Találkozás Mercuryval

4. A hazaút

-Nagyon finom volt a kávé, köszönöm szépen Freddie!
-Én köszönöm neked Bella!
-Későre jár, mennem kell. -mondta Bella.
-Rendben, hazakísérhetlek? -kapott az alkalmon Freddie.
-Persze, sőt el is várom! -nevettek.
Egy darabig csak szótlanul sétáltak egymás mellett, annyit beszélgettek, hogy szinte kifogytak a témákból, mire Bella törte meg a csendet:
-Egyébként nagyon egzotikus külsőd van, olyan, mintha nem is brit lennél...
-Mert nem is vagyok az, vagyis de, de párszi indiai származású vagyok, és Zanzibárban születtem. De ezt kérlek ne mondd el senkinek, mert ezt rajtad kívül senki nem tudja, még Brianék sem, oké?
-Természetes, inkább köszönöm hogy megbízol bennem, és elmondtad! -nyugtatta meg Bella.
-Köszönöm! -hálálkodott Freddie. És... -itt elhallgatott.
-És mi? -kérdezte Bella.
-A...a nevem... i-igazából nem az...vagyishogy... szóval nem...
-Freddie Mercury? Hanem? -vágta rá Bella.
-Hanem Farrokh Bulsara. -nyögte ki végre.
Bár már kiskorom óta Freddienek hív mindenki, de a Mercury nevet azt idén vettem fel, ebből sok konfliktusom volt a szüleimmel, dehát... nem elég, hogy így nézek ki, legalább az ultragáz nevemet hadd változtassam meg. -magyarázta szomorúan Freddie.
Itt hallgattak egy kicsit.
-Hát...lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de én Farrokh Bulsaraként is ugyanúgy szeretnélek, mint Freddie Mercuryként... -bíztatta kedvesen Bella.
De tény, hogy a Freddie Mercury jobbn eladható név itt Angliában.
-Meg világszerte is, nemcsak Angliában! Vagy te azt hiszed, hogy csak Angliában leszünk sikeresek, mi, mi? -szívatta Freddie.
-Határozottan igen! Sőt, még azon is csodálkoznék! -folytatta a harcot Bella. Nagyon sokat nevettek ezen. Majd Freddie kezdte el faggatni Bellát.
-Most mesélj kicsit te a családodról, ma még szinte szóhoz sem jutottál, hála nekem! -viccelődött beismerően Freddie.
-Igen, azt észrevettem, hogy melletted nehéz szóhoz jutnia az embernek! Pedig amúgy olyan visszafogottnak tűntél elsőre, dehát tévedtem -nevetett Bella.
-És ez baj? -rémült meg Fred.
-A legkevésbé sem, sőt...de azért ne legyél önző sem! -intette óva Bella.
-Az távol áll tőlem, ne aggódj. Meg ha az lennék, akkor sem veled lennék az, egy ilyen kedves teremtéssel ki lenne önző! -bókolt Freddie kacéran.
Ezen Bella egy jót mosolygott, kicsit el is pirult, majd elterelte a témát.
-Szóval a családom: világéletemben itt éltem Londonban, itt is születtem, és a szüleim is britek, bár a nagymamám német származású, úgyhogy egynegyed részben német vagyok, de igazából én teljesen britnek vallom magam.
-Én is drága, pedig igazából közöm sincs hozzá, azt leszámítva, hogy egy brit gyarmaton születtem, így azt a nyelvet tanultam az iskolában, meg azt, hogy most itt élek, és az van az útlevelemben meg minden... -nevetett Freddie.
-Így van ez jól Farrokh!
-Jajj ne, légyszíves ne így hívj, gyűlölöm ezt a nevet! Freddie, oké?
-Csak hülyéskedtem, nem tudtam, hogy ennyire a szívedre veszed, bocsánat Freddie.
-Semmi baj drágám!
-Miért hívsz drágámnak? Fél napja ismerjük egymást basszus, nagyon cuki meg minden, de azért talán kicsit túl személyes, nem gondolod?
-Igazából nem csak téged, szinte minden olyan embert így hívok, akiket szeretek és a barátaim, Rogeréket is így hívom, ők már hozzászoktak, jobb, ha te is hozzászoksz, drága! -élcelődött vele Freddie.
-Rendben édes! -válaszolta nevetgélve Bella.
-A-a, ez az én szerepem! -mordult fel Freddie.
-Sajnos túl késő drága! -szívatta tovább Bella.
Közben hazaértek Bella lakásához.
-Hát... itt lakom! Még most térképezd fel magadnak, mert legközelebb már csukott szemmel kell idetalálnod! -poénkodott Bella.
-Szeretnéd? -kacsintott Freddie. Egyszer majd úgyis megcsinálom, ahogy magamat ismerem!
-Csak tessék, nem fog menni!
-Azt te csak hiszed....
-Na jó Freddie, rosszabbak vagyunk mint a kisgyerekek, bár te az vagy, tudom, de későre jár, mennem kell, holnap ZH-t írok, és még alig tanultam rá.
-Persze, nem akarlak feltartani, megyek is! Iszonyatosan jól éreztem magam veled, és sok sikert a holnapihoz! Jó éjszakát, álmodj szépeket!
-Én is veled Freddie, te is, puszi, szia!

Így aztán elváltak egymástól, és Bella úgy érezte életében először, hogy van valaki vagy valami az életében, amiért megéri élni, és, hogy az élet tartogat nekünk szép lehetőségeket is. Köszönt szüleinek, majd apja pampogását meg sem hallgatva arról, hogy milyen későn ért haza, elment szobájába, elvégezte esti rutinját, kicsit átnézte a tankönyveit, de rájött, hogy ma túl sok minden történt ahhoz, hogy koncentrálni tudjon, így inkább lefeküdt aludni. Szép álmai lehettek...

Ami Freddiet illeti, mosolyogva sétált haza, amint belépett a házuk ajtaján, halkan sikított hármat a tükör előtt, figyelvén arra, hogy ne keltsen fel senkit, majd felrohant szobájába, és úgy érezte, hogy nincs is alkalmasabb pillanat arra, hogy ezt a csodás napot kiírja magából egy dalba.
"Azt mondta, amikor elmondtam neki az igazi nevem, hogy szeret... Bella Calloway szeret engem!"
Ezekkel a gondolatokkal aludt el.