The Half blood princess

Valami véget ért, valami fáj

Órák után felkerestem Dracot. Már nagyon vágytam a társaságára, hiányzott és reméltem, én is neki. A mardekár klubhelységétől a padlásig mindenhol kerestem, de sehol sem találtam. Talán elkerültük egymást.. vagy odakint van.
Kiszaladtam a suli udvarára és egy fán ücsörögve találtam rá. Hátát a fa törzsének vetette, lábai lazán lógtak a kb 2 méter magasan lévő ágról. Valamit olvasott és firkált egy könyvben.. vagy rajzolt volna?
Egy pillanatig csak elvesztem a szőke tincsei és a zöld szeme között, amire rásütött a nap a leveleken át.
Nem nézett felém, csak mosolyra húzta a száját. Ebből gondoltam, hogy észrevett.

-Mit csinálsz?- kérdezte egy lépéssel közelebb jőve.

-Rajzolni próbálok.- vont vállat, majd gyorsan leugrott a fáról, éppen elém. Meglepetten néztem rá- Ki akartam találni, mit szeretsz ebben ennyire. Nekem egyáltalán nem megy.- a kezembe nyomta a könyvet, amibe eddig firkált.

-Nem tudom miről beszélsz.. ezek vázlatnak tökéletesek. Ha fordítasz rá még egy kis időt és kidolgozod rendesen, nagyon jó rajzok lesznek.- mosolyogtam rá bíztatóan, majd visszaadtam neki a vázlatait.

-Biztos..- hagyta rám, majd elpillantott a vállam fölött.

-Mit nézel?

-Tudsz fára mászni?- kérdezte hangjában némi feszültséggel.

-Ha nagyon muszáj, igen.- fordultam én is hátra, de Draco visszarántotta a fejemet.

-Ne nézz arra. Csak rájönnek, hogy megláttam őket.

-Kik azok?- kíváncsiskodtam tovább, miközben felsegített az első ágra. Tovabb nyújtóztam fel, a következőért. Azokon ültünk le, amik még elég erősek voltak, hogy elbírjanak, de a felettünk lévők már nem. Az a pár mardekáros feladta és odébb állt. Draco szomorúan félre pillantott, nem mert rám nézni.

-Apám lefizetett néhány mardekáros diákot, hogy szemmel tartsanak. Egyre inkább ellenzi, hogy veled vagyok, de nem érdekel!- arcomat a két tenyere közé fogta finoman, és úgy fordította, hogy szemeink találkozzanak- Én veled akarok lenni.

-Én azt hiszem tudom, miért akar apád még inkább távol tartani tőlem.- hajtottam le a fejemet, miután kiszabadítottam az arcomat- Az anyám sem volt boszorkány.

-Ezek szerint mégsem vagy félvér...- bólogatott Malfoy. Azért jól esett, hogy nem mondta ki.

-Igen. Sárvérű vagyok.

-Nem érdekel!- lassan megcsókolt, de ez már nem olyan volt, mint a többi.. ez.. valahogy sokkal többet akart jelenteni, mint önmaga. Ez egy ígéret volt- Én veled akarok lenni!

A következő hetet együtt töltöttük és ezt Hermione is szóvá tette az egyik este, mikor a szellemszálláson beszámolt a Blackwood utáni kutatásának eredményéről. Kiderült, hogy teljes neve Osric Blackwood, és egy nagyon veszélyes fekete mágus. Egyes pletykák szerint még Tudjukki sem merte kihozni az Azkabanból annak idején. Azt is suttogják, hogy képes holtakat feltámasztani, a szellemeiket visszahívni a túlvilágról a földi testükbe, ami pillanatok alatt regenerálódik. Magát a technikát ő fejlesztette és kísérletezte ki. Félelmetes, hogy mire képes.

Úgy döntöttem, nem hazudok tovább, elmondom Malfoynak.

-Végeztünk némi kutatást a próféciával kapcsolatban.- hozakodtam elő a témával, mikor egy szép délután az udvaron sétálgattunk. Egy terebélyes fűzfa alatt álltunk épp.

-Ó.. mire jutottatok?- furcsa, hogy rá se kérdezett, hogy ki az a mi.

-Kapcsolatot fedeztünk fel Osric Blackwooddal. A feltámadó holtak miatt. Tudsz róla esetleg valamit?

-Nem nagyon. Otthon nem esett róla szó. A neve ismerős, meg annyi, hogy nagyon veszélyes, de semmi több. Nagyon vigyázz magadra! Ne keveredj bajba!- ragadta meg a vállamat.

-Jó, persze, igyekszem.- bólogattam egyetértően.

-Kikkel? Mirtáékkal?- először fel sem fogtam a kérdést.

-Hogy mi? Jaa, nem. Tudod...- nagyot sóhajtottam, majd úgy gondoltam, nincs értelme tovább titkolni- Nem velük. Harryékkel.

-Tessék? Hány Harry jár a griffendélbe?- vicceskedte el a dolgot, bár szerintem csak a meglepettségét próbálta palástolni.

-Potterrel, Grangerrel és Weasleyvel.- beharaptam az alsó ajkamat, a torkomban gombóc keletkezett és a pulzusom hirtelen háromszorosára nőtt.

-Miért teszed ezt velem?- nézett rám kétségbeesetten- Ez az arcon köpés netovábbja! Velem jársz, a hátam mögött meg Potterékkel üzekedsz!

-Mégis mi bajod van most! Griffendéles vagyok, de mardekáros voltam. Kihasználom az adandó alkalmakat.- vágtam vissza- Használom őket, hogy fejtség meg nekem a próféciát.

-Ja, persze!- emelte fel a hangját- Ne merészeld azt mondani, hogy nincs ennek az egésznek egy másik, hátsó oka!- nem válaszoltam, csak elgondolkodtam egy pillanatra. Vajon tényleg van?

-Hallgass!- suttogtam.

-Még én hallgassak! Mikor te velem jársz, de közben Potter felé kacsintgatsz!- vádaskodott tovább.

-Minden szavad fáj!- könyörögtem neki tovább.

-Persze, hogy fáj! Az igazság fáj!

-Mi többet akarsz még? Nem én akartam odakerülni! Nem én akartam ezt az életet! De mégis én kaptam!

-Ugyanezt mondhatnám én is.- most az ő hangja volt nyugodt és halk.

-A szerelem az ádozatról szól!- suttogtam erőtlenül, miközben az arca felé nyúltam.

-Te, aki Potterrel vagy, mikor velem jársz, ne oktass ki az ádozatról, te mocskos sárvérű!

-Hát így állunk.- pofon vágtam Malfoyt és lemásztam a fáról. Lentről kiáltottam még utána- Gondolkodj el azon, hogy most mit tettél.

-Pontosan tudom, hogy mit tettem!- hallottam halkan.

-Tűnj el az életemből.

Zokogva rohantam be a griffendél klubhelységébe és csak Harry karjaiban tudtam megnyugodni. Tényleg egy utolsó, aljas áruló lennék?