2013.07.20.
A 2 nap szabadság után egy esti koncert, méghozzá a Blueone K-pop Dream Festival került sorra, mely előtt pár tag elég sokat nyafogott, hogy fáradtak, nem akarnak fellépni, pihenni akarnak; és még jó pár kifogást kitaláltak, amivel kissé felingerelték menedzserüket. Lia ezen az estén kerülte a tagokat. Csak a fontosabb információkat közölte velük, nem beszélgetett egyikükkel sem. Ezt furcsállták a tagok, de mégis inkább ráhagyták; hiszen neki is lehetnek nehezebb napjai.
Viszont másnap... Nem volt elég, hogy legalább 3 helyre kellett futnia a fiúkkal, még a cégen belül is megáldották munkával. A kora délutáni fellépés előtt egy speciális video klippet forgattak, melyet a szereplésük előtt adtak le a TV-ben. A fiúk igyekeztek viccesen és egyben aranyosan is csinálni, hátha ezzel feldobják majd menedzserüket; de a forgatás után realizálták, hogy még a teremben sem tartózkodott. Ekkor még nem foglalkoztatta őket nagyon a dolog, hiszen majd látni fogja.
A fellépés előtt, miután az egyik stáb tagja szólt nekik, kezdtek aggódni érte, mivel nem ment be hozzájuk és informálta őket néhány fontosabb dologról, ahogy szokta. Gondolták, valahol valamelyik szervezővel beszélgetésbe elegyedtek. Bíztak benne, hogy a megszokott módon fogja őket várni a színfalak mögött, miután lemennek a színpadról. Azonban csalódniuk kellett.
- Mennyi időnk van a fansign-ig? - pattogott Chanyeol.
- Majdnem másfél óránk. - pillantott telefonjának kijelzőjére Junmyeon.
- De még oda is kell érnünk. - szólalt meg Kyungsoo is.
- Ti menjetek jobbra, mi megyünk balra és hátra. - ugrott Jongdae aggódva a coloshoz mögötte néhány taggal.
- Rendben!
- Mi itt maradunk, hátha visszajönne. - kiáltotta az öltözőt elhagyó társainak Kyungsoo.
- Miért aggódnak ennyire érte? - vonta fel egyik szemöldökét Junmyeon.
- Lehet, hogy téged nem érdekel, de minket igen. - szórt villámokat szemével a fiatalabb.
- De érdekel, csak én nem aggódom halálra magam miatta. - dőlt hátra székében a leader.
- Remélem időben visszaérnek. - nézett fel az öltöző egyik falán ketyegő órára Kyungsoo nem reagálva barátja mondatára.
E҉X҉O
- Jártatok már hátul is? - futottak össze az egyik folyosón a tagok.
- Igen, de sehol nem láttuk. - lihegte Luhan.
- Nézzük meg elöl is. - indult meg Minseok, utána rohanva Yixing, Jongdae és Jongin is.
Körbefutották az épület elülső részét is, de még mindig nem találták meg menedzserüket. Telefonjuk sem szólalt meg, hogy visszaért volna az öltözőbe.
KAMU SEDANG MEMBACA
EXO or Secret [HU]
Fiksi Penggemar(Az első 3 rész kissé lassú, unalmas, nyögvenyelős, de kérlek, ne ezek alapján ítéld meg a történetet! Hiszen minden kezdet nehéz...) A világhírű EXO nem sokkal a debütálásuk után új menedzsert kap a cég főnökeinek ajánlásával. Egy fiatal kezdőt, ak...