F R I C I

Negyedik felvonás

2015/október/16

    - Kassai úr – az idősödő szemüveges nő harsány hangja úgy csattant az osztályon, akárcsak az ostor -, kérem, magyarázza meg ezt! – mondatát követően kivetített egy igen hivalkodó fotót a teremben található interaktív táblára. Az osztály elnyílt szájjal nézete, míg Máté teljes testi-lelki nyugalommal nézett farkasszemet félnappal ezelőtti önmagával. A képen ő volt, bal karjával egy csinos és „kissé" alulöltözött szőke lányt ölelt át, a másikkal egy nála pár évvel idősebb fiút. Egyik kezében vékonynyakú, félig kiürült Heinekenes üveget szorongatott, a másikkal, a srác felőlivel pedig bemutatott. Arcán csálé vigyor ült, nyelvét kinyújtotta, a vaku miatt szemei pirosan villantak, a mellette álló, vele egynemű pedig egy perverz és sokat sejtető mosollyal nézett a kamerába, a szöszi feje előrebukott, ezzel bizonyítva, hogy már ő sem józan. Frigyes továbbra is halált megvető nyugalommal pásztázta a megörökített pillanatot, de ez Sarlói tanárnőre közel sem volt igaz; a projektor távirányítóját úgy szorongatta, hogy félő volt eltörik... - Válaszolna a kérdésemre, hogy mit keresett maga a 10B-s Deákkal és a szomszédosztályos Ranek lánnyal?! És egyébként is a Gergő nem a maga súlycsoportja, nem kellene vele barátkoznia!

- Mint, ahogy látja ennek ellenére nagyon jól szórakoztunk és nem én tehetek arról, hogy ő is élvezi a társaságom. – vont vállat hanyagul, pont mintha nem egy újabb szaktanári figyelmeztetés lógna a levegőben az ő részére – Na... de az, hogy Rebeka nem jött be az már az én hibám. Ha jól tudom fájt a csípője. – mondta tetetett bűnbánattal hangjában és, hogy kellően szarkasztikus lehessen még le is billentette alsóajkát.

- Mit is csinált maga? – kerekedett el a pedagógus szeme. Én ugyan semmit, egy ujjal sem értem hozzá, de ez Gergőről közel sem mondható el. Gondolta magában Frici, de ehelyett csak egy mosolyt varázsolt íves ajkaira és úgy válaszolt a kérdésre.

- Tanárnő, nagyon sajnálom, de nem mondhatom el. Tudja, ami a Cserepes utcán történik, az ott is marad. Bár, ha nagyon ragaszkodik hozzá, hozhatok önnek egy PPT-t az emberi szaporodás gyakorlati ismeretéből. – itt telt be a pohár a jelenlévő felnőttnél. Olyan lendülettel kanyarította be a fiú ellenőrzőjébe a figyelmeztetést, hogy átlógott egy másik rubrikába is és dühösen csapta vissza Frigyes elé. A feketehajú csak keserűen szemlélte a firkát, de ennek ellenére szeme sem rebbent, csendesen ballagott vissza ülőhelyéhez.
Legközelebb már csak szünetben szólalt meg, mikor is barátai asztala köré gyűltek.

- Naaa, Cicafiú! – vigyorgott rá Misi és fültől-fülig érő mosollyal mutatott fel neki egy tegnapi snapet, amit még az ő telefonjáról küldtek a „lánynak"az éjszaka folyamán. Azon is ő szerepelt, kidőlve egy címkétlen zöldüveggel maga mellett, arcán filctollal rajzolt macskabajusszal. Ő csak arcát alkarjába temetve szusszant fel, nagyon remélte, hogy amíg elaludt addig nem történt semmi különös, de úgy tűnik imái nem hallgattattak meg. Ilyenkor sajnálta igazán, hogy ateista.

- Misi. Vidd. A. Képemből. Azt. Vagy. Kiverem. A. Kezedből! – a nyomatékosítás kedvéért még legyezgetett is a kezével. Hatásosnak bizonyult, mert az elé tartott készülők a tulajdonosa zsebében landolt. Máté elégedett bólintott. – Én is így gondoltam.

