The Half blood princess

Séta a holdfényben

Délután alig tudtam a leckeírásra koncentrálni.. ahhoz túl izgatott voltam.  Előástam a szekrényemből egy tiszta, hosszú ujjú talárt és egy hozzá passzoló griffendéles sálat a hidegre való tekintettel. Elkezdtem keresni a láthatatlannátévő köpenyt. Na itt jelentkezett az első probléma. Nem emlékeztem, hogy hova raktam. Felforgattam az egész szobát. Könyveket vettem le az asztalról, az ágyak alá néztem be, kipakoltak a ruhás szekrényt. Sehol sem találtam. Leültem az ágyam szélére, majd hirtelen a homlokomra csaptam. Ezt mind megelőzhettem volna egy egyszerű varázsigével!

-Invito köpeny!- a kezembe repült a rendes köpenyem. Nem egészen ezt akartam.. újra próbáltam.

-Invito láthatatlan köpeny!- éreztem a finom szövet anyagát, de semmit sem láttam a kezemen. Ebből tudtam, hogy megtaláltam végre.

A hosszas keresgéléssel eltelt idő szinte fel se tűnt. Tudtam, hogy Hermione már a szellemszálláson van, így nem tartottam tőle, hogy meglát, mikor még írok egy utolsó üzenetet P-nek. Elő is vettem az egyik ilyen papírt és pennát ragadtam. Gondolkoztam még pár pillanatot, hogy mit és miként írjak neki, aztán hirtelen eszembe jutott a megfelelő üzenet.

P,
Most (este 7:50) azért írok, hogy tudassam veled, hogy indulok a harmadik emeleti folyosóra. Ma kiderül, hogy emlékszel-e még rám (itt, 2002-ben). Remélem így lesz.
A pálcám világítani fog, így könnyebben megtalálhatsz.
Már alig várom, hogy láthassalak!

A,
Az érzés kölcsönös.
Találkozok majd veled, 25 év múlva.

A válasz láttán úgy sajnáltam. Kerek 25 évet várni rá, hogy láthasson. Bár az ő ötlete volt... na mindegy. Ideje indulnom.

A köpenyt magamra terítettem, halkan elmormoltam egy lumos varázsigét és lélegzetvisszafolytva reménykedtem, hogy a köpeny a fényt is elrejti. Kiléptem a Kövér Dáma mellett és nekiindultam a lépcsőknek. A falakon a képek nagyja aludt, az a pár aki ébren volt az sem engem nézett, mert nem láthattak. Amint ráléptem az első lépcsőfokra, elfordult velem az egész sor. Akkora lendülettel indult neki, hogy majdnem elestem. Szerencsére ott állt meg, ahol azt én szerettem volna. Aggódtam is emiatt: ha nem látnak, vajon a lépcső mi alapján érzékel?

Besétáltam a harmadik emeleti folyosóra. Sötét, kihalt és elhagyatott volt. Az ablakokon kísértetiesen sütött be a holdfény, olyan erősen, hogy a pálcámat el is olthattam. Leültem a hideg falnak vetett háttal és vártam. Megnéztem az órámat: 7:58. Két perc még... vagy el se jön. Mindkét opciótól egyre csak izgatottabb és idegesebb lettem. A gyomrom liftezett, a hideg kirázott. Bár az utóbbi lehet csak a hideg falnak volt köszönhető. 7:59. Nem hiszem el, hogy az idő ilyen lassan telik! Most már nem csak a hideg rázott, hanem egész testemben remegtem. Az ájulás környékezett, mikor újra az órámra pillantottam. Éppen akkor váltott 8:00-ra. Levetettem magamról a köpenyt és egy halk lumos nyomán a pálcám újra világítani kezdett, ezzel jelezve, hogy hol vagyok. Őszintén remélem, hogy nem felejtett el.

Egy perc sem telt el és egy magas alak körvonalai rajzolódtak ki a folyosó végében. Remegő porcikáimat összeszedve felálltam a földről, összefontam a kezeimet a mellkasom előtt, igyekeztem mosolyogni és megszólítottam a közeledő alakot.

-Örülök, hogy a pontosságodat megőrizted!- integettem neki- Végre láthatlak is.- a válasz közel sem volt ilyen kedves.

-Fox kisasszony, hogy mer letegezni egy tanárt, ráadásul este a klubbhelységén kívül! Tudja hány ponton szegte meg a házirendet?!- háborgott Piton professzor a maga lassú, ám közel sem vicces stílusában- Tisztában van vele, hogy ez hány pontba fog fájni a griffendélnek?- hangja komoly, fenyegető és tiszteletet parancsoló volt, jelenléte vágyat keltett bennem, hogy bemásszak egy kő alá. Lehet, hogy nem ő a legnagyobb félelmem, de attól még elég ijesztő alak.

-Elnézést tanár úr, teljesen igaza van.- lehajtottam a fejemet- Csupán összetévesztettem valakivel.

-Mit keres este itt a folyosón, teljesen egyedül?- vont kérdőre.

-Vártam valakire.- nem volt kedvem az orrára kötni, hogy a múltban élő barátomat, aki biztos el fog jönni, csak lehet nem most azonnal, mert hát 25 év elhomályosíthatta az emlékezetét.

-Csak nem a fiatal Malfoyra?- vonta fel a szemöldökét gúnyosan. Na ehhez volt most a legkevésbé kedvem.

-Már elnézést, de magának semmi köze a magánéletemhez.- háborodtam fel, szerintem jogosan. Csípőre tett kézzel folytattam- De ha ennyire érdekli, nem.

-Maguk, nők, aztán hamar tovább lépnek..- forgatta a szemeit, miközben ezt morogta.

-Ezt meg hogy értsem?- akadékoskodtam.

-Már elnézést, de magának semmi köze hozzá!- idézett vissza engem magamnak. Összeszűkítettem a szemeimet és úgy néztem vele farkasszemet, amíg meg nem hallottuk a közeledő lépteket.

-Ki az?- kérdeztem. Abban reménykedtem, hogy P lesz az és kihúz ebből a kutyaszorítóból, de ezúttal is csalódnom kellett.

-Vegye fel a köpenyt és tűnjön innen Amber.- most volt az első alkalom, mikor a keresztnevemen hívott. Meg is lepődtem rajta, de nem nála jobban. Egy pillanatig csak egymást bámultuk, majd elindultam. Még visszapillantva láttam, ahogy elkezd vitatkozni Lupin professzorral, majd külön-külön irányba indulnak a sötétben.