EXO or Secret [HU]

11. fejezet - Robbanás

Kínos csend ülepedett az SM egyik termére. 2 ember volt csupán ebben a bizonyos szobában: Lia, aki még az ajtónál megtorpant és igyekezett minden bátorságát összeszedni, hogy akár csak a későbbiekben is, de meg tudjon szólalni; a másik személy az SM igazgatója volt, aki csalódottságot és dühöt sugározva tekintetével ütögette egyik ujjával az asztalának tetejét.

- Szóval... Mi is történt pontosan? - törte meg a csendet a férfi.

- Sajnálom Uram... - hajtotta le szégyenében fejét a lány.

- Nem a sajnálatod kell, hanem a pontos magyarázat arra, hogy miért, vagy hogyan tetted tönkre a cég kisbuszát. - emelte meg hangját az igazgató.

Ezzel a hangnemmel Lia-ba fojtotta a szavakat. Még nyelni is elfelejtett szegény lány.

- Ne haragudj az előbbiért Lia. - kezdte el masszírozni orrnyergét a férfi. - Kicsit nehezen indult a reggelem. - sóhajtott egyet. - Korábban kaptam néhány elemzést a karambolodról, amit nem igazán hiszek el.

Ahogy főnöke kezdett barátságosabb hangnemben beszélni, úgy nyugodott meg szépen lassan a lány is.

- Ülj le kérlek. - intett az előtte lévő székre a férfi, melyet Lia nem utasított el. - Minden rendben? Kissé sápadtnak tűnsz. - méregette a lány fáradt arcát.

- Jól vagyok! - hadonászott mentegetőzve.

- Ennyire meggyötört állapotban talán még nem láttalak. Ismerlek már azóta, hogy betetted a lábad a céghez. - tért vissza az előző témához az igazgató. - Talán épp ezért nem hiszem el a fiúk szavait és akarom hallani a te szádból is a történteket.

- Ha a tagok már elmondták, akkor az úgy is volt! - próbálta megerősíteni társai állításait, bár tudta, hogy ha az igazgató annyiban hagyja a faggatást és igazat ad a fiúknak, akkor ő fogja húzni a rövidebbet. Mégis inkább ezt az utat választotta.

- Nem érdekel! - dőlt hátra székében a férfi. - Én ráérek. - kulcsolta össze ujjait tarkóján.

- Szombaton este a 10th Youth Music Fesztiválról hazafelé menet egyre homályosabban láttam az utat. - kezdett bele egy kis idő múlva Lia. - Egy pillanatra meg is szédültem. Nem vettem észre, hogy kanyar következik. A következő emlékem, hogy Park Chanyeol szólongat hozzám és rázza a vállaimat.

Az igazgató nem mondott erre semmit. Folyamatosan pásztázta a lány arcvonásait. Láthatólag zavarta őt valami.

- Mennyit aludtál és ettél az elmúlt időszakban? - állt fel komótosan a székéből a férfi.

- Nem tudom. - hazudta Lia lebiggyesztett ajkakkal.

- Tudom, hogy rengeteg dolgod van, de szeretném ha egy kicsit többet foglalkoznál magaddal! - térdelt fel a lány székének oldalára. - Ennek a fiatal szervezetnek még szüksége van a pihenésre és a megfelelő táplálékokra is. - mérte végig újra Lia-t.

- A menedzserek szabálya szerint első a csapat, csak aztán jöhet szóba a magánélet. - nézett fel komolyan főnökére.

- Nem tudom felfogni... Hogy szorulhatott ennyi tisztesség, kedvesség, szeretet, kitartás egyetlen emberbe? - sétált vissza székéhez miközben hadonászott kezeivel.

- Csak a munkámat végzem! - nézett zavarodottan.

- Hát persze. - nevette el magát az idősebb. - Ahogy feláldozod a saját idődet, a fiatalságodat 12 "kisfiúra", mi? - hajolt rá asztalára.

Ezzel most megfogta Lia-t. Erre végképp nem tudott mit válaszolni, csak szégyenében lehajtotta fejét és az ölében lévő kezeire nézett, amikkel idegesen játszadozni kezdett.