- Tudod, nem kéne félájultra innod magad... nem tesz jót. Se a szervezetednek, se a lelkednek. – Nátán aggodalmaskodva nézte padtársát, de az leintette.

- Kösz, hogy aggódsz, de nem kell Dr.Szarka-féle-házi-pszichológus. Akkor szórakozok, amikor akarok. – a sötéthajú megilletődötten bólintott, de még mindig nem értett egyet. További vita helyett inkább visszatemetkezett rajzába és jobb kezében tartott rántott húsos zsömléjébe. Lassan a szőke is felszívódott és valahol a kockák csoportja körül kezdett legyeskedni, akik valami hiper-szuper számítógépes játékról beszélgettek.
Az órák lassan teltek, túlságosan lassan. Frici akárhányszor nézett az órára, az alig vánszorgott arrébb néhány milliméternyit, pedig már a hatodik órájuk vége felé jártak és még volt kettő. A hátra maradt időben legjobb elfoglaltsága a jegyzetelés mellett –és a kronométer mustrálása helyett- osztálya bámulása lett. Be kellett vallania nem nézte meg magának őket ebben az egy és fél hónapban. Csak pár ember nevét tudta, az arcokat is nehezen idézte fel, de ez betudható volt katasztrofális arcmemóriájának is. Ahogy nézte a diákokat szeme meg-megakadt egyen, Ádámon. Nem tudta hova tenni magában a fiút. Már nem mondhatta, hogy utálta, de azt sem, hogy kedvelte. Kevésbé volt unszimpatikus, de még mindig irritálta némelyik jellemvonása. Mondd, Ádám. Te mit gondolsz rólam?
A napja további része sem volt izgalmas. A matematika órát valahol két világ között lebegve töltötte, nem kötötte le a figyelmét a számok világa. Az utolsó órájuk biológia volt, a sejmagnélkülieket, vagyis a prokariótákat vették, ebben a negyvenöt percben sem volt jelen lelkileg. Gondolatai minduntalan elkalandoztak, a végén már csak arra várt, hogy megszólaljon az a fülsüketítően hangos és zavaró csengő a sarokban, hogy kitehesse a lábát az iskolából és elszívhasson egy szálat. Zsebében már markolta a gyújtót, táskája a hátán volt, hogy abban a pillanatban ugorhasson, ha csengetnek. Így is lett, az óra végeztével azonnal fel is állt, épp, hogy köszönt és már ott sem volt, rohant ki a levegőre. Hosszú napja volt, már csak szabadulni szeretett volna. Frigyes társasági embernek gondolta magát, kedvesen is bánt a körülötte lévőkkel, de néha már zavarta a sok beszéd.
Amikor kellő távolságba ért kivette kabátja zsebéből a cigarettát és a gyújtót, ajkai közé fogta papírba csomagolt dohányt és meggyújtotta. A hűvös októberi idő kicsit csípte az arcát, kezeit összedörzsölte és úgy lépkedett tovább egyenesen.
Valahol a Csápó utca közepén járhatott, mikor meglátott egy ismerős alakot. Testét szürke szövetkabát fedte, nyakát bíborszínű sál ölelte körbe, az enyhe őszi szélben ringatóztak hosszabbacska barna fürtjei, szemei ijedten csillantak, ahogy pásztázta az előtte álló magasabb és feltehetőleg idősebb alakot. A másik nem viselt mást egy fekete pulcsin és egy ugyanolyan színű baenie-n kívül. Frici az egyik oly' jellegzetes kézzel festett cserép mögött bújt meg és onnan figyelte a szituációt. Beszéltek, feltehetőleg vitatkoztak, mivel a sötétruhás gesztikulált és kisebb-nagyobb léptek tett Ádám felé. Lassan az öklét is fokozatosan emelte fel, itt döntött úgy Máté, hogy megakadályozza a kialakulni készülő verést, vagy verekedést, nem tudta, hogy mit várjon Weöröstől, ismeretségük óta elég sokszor lepte meg. Nagy léptekkel közeledett a két fiúhoz és egy hatalmas vigyort villantott, miközben integetett.

