Találkozás Mercuryval

11. Életalakítás

-Olyan szép vagy, mikor a nap félig rásüt az arcodra... -mondta Freddie áhítattal, miközben Bella arcát cirógatta.
-Köszönöm! -válaszolt elpirulva. Te is gyönyörű vagy a napfényben. -bókolt vissza.
Erre Freddie megcsókolta. Így ültek ott nagyjából öt percig.
-Olyan jó lenne egyet csónakázni a tóban. -nézett vágyakozva a park közepén lévő tóra Bella, ami gyönyörűen csillogott a nap rávetült fényétől.
-Igen jó lenne... de sajnos nincs csónakunk. -sütötte le fejét Freddie.
-Tudom, nem azért mondtam, csak úgy eszembe jutott, imádom ezt a tavat.
-Én is imádom ezt a tavat, drágám! A tónál jobban meg már csak téged imádlak... -kacsintott Bella felé.
Bella csak elpirulva mosolygott.

Ezután körbesétálták a tavat, közben beszélgettek, majd el is jött a naplemente, amit egy padon ülve, összebújva néztek végig. Gyönyörű látvány volt, valami különös melegség járta át őket közben, olyan meghitt volt az egész, ahogy egymásba bújva kémlelték a napot, ami egyre inkább alábukott, majd a végén el is tűnt.
Majd Freddie egy kis gondolkodás után megszólalt:

