The Half blood princess

A mumus

Ahogy beléptem a terembe, rögtön elkezdték az órát. Lupin professzor a terem közepére lépett és fennhangon belekezdett a bevezetőjébe. Minden órája elején elmond egy rövid, ismétlő szöveget, amiben előrevetíti az aznapi óra anyagát és párat kérdez is, amiért 1-2 pontokat osztogat a házaknak, ahol eltalálják a helyes választ. Úgyhogy megéri odafigyelni.

-Nem tudom ki emlékszik még a harmadik évére..- kezdte el- Azon belül is a mumusra. A mai órára hoztam egyet.- a hangja izgatottá vált, a terem megtelt pusmogással- Ne féljetek! A mumus nem bánt, csak azzá válik, amitől a legjobban féltek. Ki emlékszik arra a varázsigére, ami el tudja ijeszteni?

-Commikulus!- hallatszott a válasz hátulról egy griffendélestől. Hátranéztem.. Hermione. Sejthettem volna. Mindig mindent tud, sose hibázik. Kíváncsi volnék, mitől fél.

-Helyes válasz.- dicsérte meg Lupin- Lenne kedve elsőként kipróbálni magát?

-Köszönöm, de ezzel a lehetőséggel nem élnék.- válaszolt szégyellősen.

-Önként jelentkező?- nézett körül a tanár. Senki sem jelentkezett- Akkor én választok.- így se volt túljelentkezés- Akkor jó. Draco, kérlek gyere.- Malfoy hirtelen elhallgatott. Mindeddig Crak és Monstró ostoba vicceit és beszólásait hallgatta és kommentálta, de most meglepődött.

-Tessék?- kérdezett vissza ártatlan tekintettel.

-Fáradj ki!- szólította fel Lupin türelmesen.

Draco lassan kivánszorgott a hatalmas szekrény elé, ami a mumust rejtette. Lassan felnézett rá, majd a professzorra nézett és bólintott, hogy kiengedheti. Ő intett egyet a pálcájával, majd kirobbant onnan egy nagy adag zöld füst, ami pár pillanaton belül alakot öltött. Én álltam ott, vele szemben, de alig ismertem magamra. Nyúzott voltam, a hajam gubancos, tépett, a ruhám szakadt és csupa vér, a bőröm tele vágásokkal. Malfoy lélegzete is elállt egy pillanatra. Nem tudta mit tegyen.. az az álca, ami mögött engem rejtegetett most szétfoszlani készült. Megacélozta magát és kimondta a varázsigét.

-Commikulus!

Egy szempillantás alatt a vágások eltűntek, a vérből pedig lekvár és csokiszósz lett. A ruhámon egy torta lett szétkenve. A mardekárosok, Dracoval együtt nevettek egy jót, majd Lupin elismerően bólintott és sorba állított minket, aminek az elejére véletlenül én kerültem. Meg kell mondjam, rettegtem attól, hogy mivé fog átalakulni. Olyan történt, mint még soha..

Ahogy előre léptem a mumussal szembe, egy pillanatig gondolkodott, majd szétvált. És újra, és újra, egészen addig, amíg teljesen körbe nem vettek a sötét árnyak.
Az egyik egy papírtekerccsé alakult- a próféciává.
A másik a földön kúszó, haldokló Dracová.
A harmadik egy sötét árnyék volt.
A negyedik a nővérem, Laila, ahogy rajtam nevet.
Az ötödik a levelekké, amiket én és P írogatunk egymásnak.
A hatodik egy gonoszan vigyorgó Hermióne lett.
A hetedik egy denevérraj.
A nyolcadik és egyben utolsó (nem, nem egy alienné, de bírom a humorod!) a zajjá. Kiskorom óta rettegtem a zajtól.

Ez a nyolc mumus szépen summázott. Rettegtem attól, hogy mit kell tennem, ha a jóslat rám vonatkozik. Attól, hogy Draco a szemem láttára hal meg. A sötéttől, sötétségtől, az én sötét oldalamtól. Attól, hogy Laila megutál. Attól, hogy kiderül a kis levelezésem. Attól, hogy olyanná válok, mint Hermióne. A denevérektől. A zajtól. És mindez körülvett, tehát attól, hogy a félelem súlya megtör és összeroppant.
Térdre rogytam, ahogy a nyolc mumus egyre közeledett és fölém hajolt, mintha hullámok csapnának össze a fejem felett. Összenyomtak és nem tudtam mit csinálni, teljesen kikészültem. Az arcomat a kezeimbe temettem, de még éppen láttam, ahogy Lupin belép elém.

-Ide!- kiáltott és az összes mumus összeolvadt eggyé. Tonks jelent meg. A professzor könnyen elintézte, majd gyorsan visszazárta és odalépett hozzám- Az órának vége!

Mindenki lelépett a teremből, csak Draco maradt ott csendben. Lupin átkarolt és segített felállni. Már jobban voltam, de így is remegtem. Mikor észrevette Malfoyt, odasegített hozzá.

-Figyelnél rá, amíg jobban lesz?- kérte meg rá.

-Hát hogyne.- nyúlt a kezemért. Lupin csak mosolygott, mint aki tudná miről van szó (és annak a rohadt mumusnak köszönhetően tudhatta is, ahogy minden más jelenlévő. Vírusként fog terjedni ez az egész a suliban), majd becsukta utánunk az ajtót.

Amint kiértünk, Draco a hátamhoz és a térdemhez nyúlt, majd felemelt.

-Kulcsold össze a karod a nyakamnál, vagy leejtelek.- suttogta- Meg úgy kényelmesebb is lesz.

-Mindenki minket néz.- suttogtam zavarban, meg hangosabban amúgysem tudtam volna mondani. A fejemet a vállába fúrtam és próbáltam elrejteni az elpiruló arcomat.

-Hát nézzenek csak. Egy héten belül úgyis mindenki ismerni fogja a mumusos sztorit, tehát felesleges itt titkolózni. Tudtuk, hogy előbb-utóbb ki fog derülni. Most megtörtént.- közölte.

-Igazad van. Ne titkoljuk tovább. Ez lesz a legjobb.

-Egyet értek.- majd közelebb hajolt és megcsókolt. A folyosón mindenki minket nézett, de nem zavart. Most már büszkeséggel töltött el, hogy én lehetek az a valaki, aki megpuhította Draco Malfoy szívét.