Találkozás Mercuryval

12. Micsoda nap!

Szombat reggel van, így Bella nagy megkönnyebüléssel feküdt vissza ágyára, mikor reggel rájött, hogy ma nincs egyetem. Csak éjjel egykor tudott elaludni, így egészen délelőtt tizenegy óráig aludt, majd szépen, komótosan feltápászkodott ágyából, célba vette a fürdőszobát, ott elvégezte szokásos reggeli rutinját, majd felöltözött, és nem túl nagy kedvvel lement reggelizni. Ahogy leért a lépcsőn, azt hitte, hogy káprázik a szeme, és nem mellesleg, hogy ott helyben elájul. Az étkező asztalnál ott ültek szülei, Freddie, és Freddie szülei, akik teljesen nyugodt hangnemben, békésen beszélgettek, miközben palacsintát ettek, ugyanis az volt a reggeli.
"Uram Atyám, mit keresnek itt Freddie szülei?! Meg egyáltalán Freddie? Ezt biztos ő találta ki, még mindig imádom a zseniális ötleteit, apám meg fog ölni! Nekem végem..." -rémüldözött magában, majd amennyire a színészi képességei jelenleg engedték, felvette mosolygós, kedves arcát, mintha mi sem történne, és odament az asztalhoz. Már éppen köszönt volna, mikor Freddie odafutott hozzá, és egy csókkal köszöntötte.
-Jó reggelt drágám, jó sokáig aludtál!
Bella egy pillanatra köpni-nyelni nem tudott, Freddie a szülei és az ő szülei előtt hogy tud vele ilyen közvetlenül beszélni?... és még meg is csókolta!
-Jó.. jó reggelt Freddie, jó reggelt Mr. és Mrs. Bulsara, sziasztok! -habogta vissza.
-Szia Bella, kérlek ülj le, épp fontos dolgokról beszélgetünk Freddie szüleivel, veled is meg kell beszéljük! -mondta határozottan apja.
Bella azt hitte, hogy neki ott helyben vége, a tegnapi vita, és Freddie apjának hűvössége után másra sem mert gondolni, mint arra, hogy megbeszélték, hogy nem találkozhatnak többet, vagy valami hasonló. Zavarodott arcát mostmár nem is tudta volna leplezni, de azért illedelmesen leült az asztalhoz Freddie mellé, már csak ott volt hely.
-Nos, Bella, ami tegnap este történt...
-Tudom apa, ne haragudj, szeretném azt megmagyarázni.. -kezdett volna magyarázkodni Bella, de apja csendre intette majd folytatta.
-... arra jutottunk anyáddal, hogy ha szeretnél, akkor nyugodtan átjelentkezhetsz egy másik egyetemre, mert nem szeretnénk, ha egész életedben olyan munkát dolgoznál, amit nem szeretsz csinálni, már megbántam, hogy ennyire köteleztem neked a jogi egyetemet. Többek között ezért is hívtuk át reggelire Freddie szüleit, megbeszélni, hogy ők egyet értenek e ezzel, és velük is arra jutottunk, hogy így lesz a legjobb neked. -mesélte kedvesen apja.
"Hogy mi van?!" Ti hívtátok át Freddie szüleit? Mi folyik itt, most csak álmodom?? Ezt az én apám mondta?..." -Bella pár pillanatig csak szótlanul meredt maga elé, majd nagy nehezen összeszedte magát döbbenetéből, hogy egyáltalán tudjon válaszolni.
-Ezt komolyan mondod apa?
-Persze, hogy komolyan mondom  csillagom, ne haragudj, hogy tegnap undok voltam, látod, anyukád meggyőzött, mindigis imádtam a jó meggyőzőképességeit... -kezdte el apja simogatni mellette ülő feleségét.
-Apa... ne most... -próbálta Bella alig hallhatóan sziszegni apjának, ám Freddie anyja közbeszólt.
-Nem kell szólnod apádnak, előttünk nyugodtan csinálhatnak bármit, elvégre mi már majdnem egy család vagyunk, a mi kis fiunk és te a világ legszebb turbékoló szerelmespárja vagytok, igaz Bomi? -bökte oldalba férjét.
-Ez így van. -válaszolt kimérten Freddie apja, de ezúttal jósággal és kedvességgel a hangjában.
-Szóval előttünk egyáltalán ne érezd magad feszélyezve, kedves! -nyugtatta kedvesen Bellát.
-Hát... nem is tudom mit mondjak... -itt már könnyes volt Bella szeme a meghatódottságtól. Nagyon-nagyon köszönöm, hogy mellettem állnak, anya, apa, imádlak titeket! -ezután odaszaladt megölelni apját és anyját, majd ült volna vissza a helyére, de ekkor Jer felpattant, és ő is beszállt a családi ölelésbe, akit Freddie követett, majd végül Jer kötelezően kedves nézésére Bomi is.
Bella azt hitte, ez élete legszebb napja, csak erősen ölelte szeretteit, és Freddie családját, miközben potyogtak a könnyei az örömtől.
Az ölelést édesanyja törte meg felszólalásával.
-Édes drága, egyetlen kislányom! Mi vagyunk neked hálásak, hiszen ráébresztettél minket arra, hogy a szabadság mennyire fontos, a legfontosabb dolgok az életben a szabadság, a szerelem, a boldogság, és ezeket mi ki akartuk szedni belőled, és egész életedben elégedetlen lettél volna, de beletörődtél volna, így teljesen elveszett volna az életed. Így viszont, hogy erre rájöttünk, és engedünk neked, sokkal jobb lesz az életed, meglátod!
Képzeld, amíg aludtál, Freddie énekelt nekünk, és azt hittem, hogy leesik az állam, annyira ügyes! Arról nem is beszélve, hogy mennyire helyes! -kuncogott anyja.
Erre Freddie lesütötte a szemét, és el is pirult, ahogy Bella is. Freddie szülei csak úgy dagadtak a büszkeségtől, még Bomi is.
-Nekem mondod, anya? -nevetgélt Bella.
-A mi Freddienk a legtehetségesebb énekes a világon, én ezt mindigis mondtam! Szegénynek kevés önbizalma van, mindig azt hiszi, hogy nem elég jó, vagy szép, de mi mindig mondjuk neki, hogy ez nem így van, most is mondom neked fiam, hidd el magadról, hogy szép és jó, és ügyes vagy, ne add fel az álmaidat soha! Erre is milyen jó, hogy Bellával egymásra találtatok, fiatalok vagytok, erejetek teljébe, együtt küzdjetek az álmaitokért, a jövőtökért! -buzdította Freddiet és Bellát Jer.
-Anyádnak igaza van Freddie, Bellával el kell ezt kezdjétek, és meglátjátok, milyen boldogok lesztek! -csatlakozott be Freddie apja.
"Apa Freddienek hívott! Buzdított! Engem és Bellát! Anya annyira kedves! Mi történik itt?!" -gondolkodott csodálattal Freddie a hallottakon.
-Megígérem, elkezdjük, Freddie sikeres zenész lesz, én sikeres forgatókönyvíró, és elérjük az álmainkat együtt! -lelkesedett Bella, majd odabújt Freddie mellkasára.
Ezután visszaültek az asztalhoz, majd Freddieék távozásra készültek, de nem csak hárman, hanem Bellát is vitték, Freddie kitalálta, hogy elvinné Bellát sétálni, és szülei lelkesen bólogattak, hogy nyugodtan menjenek.