Találkozás Mercuryval

29. Legjobb barátok

-Bella, uramisten, ezer éve nem láttalak! -ölelte magához szorosan Monica.
-Szia Moni, hát igen! Én is örülök neked! -viszonozta az ölelést, majd barátnője gyorsan beterelte az albérletbe.
-Tulajdonképpen mit keresel itt? -kérdezte aztán kíváncsian Monica. Úgy értem, nagyon örülök, és jöhetnél többször is, csak meglepett, hogy éppen most, ugyanis mióta felvettek, nem hallottam rólad semmit!
-Tényleg bocsi, hogy csak így ideállítottam hívatlanul, de egy elég nagy vészhelyzet van most az életemben, és arra gondoltam, hogy te tudnál segíteni benne. Elvégre te vagy a legjobb barátnőm, és úgy ismersz, ahogy csak nagyon kevesen. Ugyan voltam a szüleimnél és anyukámmal külön is beszéltem, de valahogy úgy érzem, hogy te mégis jobban tudnál nekem ebben segíteni, elvégre fiatalabb vagy, és te is éreztél már hasonlót, úgyhogy ha nem bánod, akkor a tanácsodat kérném...
-Jajj, ne hülyéskedj, bármiben szívesen segítek neked, csak bökd már ki, miről van szó! -nevetett Monica.
Erre Bella részletesen elmesélt mindent, A-tól Z-ig, az összes párbeszédtől, helyszíntől kezdve a ma reggelig, tényleg mindent, ami csak eszébe jutott, maximális őszinteséggel, meg persze egy kis érzelmi többlettel, és egy-két könnyel megspékelve.
Mikor aztán Bella monológja végéhez ért, egy kb. egy perces csend vette kezdetét a lakásban, majd nagy nehezen Monica törte meg azt.
-Azt a mindenit! Hát Bellám, rohadtul nem irigyellek most!
Ennél összeszedettebb reakcióra nem volt képes abban a pillanatban.
-Ez eddig biztató! -nevette el magát kínjában Bella.
-Nem, ne haragudj tényleg, csak kicsit sokkos állapotba kerültem ettől az egésztől, hihetetlenül rossz lehet most neked, és azt érzem, hogy ebben nem is lehet ésszerű tanácsot adni, mert az egész annyira komplikált és bonyolult, hogy az hihetetlen, ez konkrétan egy szerelmi háromszög, és hogy ez pont veled, aki annyira erkölcsös és tisztalelkű, történik meg, ez a legdurvább benne! -ámuldozott Monica.
-Hát igen, nekem is ez a bajom... -hajtotta le csalódottan a fejét Bella.
-Figyi, mi lenne, ha mindkettővel megszakítanál minden kapcsolatot, és teljesen új életet kezdenél, és másokkal ismerkednél? Vagy adott esetben egy időre félretennéd a pasikat úgy ámblokk? Nekem is az volt életem legszabadabb egy éve, mikor nem volt barátom, tavalyelőtt. Úgy értem, hogy persze, a szerelem egy csodás dolog, és most is boldog vagyok Andrewval, de azért sok hátulütője is van, sokszor azt kívánom, hogy bárcsak soha meg sem ismerkedtünk volna.
Lehet, hogy jót tenne neked, ha magad mögött hagynád ezt az egészet, és hitegetheted magad azzal, hogy nem lennél rá képes, mert, hogy így- meg úgy szereted őket, de annyira azért mégsem, ha képes voltál Freddiet megcsalni, de szakítani meg nem vagy képes vele Chrisért, ebből látszik, hogy akkor annyira igazán egyikőjüket sem szereted. Lehet, hogy nem jól tudom, természetesen ezt csak te érzed, de ez csak egy tanács, ami szerintem működhet! -vetette fel Monica.
Bella egy pillanatra elgondolkodott.