-Bella!
-Igen, Freddie?
-Neked mik az álmaid?
Bellát egy kicsit meglepte a kérdés, hirtelen látta Freddien, hogy elszomorodott, majd belekezdett.
-Eddig nagyon senkinek nem beszéltem az álmaimról, mert igazából nekem már el van döntve az életem...
-Hogy lenne eldöntve? -csattant fel Freddie.
-Úgy, hogy apám szépen eltervezett mindent, lediplomázok, ügyvéd leszek, lakásom lesz, mivel apának van egy ingatlana, ami jelenleg ki van adva, de mire beköltözök, már nem lesz. Biztos anyagi háttér, talán lesz férjem is...
-Persze, hogy lesz, én leszek az! -nevetett Freddie. De ha te nem szeretnél ügyvéd lenni, miért törődsz ebbe bele?
-Nincs nagyon más választásom...
-Hogyne lenne?! Ez csak és kizárólag rajtad múlik, drágám! Nagykorú vagy, nem mondhatják meg, hogy mit csinálj! Jelentkezz át egy olyan szakra ami érdekel, és élvezd az életet! Az élet rövid, addig kell élvezzük, amíg lehet! -buzdította Freddie.
-Igazad van! Én, mint forgatókönyvíró... kérdezted mi az álmom... hát nekem az, hogy forgatókönyvíró lehessek és...
-És?
-Hogy zenélhessek egy bandában... -bukott ki Bellából.
-De miért nem zenélsz? Egy bandát simán lehet alakítani egyetem mellett, én is ezt teszem, sőt még dolgozok is mellette!
-Csak nehogy Nobel-békedíjat adjak érte... -nézett rá cinikusan Bella.
-Legalább a humorod nem hagy el, ez jó jel! -mosolygott Freddie. Simán menne édesem, elképzeltelek mint rocksztár, szemeket gyönyörködtető lenne!
-De ez úgysem lehetséges! Hangom az nincs, gitározni ugyan tanultam három évet, de már alig emlékszek bármire is, meghát a tanárom nem volt valami nagy ász. És nehogy kitaláld, hogy beveszel a Queenbe, mert úgysem nem fogok belemenni!
-Hát figyelj... énekelj nekem valamit! Valamiből egy kis részletet! A Queenbe amúgy sem tudnálak bevenni, ott már megvannak a helyek, de talán van számodra a Queennél sokkal jobb lehetőség is...
-Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Megsüketülnél, neked tökéletes hangod van, csak mégjobban elvesznék melletted!
-Pont azért tudom a hangod jól megítélni, mert jó hangom van és értek hozzá! Énekelj nekem valamit, kérlek! Úgysem hallja senki! -kérlelte Freddie.
-Hát jó... -válaszolt nem túl nagy lelkesedéssel.
Freddie legnagyobb meglepettségére Bella a Doing Alrightot kezdte el énekelni tőlük. Lesokkolódott. És nem csak attól, hogy ezt énekelte, hanem hogy szerelmének mennyire jó hangja van, és azt hiszi magáról, hogy nem...
Mikor Bella befejezte, Freddie csak tátott szájjal bámult maga elé.
-Szörnyű volt igaz? -kérdezte legyintve Bella, ám Freddie ezt teljesen figyelmen kívül hagyva így szólt:
-Te honnan tudod ennek a szövegét, meg a dallamát?
-Hát... figyeltem tegnap, meg ma miközben elénekelted, és megjegyeztem. -mosolygott zavartan Bella.
-Azt a... figyelj ide rám! Te egy óriási nagy tehetség vagy, méghogy nincs jó hangod?! Még a magas hangok is olyan tiszták voltak... és hogy ennyire jó a memóriád! Ki beszélte be neked azt, hogy nincs tehetséged az énekléshez?
-Senki, igazából... főleg én magamnak.
-Hát te hülye vagy! -csattant fel Freddie. Ne vedd komolyan, tudod, hogy imádlak, csak egyszerűen nem értelek, hogy miért hitted azt hogy nincs jó hangod... én azért csak meg tudom ítélni, hogy kinek milyen hangja van, és megállapítottam, hogy neked nagyon jó hangod van! Az tény, hogy nincs olyan hangod mint nekem -nevetett-, de az emberek nagyrésze örülne ha ilyen hangja lenne, mint neked! És az is mutatja, hogy van érzéked a zenéhez, hogy még a dalválasztás is tökéletesen ment, hiszen aki Queent énekel, az rossz ember nem lehet! Te vagy az első ember, aki Queent énekel, úgy hogy nem bandatag! -mikor Freddie ezt kimondta, akkor tudatosult benne igazán, hogy ha majd valaha megismerik őket az emberek, akkor mennyire jó érzés is lesz az, hogy az ő dalaikat éneklik, vagy beszélnek róluk. Alig várta már ezt a pillanatot.
Ezen Bella egy jót nevetett, majd válaszul egy csókot lehelt Freddie ajkaira.
-Tényleg így gondolod? -kérdezte olyan ártatlan szemekkel, amitől Freddie azt hitte, hogy ott helyben elolvad.
-Hát persze, hogy így gondolom, sosem hazudnék neked, drágám! Olyannyira így gondolom, hogy még ma beszélek Briannel, holnaptól órákat fog adni neked, megtanít normálisan gitározni, és már meg is alakíthatod a saját bandádat! -jelentette ki Freddie mosolyogva.
-Öhm...húha...azért erre még inkább alszom egyet, ha nem bánod. De azért köszönöm a segítséget szerelmem! -mondta hálásan Bella.
-Ez a minimum! Ezen kívül már csak annyi van hátra, hogy következő félévben át fogsz jelentkezni egy másik egyetemre, ahol forgatókönyvírást tanulhatsz! A zenéket én írom a filmhez, azt most megmondom! -vigyorgott Freddie.
-Hú de gyorsan ugrottunk az időbe! -kiáltott harsányan Bella. Értékelem a lelkesedésedet Freddie, de az, hogy nekem filmem legyen, amihez nem sok reményt fűznék amúgy sem, legalább 10 év kell, szóval majd akkor visszatérhetünk a témakörre.
-Én türelmes ember vagyok!
-Azt tudom... olyannyira az vagy, hogy már nem vagy az.
-De igenis az vagyok! -vitatkoztak nevetve.
-Szerinted a szüleim mennyire nézik majd jó szemmel, hogy átjelentkezek egy másik egyetemre? -kérdezte bizonytalankodva Bella.
-Nyilván nem túlzottan, de ne aggódj, én mindig itt vagyok neked, ha apád bántani merészel, akkor nyugodtan szólj, én ott leszek, és egyből lebokszolom! -válaszolta nevetve Freddie.
-Azért azt ne! Bár tény, hogy néha nem ártana neki. Csak vigyázzunk, meg ne hallja. -kacagott Bella.
...

-És a te álmaiddal mi van, láttam, hogy el voltál szomorodva? -tért vissza az alapkérdéshez Bella.
-Igazából mindigis az volt az álmom, hogy zenélhessek, de attól félek, hogy nem jut el az emberekhez, és így meg nincs értelme. Ha ez nem jön be, nem tudom mihez kezdjek... nem érzem magam semmilyen munkára alkalmasnak. Mármint... tudom, hogy tanulom, és jelenleg dolgozok is a boltban, csak igazából nem ezt szeretném csinálni, és a közeljövőben ott szeretném hagyni a boltot, mert már meguntam, meg igazából az egyetemet is ott hagynám szívem szerint... nem akarok egész életemben ruhákat tervezni, csak ha meg a Queen mégse jön be, akkor honnan lesz pénzem...? -mondta szomorúan Freddie.
Bellát teljesen megdöbbentette az, hogy Freddie igazából teljesen le van törve, mégis neki olyan elszántsággal és határozottsággal tudott beszélni, hogyha nem ismerné, azt hinné, hogy ő a világ legkiegyensúlyozottabb és erősebb embere. Hálás volt Freddienek, hogy ennyire akart neki segíteni az életét szebbé tenni, kötelességnek érezte, hogy ő is nyújtson cserébe valamit.
-Szerintem teljesen fölösleges ezen gondolkodnod, a Queen be fog jönni, meglásd, kicsi türelem, és már kiadótok is lesz! Ha meg mégse, akkor majd segítek ruhákat tervezni, én szeretek! Amúgy egyelőre előbb basszusgitárost kell találnotok! -mosolygott Bella.
-Tudom, igen, de én már kiadót akarok, nem basszusgitárost... nézd meg milyen jók vagyunk hárman Brianékkal, a három számból nem hiányzik annyira a basszusgitár... -hisztizett Freddie.
-Azért hiányzik! Ha találtok egyet, akkor mindenképp vegyétek fel a dalokat úgy is, hogy ő is játszik benne, biztos jobb lenne úgy! Ne légy ennyire türelmetlen, az is csoda, hogy egyáltalán vehettek fel dalokat ennyi idő után, basszus, három hónapja alakultatok meg! -húzta vissza a realitás talajára Bella.
-Jó, oké, igazad van! Látod, mégis jó ügyvéd lennél, a nemlétező basszusgitárosunk ügyvédje vagy! -poénkodot Freddie.
-Na elmész te a... -inkább nem fejezte be. Ezen jót nevettek.

