The Half blood princess

Megbeszélt "randi"

Hogy velem? Ő? Találkozni? Azt meg hogyan? És miért pont most? Hogy hogy a teljes nevemet használta?

Ezek a kérdések vetődtek fel bennem, mielőtt pennát ragadtam és gondolkodni kezdtem a válaszomon. Menjek bele? Ne menjek bele? Minden vágyam, hogy kiderítsem ki az a rejtélyes P, de ha ő cirka 30 évvel korábban él, akkor hogyan akar találkozni velem.

P,
Legyen.
Hogy akarsz találkozni velem?

A szívem a torkomban dobogott. Remélem nem várattam olyan sokáig, hogy elmenjen aludni. Szerencsére visszaírt elég hamar.

A,
Ha helytálló a feltételezésem, akkor nálam most 1977 van, nálad pedig 2002. Ha még élek 2002-ben, akkor a jövő beli énem (ami nálad a jelen) el tud menni oda, ahova te mennél mondjuk ma este.
Hadd magyarázzam el egy példával.
Ha azt mondod, hogy te 2002. április 12-én a mardekár klubhelységében leszel, pontban este 8-kor, akkor én várok 25 évet, hogy 1977-ből 2002 legyen (mikor ez nálam bekövetkezik, nálad már 2027 lesz) és odamegyek a mardekár klubhelységébe, akkor látni foglak téged és te is engem, mindkettőnk a 2002-es énjét. Erre fogsz majd emlékezni 2027-ben is.
Ezt érted nagyjából?

P,
Bármilyen bonyolultnak is tűnik, tegyük fel, hogy értem.
Tehát azt akarod mondani, hogy ha én ma este mondjuk itt vagyok a mardekár klubbhelységében, be tudnál jönni az ajtón ebben a pillanatban?

A,
Elvileg igen.
Gyakorlatilag viszont nem biztos, mert ha 25 év múlva elfelejtem ezt a beszélgetést, akkor nem túl valószínű.
Kérlek, beszéljünk meg egy találkozót 2002. április 13-ra, azaz neked holnapra, este 8-ra. Mondd meg, hogy hol leszel!

P,
Arra is még 25 évet kéne várnod!

A,
Számolni fogom vissza a másodperceket.
Ígérem, hogy nem felejtem el.
Téged sose.

P,
Ha ennyire szeretnéd, legyen.
Holnap, azaz 2002. április 13-án, este 8-kor a harmadik emelet folyosóján leszek.
Ott foglak várni.

A,
Akkor, találkozunk holnap!

Egyrészt hatalmas izgalommal töltött el a találkozás lehetősége. Végre kiderül, hogy kivel levelezek már több mint fél éve!
Másfelől nagyon sajnáltam P-t. 25 évet várni arra, hogy megláthasson. Nem tudom, hogy én képes lennék-e erre. Szerintem nem.

Másnap reggelinél ahogy ettünk, le sem vettem a szemem Potterről. Na jó, hazudtam. Közel annyit néztem, mint Malfoyt. A különbség az az, hogy ő vissza is nézett rám néha. Ami pedig még jobban meglepett, az az volt, hogy mosolygott. Tudtam, hogy Draco azért nem reagál, mert nem tehette. Milyen fényben tüntetne fel minket az, hogy együtt vagyunk. A griffendél és a mardekár házak már régóta ellenségeskedtek egymással. A mi kapcsolatunk csak rosszabbítana a helyzeten. Mikor elfordultam, néha éreztem magamon a tekintetét. Ez azért pozitívnak volt mondható.

A tanári asztal felé fordultam, hiszen ott hihetetlen történéseknek lehettem a szem- és fültanúja. Mint például, egyszer Dumbledore beoltotta Umbridge tanárnőt... meg is érdemelte az a vén szipirtyó. Egyszer Lupin professzor vesézte ki a másnapi dolgozat kérdéseit Bimba professzorral. Mondanom sem kell, ötös lett és a kérdésekböl meggazdagodtam. Tudom, hogy nem illik, de pénzért árultam őket. Ez van.. én ilyen vagyok.

Ezúttal Piton egyik beszélgetésébe hallgattam bele. Az igazgatóval értekezett az aznapi időjárás és kviddics meccs összefüggéseiről, majd egyszercsak megkérdezte, a témától teljesen eltérően, szokatlan gyorsasággal.

-Mondja, ma milyen nap van?

-Szerda.- válaszolt Dumbledore.

-Nem úgy értem. Mi a mai dátum?- javította ki a kérdését Piton.

-Ja hogy úgy értette! Legközelebb fogalmazzon pontosabban Perselus.- derült egy jót az igazgató, majd válaszolt is a kérdésre- Április 13. 2002, ha az év is érdekli.

Piton elejtette a kezében tartott kést, ami nagy csörömpöléssel esett le a padlóra. Valami elnézést félét motyogott, lendületből felállt, a széke hátrasiklott és kiviharzott az ebédlőből. Senki sem tudta mire vélni. Az egy dolog, hogy a vajas kés a padlón maradt, de még a szokásos kávéját sem itta meg. Furcsa... rendkívül furcsa...

Reggeli után felmentem a szobámba és összepakoltam a holmimat aznapra. Mikor az óráknak vége volt, szintén a szobámba siettem. Az ájulás kerülgetett, úgy izgultam egész délután, a mozgalmas éjszakám miatt.
Mielőtt Harryék visszaértek a vacsorából (én jóval előbb felmentem), beosontam a szobájukba.
Sok időbe telt, de éppen jókor végeztem. Lenyúltam Harry láthatatlanná tévő köpenyét. Ők mondták, hogy legyek találékony, nem? Na ugye! Remélem nem fog nekik hiányozni.
Az estém a következő képpen fog kinézni. 8-ra a harmadik emelet folyosójára megyek, ott annyit időzök, amennyit csak tudok/ akarok aztán irány egyenesen Szellemszállás.

Már alig várom!