-Az a helyzet, hogy ez nem is hangzik rosszul! Pedig eddig erre nem is gondoltam, és természetesen nem is mondta nekem senki, egyértelműen az volt a fejemben, hogy valamelyikőjüket mindenképp választanom kell, az a lehetőség fel sem merült bennem, hogy egyiket sem! -konstatálta meglepetten.
-Na látod, ezt gondoltam! Ilyenkor mindenki a szokásos "hallgass a szívedre" és társai, klisékkel jön, de ezek általában gyakorlatban egyáltalán nem hasznosíthatóak, úgyhogy néha bele kell gondolni más alternatívákba is. -mondta neki mosolyogva.
-Ez tökre így van amúgy, és nagyon durva, hogy valahogy ezek fel sem vetődnek az emberben! -válaszolta csodálkozva, immáron mosolyogva Bella.
De, mi van, ha egy idő után meg nagyon megbánnám, hogy otthagytam őket, főleg Freddiet, mert ugye vele járok már több, mint egy éve, Christophert ugyebár három napja ismerem, mondjuk ezalatt is igencsak mély kapcsolat alakult ki vele...szóval, ha megbánnám, de már késő lenne visszamenni hozzá/hozzájuk? -kérdezte aztán bizonytalanul.
-Ha nagyon bánnád, az valószínű viszonylag hamar előjönne, és eleve nekik is csalódás lenne az egész, szóval kvázi még biztos nem találtak volna valakit a helyedre, így könnyedén megbocsájtanának, mindkettő iszonyatosan szeret, ahogy mondtad is, így simán visszamenehtnél ahhoz, aki jobban hiányozna! Úgyhogy szerintem emiatt ne aggódj, szerintem egyikből sem jönnél ki rosszul, nyilván először nehéz lesz, ez biztos, de aztán meg lehet, hogy utána egy életre hálás leszel nekem azért, hogy ezt mondtam neked, és rám hallgattál. -bíztatta barátnője.
-De szerinted az mennyire normális, hogy konkrétan azután, miután megvolt Christopherrel az első, ami ráadásul csodás volt, mégis utána lelkifurdalásom volt, és rémálmaim lettek, feltételezhetően ettől? -bizonytalankodott tovább Bella.
-Na igen, ez mondjuk nem feltétlen normális. Úgy értve, hogy azért ez valóban adhat okot arra, hogy Chris csak egyfajta pótlék neked, és igazából Freddiet szereted jobban. De ebbe az a szar, hogy ebben meg nem vagy biztos, pedig mielőtt megismerted Christ, emlékszem, egyszerűen odavoltál Fredért, folyton csak róla áradoztál, és mindig atombiztosan mellette álltál mindenben, és kb. úgy tűnt, hogy már csak a házasság van hátra, annyira tökéletes a kapcsolatotok; erre megismerkedtél ezzel a Chrissel három napja, és teljesen elbizonytalanított a Freddie-vel kapcsolatos, addig amúgy teljesen biztos érzéseidben, mert olyan erős hatással volt rád, és durván beleszerettél, olyannyira, hogy egy mondvacsinált vita miatt gyakorlatilag leléptél Freddie-éktől, ahol eddig tök jól elvoltál és szerettél ott lakni, és egyenesen Christopher-hez mentél, teljesen váratlanul megcsókoltad, és lefeküdtetek, tehát akkor már az sem érdekelt, hogy megcsaltad Freddie-t, akit addig az életed szerelmének mondtál. Ez nem semmi, barátosném! -konstatálta a helyzetet tágra nyílt szemekkel és kissé ironikusan Monica.
-Na jó, figyi, mindezt én is tudom, és így ezzel egyáltalán nem segítesz, sőt, mégjobban elbizonytalanítasz, nem könnyű ezzel csak így szembenézni, egy-két ponton rendesen fájt, amikor kimondtad azokat a dolgokat. -akadt ki Bella.