- Ádi! Hallod, ugye jössz Pataki házibulijába pénteken? – kiáltotta csengő hangon és a pulcsis kicsit behúzta a nyakát a név hallatán – Tudod, Csaba már múltkor is hiányolt! - amint osztálytársa mellé ért belekarolt a nyakába és lassan elkezdett vele hátrafele ellépkedni a helyszínről – Bocs, elrablom, nekünk mennünk kell! – integetett az ismeretlen srácnak továbbra is mosolyogva, majd Ádám füléhez hajolt – Húzzunk innen, de kurva gyorsan. – mintha csak ez lett volna végszó, megfordulta, sietve pakolták lábuk egymás után és végül lekanyarodtak egy mellékutcában, ahol Frici villámgyorsan akasztotta le karját a másik válláról, majd végigmérte a még mindig sokkos barnát.

- Köszönöm, hogy... megmentettél? – a vége inkább kérdés volt, de Kassai vállat vonva legyintett és még egy cigire gyújtott

- Nem tesz semmit. – el is indult volna ezzel letudva a csevejt, mert neki tényleg semmiség volt, el is lehetett volna felejteni, de Ádám utána ment.

- Nem azért, de ki az a Pataki Csaba? És miért lepődött meg a srác?

- Ja, hogy ő? – beleszívott a dohányba és úgy folytatta – Egy ismeősöm. Biztosra vettem, hogy ismeri azaz alak is. Sütött róla; piercing, fekete ruha, és méterekről érezni rajta az olcsó vízipipa aroma szagát. És hát Patakinak van híre az ilyenek közt. Múlt héten is megvert egyet. – kicsit elfintorodott, de nem mutatta különösebb jelét annak, hogy meghatották volna a történtek.

- És te miért barátkozol ilyenekkel? – vonta fel szemöldökét Ádám.

- A barátkozni rossz szó, inkább magam mellett tartom őket. A presztízs, tudod. Látod most is milyen hasznos volt? Na de most én kérdezek. Miért akart megverni? Mert, hogy te nem szoktál a fajtájukkal mászkálni az biztos. – Frici ránézett a nála pár centivel magasabbra, de az csak lesütötte a szemét és az utcakövet pásztázta, még meg is torpant. Arcába vér szökött, keze ökölbe szorult, olyan volt, mintha haragudna, vagy szégyellné magát.

- Velem csalta a barátnője, amíg szét nem mentek, aztán engem is ejtett. – Frici egészen meglepődött, még a félig elszívott csikket is majdnem kiejtett szájából, úgy elbámult, majdnem mindenre számított csak erre nem. Eltartott agyának néhány másodpercig, hogy teljesen feldolgozza a kapott információt, ami szépen szólva is letaglózta. Gondolt ő mindenre: beszólt neki; ismerték egymást korábbról –de azt nem tudta volna megmagyarázni, hogy honnan-; vagy egyszerűen csak nem tetszett a sapkásnak Ádám arca... De ez! Erre az egy válaszra száz kérdés jutott eszébe. Volt barátnője? Ki? Volt annyira elszánt, hogy egy olyan lánnyal legyen, aki kapcsolatban van? Mi van veled, Ádám?

- Oh. – ennyi volt a reakciója és próbálta szabályozni gondolatait – Legalább jól nézett ki? – bökte oldalba Weöröst vigyorogva, tényleg érdekelte, hogy milyen csaj ért meg a másiknak ennyi cécót.

- Gyönyörű. Fekete haja van, ami mindig kócos, zöld szemei és vékony ajka. Pár centivel alacsonyabb nálam, lányhoz képest egész magas és szeret sportolni, meg is látszott rajta. – nevetett halkan.

- Iron Lady, mi? – röhögött fel Frici, Ádám pedig bólintott, mert igaza volt.

- De én így szerettem. – elmosolyodott a szép emlékekre és végül az előtte lévő utat kezdte nézni Máté helyett, aki szintén így tett, együtt mentek a buszmegállóig, ahol elváltak útjaik.