkit nem küldök el a francba. Nem.

- Elég nehéz volt elfogadni ezt az egészet, hiába tűnök nyugodtak nem olyan könnyű.

- Senkinek sem az. Neki sem és nekem sem.

- Épp most cuccoltok össze, szakítás után három nappal... - közöltem cinikusan.

- Attól még szar.

- Nekem is! - emeltem meg a hangom. - Sosem gondoltam volna, hogy ti ketten... de elfogadtam és vita nélkül elengedtelek.

- Mert csak egy dugócimbi voltam neked.

- Kretén - Lezártnak tekintettem a témát és telefonomat felkapva az ágyamról döntöttem a távozás mellett. Mong tanácstalanul pislogott kis ideig kettőnk között, majd mellém szegődött. - A kulcsodat dobd majd be a postaládába, ha elmentetek.

- Baek, várj már!

De nem vártam.

Lent megláttam Kyungsoot, de egy hátraarc után elindultam a közeli buszmegálló felé, jelezve, hogy a legkevésbé sem akarok, most beszélgetni. Persze a bérletemet nem hoztam el, készpénz nem volt nálam a kocsi kulcsom pedig ugyancsak a nappali dohányzóasztalán pihent. Igazán büszke voltam magamra, meg az idióta megnyilvánulásaimra. Tíz perce se távoztam, mikor megszólalt a telefonom, és még arra se vettem a fáradságot, hogy megnézzem ki az, csak felvettem.

- Byun Baek...

- Tudom ki vagy, ne csináld ezt.

- Kyungsoo.

- Tudom, hogy szar most neked, mindhármunknak az, de nem fogom feladni a barátságunkat ennyiért, te se tedd.

- Szóval, ha arra kérnélek, hogy ne legyél vele, akkor elengednéd?

- Baekhyun...

- Tudod, hogy nem kérnék ilyet - sóhajtottam fel. - Csak adj egy kis időt.

- Mérges vagy?

- Igen. Nem tudom. Fogalmam sincs, mit érzek, annyi minden van bennem. Basszus egy részem még szurkol is nektek én sem értem magam - nevettem fel frusztráltan. - Csak adj egy kis időt, hogy lerendezzek magamban mindent.