Későre járt már, kilenc óra is lehetett, úgyhogy a fiatalok szép lassan elindultak hazafelé, szokás szerint először Freddie hazakísérte Bellát, majd utána egyedül hazasétált ő is.
-Jó éjt Bella, nagyon szeretlek!
-Szép álmokat Freddie, én is téged!

Amint Bella belépett az ajtón, szülei már várták.
-Már megint hol voltál idáig, megint azzal a Freddievel voltál? -kezdte apja szúrósan, ám Bella felvette a kesztyűt, és mintha észre sem vette volna apja hangjában a dühöt, negédesen kezdte mesélni.
-Sziasztok! Igen, Freddievel voltam, egyetem után elvitt a stúdióba, és megmutatta, hogy hogyan veszik fel a felvételeket.
-Zenészek... mind megbízhatatlan! -legyintett apja. Bella nagyot nyelt majd folytatta.
-Nagyon tehetségesek, az egyik számukat már tudom fejből is. Ja, és amikor ebédszünet volt, megcsókolt. Mostantól ő a barátom, szóval jobb ha hozzászoksz ahhoz, hogy zenész, apa, mert egy ideig tervezek vele maradni. Ha nem örökre... -ezt már csak magában tette hozzá.
-Dehát három napja ismered?! -csattant fel apja.
-Tudom! De attól még szeretem!
Anyja egyből kijött a szobájából, és megölelte a lányát.
-Ó, kislányom, tényleg megcsókolt?! Nagyon örülök nektek, ez a Freddie szimpatikus fiú, aki ennyire szereti a lányunkat, az rossz ember nem lehet! -lelkesedett anyukája.
-Köszönöm anya! Igen, ő egy ajándék, nagyon jó ember, azt hiszem egymásnak vagyunk teremtve! ...
Bella maga is meglepődött milyen érzelmesen beszélt Freddieről, ezelőtt nem arról volt híres, hogy kimutatta az érzelmeit, ellenben most, mintha valami hollywoodi romantikus filmből szalajtották volna.
-Azért én szeretnék vele találkozni, és beszélni, nem árt tudni, hogy tényleg annyira megbízható e.
-Hidd el apa, az, de egyik nap nyugodtan találkozhattok, ő is kíváncsi már rátok!
Olyannyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy meg is beszéltem vele, hogy átjelentkezek következő félévben egy másik egyetemre forgatókönyvírást tanulni, ő törődik azzal, hogy nekem mi jó... -miután ezt elmondta, felviharzott szobájába, és kulcsrazárta az ajtót, hogy apja ne tudjon bejönni leüvölteni a fejét. Előkapta a sarokból gitárját, ami már meglehetősen poros volt, jó ideje nem játszott rajta, úgy érezte most itt az ideje. El is kezdte leírni a Doing Alright akkordjait fejben, ami meglepően jól ment neki, és most először -ugyan nagyon halkan-, énekelt hozzá.
"Talán tényleg igaza volt, és nem vagyok annyira rossz..." -gondolkodott elégedetten. "Sosem voltam még ilyen határozott apával... mit csináltál velem Freddie?" Titokban várta, hogy anyja vagy apja feljöjjenek hegyibeszédet tartani neki, de azok meglepő módon nem jöttek. Ezen meg is lepődött, örült is neki, aztán el is felejtette a szüleit, és átadta magát a zenélésnek.
"A Queen annyira jó és sokszínű! Ilyen bandák kellenek az emberiségnek!" Ezután lefeküdt aludni. Sokáig nem tudott elaludni, másra sem bírt gondolni, mint az első csókjára Freddievel...