The Half blood princess

A titokzatos tekercsek

-Klassz..- ismételte magát Wanda, már vagy a századik alkalommal- A suli második napján már büntetésben vagyunk!

-Lehetne rosszabb is.- vonta meg a vállát Draco, ahogy lefújt egy poros polcot.

-Végülis, igazad van. Rosszabb lenne egész nap lépcsőt súrolni, mint ezt a poros padlást takarítani!- zsörtölődött halkan Wanda.

-Nem kellett volna utánam jönnöd.- szálltam be én is a vitába.

-Barátok vagyunk. Te is meg tetted volna értem.- háááát, az nem olyan biztos. Persze lehet, hogy abban a szituációban máshogy gondolom.

Szóval ez az ábra. Piton tegnap este rajta kapott minket Malfoy társaságában a folyosón és nem kellett sokat gondolkodnia, hogy mit kezdjen velünk. Így a büntetésünk az, hogy ki kell pucoljuk a padlást. Az érintetlen porrétegből ítélve nem gyakran osztják ki ezt a feladatot. Draco mellé oldalaztam és megfogtam a kezét. Nem pillantott rám, de mosolygott és nekem az is elég. A pálcáinkat nem használhatnánk, bár én becsempésztem az enyémet. Egy mozdulattal előrántottam és némán varázsolva elkezdtem rendet rakni. Könyvek repültek maguktól a polcokra, összerört kristálygömbök olvadtak össze eggyé, szakadt terítők foltozódtak, a függönyök kitisztultak és ezzel a mozdulattal az ablakokat is kinyitottam. A por nagyját kifújtuk az ablakon egy másik varázsigével. Ekkor esett le egy könyv a törött üvegasztal széléről. Egy csomó papírlap hullott ki belőle. Sárgák és vastagak voltak, a könyv se mai lehetett. A polcon maradt egy tekercs amit Draco vett le.

-Ezt hallgassátok!- nevetett hangosan, jókedvűen. Biztos valami gúnyos vicc volt a tekercsben- Ez úgy hangzik, mint valami prófécia-szerűség.

-Felolvasod?- érdeklődött Wanda.

-Ha ennyire akarod.- forgatta szemeit a fiú- Majd ha eljő a gyermek, kinek társa örökre a múltban él, feltámadnak a holtak, és minden élő ellene fordul, lelepleződik a tévedés, kiderül ki barát és ki ellenség.

-Hát...

-Nem hangzik túl baljósnak.- kaptam ki a kezéből a tekercset. Draco utána nyúlt, de a papír helyett a derekamat kapta el és közelebb húzott magához. Fejét a vállamon pihentette. Éreztem a kellemes illatát, miközben lassan ringatott.

-Khm..- szólt közbe Wanda, mire szétrebbentünk.

A padlást teljesen puccba vágtuk este hatra, minden csillogott-villogott, a padló pedig antibakteriális volt. Piton feljött és leellenőrizte, mennyire voltunk alaposak. Miután meggyőződött a tökéletes rendről elküldött minket a klubbhelységbe pótolni, tanulni és készülni a holnapi órákra. Persze mindez eszünkben sem volt.
Wandát előre küldtük és kockáztatva egy következő büntetést kitöröltük a minket tartalmazó emlékeit. Kéz a kézben mentünk egészen addig a képig, ami a mardekár körleteit rejtette maga mögött. Megmondtam Malfoynak, hogy húzzon be egyet nekem. Ő csak finoman felpofozott, egy csókkal enyhítve a fájdalmat. Az arcom bepirult az ütés nyomán.

-Szeretlek.- suttogta- Ezt sose feledd!- majd benyitott.

-Hát ti meg merre jártatok?- kérdezte egy arra lézengő mardekáros.

-Igen, miért kaptatok büntetőmunkát?- tette hozzá egy másik. Erre körénk sereglett az összes ottlévő diák.

-Amber tehet róla.- kezdte Draco vádaskodó hangon- Ha nem akar kicsalni a folyosóra, hogy ellássa a bajom és bizonyítsa, hogy jobb nálam...

-Mert az is vagyok!- dühöngtem.

-Akkor Piton nem hiszi azt, hogy ketten együtt találtuk ki az esti sétát.- fejezte be zavartalanul.

-Nem csak az én hibám volt Malfoy!- löktem meg, mire Crak és Monstró lépett oda mellé- Valaki túl hangosan sikított fel a serpensortia bűbájom nyomán.

-Hogy mersz megérinteni, félvér!- lépett távolabb tőlem egy lépést.

Egyetlen vigaszom az volt, hogy tudtam, mindez csak színjáték. Két maszk ami mögé bebújhatunk, ha mások bántani akarnak. Két szerep, amit el kell játszunk, ha úgy és azt akarunk szeretni akit. A mardekárosok lenéznék Dracot, engem pedig kiutálnának egy életre. Egyikünk sem akar ártani a másiknak. Sokáig csak annyiból állt a kapcsolatunk (ha lehet azt annak nevezni), hogy egymást bámultuk ebéd közben, meg beszólogattunk egymásnak. Tavaj ismerte be, nem kizárt, hogy kedvel. A válaszom nekem is csak ennyi volt: Mi van ha én is? azóta jártunk össze esténként a suli eldugott folyosóin.

-Állj félre!- mentem neki vállal, majd felviharzottam a szobámba és jó hangosan becsaptam az ajtót.

Azokat a furcsa, régi lapokat kezdtem el nézegetni, amik kihulltak a könyvből, még fönt a padláson. Mindegyik üres volt és ugyanolyan. Az íróasztalhoz ültem és rácseppentettem egy kis tintát a tollam hegyéről. A fekete folt ott volt a lapon, majd szépen lassan beszívta az, mígnem teljesen eltűnt. A következő szavakat írtam rá.

A nevem Amber Fox.

Majd ez a mondat is eltűnt. Nem tudom mire számítottam, hogy netán egy válasz jelenik meg.. vagy valami, de nem történt semmi sem, a nevem eltűnésén kívül. Nem éri meg annyit foglalkozni vele. Majd reggel visszaviszem a padlásra.