F R I C I

Harmadik felvonás

2015/október /03

     Ádám és Frigyes megmerevedve álltak tanárnőjük íróasztala előtt, miközben a nő egy csapat vércsét megszégyenítő hangon ecsetelte nekik büntetésüket –amiből Máté sem maradt ki, mivel a fülébe jutott, hogy az ütés előtt szóban inzultálta társát-, és saját lelki fájdalmát, miszerint mennyire csalódott.

- És ennek tetejébe – mélyet sóhajtott, hogy újra megemelhesse hangját -, nem elég, hogy Kassainak év eleje óta érik egy beírás a viselkedése miatt, de magában is nagyot csalódtam, Weörös. És, hogy egyik jómadár se ússza meg üres kézzel, ma benn maradnak takarítani. A szüleiket értesítettem. Elmehetnek. – már nyitották volna szájuk tiltakozásra, de osztályfőnökök megelőzte őket – Nincs semmi de, azonnal menjenek, mielőtt többel kötik be! – ezzel már nem volt kedvük vitatkozni, ezért inkább verthadként kullogtak ki a tanári ajtaján végig a folyósón, le a lépcsőn egészen a takarítószertárig, ahonnan magukhoz vettek pár eszközt. Néma csendben ballagtak vissza termükbe a megszerzett tárgyakkal, amiket sietve pakoltak le a tanári asztal tetejére. Birtokukban két feltörlő, egy vödör, pár tisztítószer és egy szivacs volt.
Frici felnyalábolta a vödröt és az egyik mopot, majd kiment vízért. Magában épp elküldte a világ mindegy irányába azt, aki beköpte Sarlóinál, hogy jogos volt az a pofon. Oh pedig minden olyan jól ment! Ciccegett magában, nyelve csettintése vízhangzott az üres falakon, amik csak az ő lépteit verték vissza ellentétben a tanítás alatti zsibongással.
Épp a mosdóból kanyarodott ki a teli vödörrel, mikor meghallott valami halk szipogásszerűt. Ennek ellenére nem szaporázta meg lépteit, kényelmes tempóban sétált vissza termükben, ahol Ádám halálra vált arccal bámulta a kopott faparkettát az egyik pad tetején ülve. Barna, enyhén hullámos haja most szemébe lógott, de még így is tisztán látszódott jegesen csillogó világosbarna szeme. A feketehajút sem hagyta hidegen a látványa, a mindig pedáns, tökéletes, szép mosolyú fiú most úgy bámult, mintha azt mondták volna neki, hogy egy aszteroida közeleg a Föld felé és pár perc múlva be is fog csapódni, ezzel elpusztítva az emberiség 100%-t. Fricinek be kellett vallania nem volt toppon vigasztalásból és főleg nem tartozott erényei közé olyanokat felvidítani, akiket nem is kedvelt, de ha jobb kedvre nem is tudja deríteni, akkor legalább elvonja a figyelmét ég tudja miről, amitől ennyire magába zuhant.

- Segíts feltörölni. – mutatott a másik felmosóra maga mellett. Ádám továbbra is csendben ugrott le az eddigi helyéről és vette kezébe az említett tárgyat. Rutinos mozdulattal mártotta a vödörbe, csavarta ki és nyomta a földhöz, a rongyos anyag nedves csíkot hagyott maga után, ezzel felfedve a padló eredeti barna színét a piszkos szürke helyett. Így takarítottak vagy egy háromnegyed órát. Felmostak, kisebb-nagyobb sikerrel lesúrolták a padokról az unatkozó „művészek" munkáit –de Máté titokban ott hagyta Nátán már majdnem két hetes munkáját egy városról- a feliratokat és az ablakokat is elkezdték megtisztítani. Pechűkre az osztálylétszámuk miatt elég nagy termet kaptak, ezért még alig takarították ki annak felét. Valahol az ablakok negyedénél járhattak mikor Ádám megköszörülte a torkát és halkan szólalt meg, de továbbra sem nézett a másik jelenlévőre.

- Bocs, hogy felpofoztalak. – bökte oda. Nem igazán gondolta komolyan ezt a bocsánatkérést és saját belátása szerint nem is tartozott volna vele, de meg akarta nyugtatni lelkiismeretét. Ami ezután következett arra a legkevésbé sem számított.

- Én meg bocs, hogy lemelegeztelek. – Frigyes hangja sem volt valami bűnbánó, de ő is kimondta. A magasabbik kitágult szemekkel bámult rá. Egyszerűen nem tudta hova tenni ezt a hirtelen irányváltást. Úgy megilletődött, hogy még rá is nézett Frigyesre, aki észrevette az őt vizslató szempárt. – Mi van? – vakkantotta oda.

- Semmi, csak meglepődtem. – vonta meg a vállát – Tudod, nem gondoltam volna, hogy tudsz bocsánatot kérni. Meg hát... furcsa hallani a szádból, hogy meleg, a buzi helyett. Azt gondolná az ember, hogy nem érdekelnek az ilyen formaságok.

- A formaságokat továbbra is leszarom, de a diszkrimináció szerintem sem valami hű, de jó móka... és egyébként sem szeretem túlzottan a feleslegesen pejoratív jelzőket. - morogta vissza se nézve, túlságosan lefoglalta figyelmét az ablak tisztítása. Ádámnak itt esett le az álla. Az életben nem gondolta volna, hogy Kassai Mindenki Bassza Meg Frigyes Mátéval egyszer két szónál többet fog tudni váltani, de azt, hogy milyen szofisztikátlan, de mégis sajátosan fejezi ki magát a fiú azon még halála után sem töprengett volna el.
Zavarában csak bólintani tudott egyet, és csak valami „Aha." félét préselt ki magából. Máté is hamar észrevette meglepődöttségét és felsőbbrendűen elvigyorodott.

- Ne néz már így mer' kiesik a szemed. Tudod, én sem vagyok hülye, nem a két szép szememért vettek fel ide. Látod, ez is kirekesztő magatartás, elkönyveltél magadban egy lázadó idiótának, úgy, hogy nem is ismersz. – továbbra is vigyorgott.

- Most mondanám, hogy igazad van, de te is egy idegesítő mindentudónak gondolsz. – megvonta a vállát és öblítette szivacsát, amivel eddig az üveget törölgette. Sakk-matt. Csóválta meg fejét a fekete és vigyora kiszélesedett.

- Lenne egy ajánlatom.

- És mi lenne az? – vonta fel szemöldökét Weörös.

- Te nem szadizol folyamatosan engem meg Viktorékat, mi pedig békén hagyunk téged. Áll az alku? – kinyújtotta tisztítószer illatú, nedves tenyerét, Ádám felé, aki elfogadta azt.

- Áll. – saját kézfejét a mellette lévőjébe csúsztatta, megszorította, kezet ráztak és elengedték egymást.
Innentől hangtalanul tevékenykedtek az osztálytermekben egészen addig, amíg teljesen nem végeztek. Biccentettek egymásnak a kapuból és mindketten elindultak haza. Máté a buszmegállóhoz ment, ha jól számolta még eléri a fél hatost, a barnahajú pedig nyugodt léptekkel indult el a kertváros irányába.
A zötyögő járműven egy dolog jutott eszébe Fricinek. Maga elé emelte jobb kezét és szúrósan kezdte tanulmányozni. Milyen puha volt a tenyere. Megrázta a fejét. Beugrott neki egy furcsa elmék még nyolcadikos korából az utolsó bulijukról. Pont, mint az övé. Még a haja is hasonlít Kincsőjéhez... Fejét az ablakhoz döntötte és úgy nézte az elsuhanó tájat.

"