F R I C I

Tizenkettedik felvonás

2016/június/24

     - Megjöttünk! – csendült fel az egyik buszon utazó felügyelő tanár rekedt és megfáradt hangja, akit sikerült elrángatni a vezetőségnek a szabadsága alatt is egy egyhetes túrára, amin zsibongó, neveletlen és unatkozó gyerekek sokaságára kell vigyáznia. A legtöbb diák nem is értette, hogy mi baj van ezeknek a felnőtteknek a fejével, hogy képesek a nyári nyugalmukat elcserélni rájuk. Érthetetlen. De félredobva ezt tapadtak az ablaküvegre, keltegették fel társaikat és duruzsolva tolakodtak, hogy lássák a helyet. Ahogyan a busz megállt kiabáló emberfolyóként hömpölyögtek le a járműről, ami eddig fogva tartotta őket. Egymást lökdösve, vagy épp előreengedve vették el csomagjaikat és nyújtóztatták ki elgémberedett tagjaikat. Frici és Ádám is magukhoz ragadva táskáikat masszírozták lábaikat, amit már alig éreztek a sok ülés miatt. Szabad pillanatukban néztek szét maguk közt. A buszon már láttak egy-két ismerőst, például Frigyes egyik haverját, Gergőt, akivel anno a fotó készült, amit Sarlói kivetített az osztálynak. A másik kettő buszról egyaránt özönlöttek le fiúk, lányok, alsósok és náluk idősebbek. Ádám oldalba bökte a mellette állót és kicsit hangosabban szólt hozzá, hogy ne vigye el hangját a csevegő tömeg.

- Figyelj, az nem Kriszti? – mutatott rá a lányra.

- Azt a...! De, ő az! És néz már, ott a sleppje is! – gonoszkásan elvigyorodott – Hát ez nem igaz, ő komoly kihozta a háziállatait is?

- Mi?

- Mondom, kihozta a pincsijeit.

- A kutyáit? – nézett értetlenkedve a barnahajú – Én nem látok nála hordozót. – nyújtogatta a nyakát, hátha valami elkerülte a figyelmét.

- Nem Ádám, nem. Úgy értemet, hogy a barátnőit. – fejcsóválva megkocogtatta barátja vállát és csalódottságot színlelve sóhajtott fel drámaian mintha azt akarná bejelenteni, hogy az egyik olasz szappanopera sztár megcsalta a kedvenc szereplőjét – Haló? – emelte füléhez kezét telefonálást mímelve – Brit tudósok? Szeretném bejelenti, hogy a hegyi levegő tompítja az ember humor értéséhez való agyterületét. Ühm! Igen, biztos. – már nyitotta a száját, hogy tovább tárgyaljon a képzeletbeli kutatócsoporttal, mikor is egy baráti taslit kapott a tarkójára.

- Hagyj már, most keltem fel! – nevetett fel.

- Jól van, jó, de ez már fájt. – kacagott fel ő is. A nevetést abbahagyva pásztázták tovább környezetüket. Észrevettek még néhány baráti arcot utána figyelmüket a fő kísérőre szentelték, aki nekikezdett egy kis beszédnek mielőtt mindenki szétszéled a házikókba. Nagyjából a közepén tarthatott a bemagolt szövegbe, amibe fáradságos munkával sikerült belefűznie az Isten szeretetét és teremtést az atya kérésére.

- ... és emiatt szeretném megkérni magukat – szólt a diákokhoz -, hogy vigyázzanak saját és társaik épségére és a környezetére. Külön köszönetet szeretnék mondani a kedves sofőrjeinknek, akik épségben elhoztak minket és türelmes munkatársaimnak is, remélem a továbbiakban is probléma nélkül tölthetjük el a napokat itt, a természet lágy ölén az Úr vigyázó szeme alatt! – körbefuttatta a szemét a jelenlévőkön és összecsapva tenyerét fojtotta - Most pedig kiosztom a szállásokat. Szeretném előre bejelenteni, hogy nem koedukáltak! – pár idősebb tanuló szomorúan sóhajtott és engedte el párja kezét, vagy hajtotta le a fejét abbahagyva a vad szemezéseket – Nagyjából háromszázan vagyunk, ezért vegyesen lesztek. Az összes ötödikes egy helyen lesz, a hatodikosok és hetedikesek ugyanabba a házba lesznek osztva. A nyolcadikosok szétszórva. A kilencedikesek és a tízedikesek együtt, a nagyobbik szálláson évfolyamokra bontva. A tizenegyedikesekhez kerül a maradék végzős osztály. A tanárok külön lesznek elszállásolva. Köszönöm a figyelmet, kérlek osztódjatok a felsorolt módon, a pedagógusok segítenek megtalálni a helyeteket! – a fiatalok követve az utasításokat álltak csoportokba és indultak el a felnőtteket követve. Frici és Ádám amint meglátta a nekik szánt házat azonnal berohantak és keresni kezdtek maguknak egy közös szobát, csak ez volt a lényeg; ne szakadjanak el. A többi már nem érdekelte őket, hogy ki kerül hozzájuk. Az egyik emeletes ágyat megcélozva dobták le holmijukat és várták be a többi futó diákot. Az ő helyiségükben volt még egy két személyes, létrás alvóhely, így négyen lesznek, ismerték fel. Bentről hallgatták a behallatszó trappolást és zsibongást.