F R I C I

Tizenötödik felvonás

2016/június/27

     - Álmos vagyok... - nyűglődött Frici a busz ablakának dőlve, ami rendíthetetlenül robogott a legközelebbi városba, ahol a tanárok elmondása szerint egy egész napot el fognak tölteni.

- Lehet nem kellett volna még átszöknöd Tibiékhez az után, hogy a nevelő leszidta az egész csoportot. – morogta Ádám, aki épp olyan kialvatlan volt, mint barátja. Kettőjük fülét harsány, sípoló nevetés csapta meg, amit kilométerekről felismernének mind a ketten.

- Nátán, hogy a fenébe nem fáradt? – vonta fel szemöldökét a feketehajú maga elé meredve.

- Nem tudom. – csóválta meg fejét Weörös.

- Én már hozzászoktam és már dolgozik bennem a kapszulás kávé meg a titkos összetevő! – bukkant fel egy sötétbarna buksi a székük felett.

- Milyen titkos összetevő?

- Szerintem nem vagy kíváncsi rá. – csóválta meg fejét Frigyes, mert ő már hallott haverja reggelindítójáról és elkövette azt a hibát is, hogy belekóstolt. Ott tanulta meg, hogy a macskabolondtól nem érdemes ételt és italt kuncsorogni – hiába ad szívesen bárkinek -, mert ki tudja mik lehetnek az összetevői. Már ott gyanakodnia kellett volna mikor még első félévben meglátta egy krumlifőzelékes-fasírtos szendviccsel.

- Csak nem lehet olyan rossz. – vonta meg vállát Ádám.

- Tényleg nem az! – helyeselt Nátán – Az a bizonyos titkos összetevő, a karamellás kávéval kevert energiaital, kísérőnek mellé egy kis pillecukor!

- Igazad volt. – sóhajtott lemondóan a barna és fáradtan hátravetette a fejét úgy kémlelte a jármű kopott tetejét.

- Én mondtam. – veregette hátba együtt érzően, de nem sokáig bírta, mert kitört belőle a nevetés.

- Igazán kedves. – könyökölte oldalba Fricit és szemérmetlenül élvezte a túljátszottan fájdalomtól eltorzult arc látványát, amitől egy reggeli fáradt mosoly kúszott ajkaira.
Még egy ideig beszélgettek, ugráltak a témák között, míg a járművön dobálództak a rossz útminőség miatt, de csoda, hogy azon a keskeny, ösvénynek is alig nevezhető csapáson egyáltalán nem akadtak el négy méterenként. Amíg beértek a településre, amiről beszéltek nekik egészen felébredt a társaság. Ahogy telt az idő úgy ébredeztek és hangosodtak, ennek a változásnak nem igazán örültek a tanárok. Párszor elnézést is kértek a sofőrtől a kellemetlenségek miatt, aki csak legyintett. Amikor végre odaértek a város határába egy emberként tódultak le a buszról és szóródtak volna szét. Ezt megelőzve álltak meg előttük tanáraik és próbálták a nyüzsgő gyerekeket egy csoportba rendezni. Három részre osztották őket aszerint, hogy melyik busszal értekeztek és maguk mellé kaptak két-két pedagógust is. Az elmondottak szerint felváltva vesznek rész a programokon. Míg az egyes csoport várost néz, addig a kettes múzeumba megy, a hármas pedig szabadon elfoglalhatja magát a kézhez kapott térképpel. A képlet egyszerű: cserélgetik és ha minden jól megy a nap végére mindenki részt vesz minden programon. Frici és barátai a kettes csoportba kerültek, így oldalukon a többiekkel meglátogatták a közeli múzeumot.

- Kinek jutott eszébe, hogy a gyerek nyáron is tanulni akar? – suttogta Frigyes Ádámnak, aki földöntúli erőkkel próbált koncentrálni az idegenvezető unalmas hangjára. Megvonta a vállát miközben fülébe kúsztak a monoton sorok, amiket az idős férfi vontatottan adott elő egy feltehetőleg kubizmuskori festmény előtt. Eres kezeivel mutogatott össze-vissza, ami hosszútávon kifejezetten idegesítő volt a figyelők számára. Mintha csak amiatt gesztikulálna, hogy közönsége el ne aludjon, de nem éppen a kellő hatást érte el vele. A tanárok bólogatva és néhol helyeselve álltak előtte – bár volt egy olyan sejtése a feketehajúnak, hogy még a felnőttek sem tudják hol vannak. Ez a sejtése ott igazolódott be mikor kalauzuk megkérdezte, hogy valaki ki szeretne-e fáradtan a mellékhelyiségre és tanítóik továbbra is bőszen biccengettek fejükkel. Így telt el a múzeumos idejük: végletekig fárasztóan. Az épületből kifele menet Frici még megejtett egy sunyi mosolyt, ami fel is tűnt barátjának.