-Tudom, és sajnálom, csak még nekem is nehéz felfognom mindezt, amit most rámzúdítottál, meg ezek amúgy is olyan dolgok, amikkel sajnos, vagy nem sajnos, de szembe kell nézni, ha már egyszer elkövetted őket. Ezt most nem azért mondom, hogy mégjobban kiakasszalak, vagy elítéljelek, egyáltalán nem, csak, hogy tisztán lássunk mindketten. Remélem nincs harag! -mondta együttérzően Monica.
Bella válaszként megrázta a fejét, és megölelte barátnőjét.
-Dehogy van harag, inkább köszönöm, hogy rávilágítottál ezekre, totál igazad van! Ha belegondolok, jót is tett egy kicsit, hogy ki lettek mondva. Egy szó, mint száz, mégis azért jöttem ide, hogy tanácsot, és segítséget kérjek tőled, hogy mit csináljak, úgyhogy ha van bármi ötleted, akkor kérlek mondd, mert kezd egyre őrjítőbb lenni ez az egész. -kérte Bella.
-Persze, persze. -kapott észbe Monica.- Figyelj Bellám, szerintem azt baromi jól tetted, hogy idejöttél, és én azt mondom neked, hogy maradj is itt pár napot, ide egyikőjük sem fog jönni, ha esetleg keresne, mert nem tudják, hogy hol lakom, és eleve a feltételezés sem jutna eszébe nekik, hogy itt vagyok, a szüleidnél meg ha kopogtatnak, ők úgyis azt mondják, hogy nem szeretnél velük beszélni, és nem tudják hol vagy, így emiatt sem kell aggódnod. Andrew úgysincs itthon most egy hétig, úgyhogy ilyen szinten is tökéletes időzítéssel érkeztél.
-Igen, erre külön ki szerettem volna térni, de megelőztél. Nagyon köszönöm, Monica. -tette hozzá hálásan Bella.- Egyébként Chris tudja, hogy hozzád jöttem, azt mondtam neki, de azt szerencsére nem tudja, hogy hol laksz, úgyhogy ha esetleg rávenné magát, hogy utánam jön, akkor sem fog tudni.
-Akkor jó! -ölelte át Monica.
Mennyire érzed úgy, hogy ki fogod bírni nélkülük, és reálisan fogsz dönteni? -kérdezte aztán komolyabban.
-Őszintén szólva, fogalmam sincs. De, ha nem próbálom ki, úgy sohasem tudom meg, nem igaz, szívem? Ezért is vagyok itt. -felelte Bella.
-Hú, ez egészen Freddie-sen hangzott! -nevetett meglepődve Monica. Ugyan csak kétszer találkozott a fiúval összesen, de az alapvető beszédstílusa azonnal lejött. -Azért valamennyire csak idomultál hozzá ezalatt az egy év alatt!
-És tényleg, basszus! Fel sem tűnt először! -nézett maga elé döbbenten Bella, majd egészen lehervadt a mosolya.- Ne is mondd! Már korábban is észrevettem, hogy vannak dolgok, amikben elkezdtem rá hasonlítani, pedig aztán a kezdet kezdetén szinte ellentétek voltunk. Chris és az akkori énem között sokkal több hasonlóság van. Bár ez sem igaz teljesen, mert Chris elvileg miattam változott meg... pontosabban 16 éves korától kezdve lett silányabb, mostanáig. Kíváncsi lennék az az előtti korszakára is, amikor még gyermekded őszinteséggel szerelmes volt egy lányba, és rendes ember volt eredetileg is. Hihetetlen, hogy egy csalódás mennyire meg tud változtatni valakit... -filozofálgatott Bella egyre csapongóbban.- Mi van, ha Freddie most az általam okozott csalódás miatt lesz rosszabb ember, és teljesen összetörik?! Ráadásul, ha tudná, hogy mit tettem Christopherrel... -itt már ismételten könnyezett.
-Hát igen, ezek elég fájó és durva dolgok, amiket most mondasz.. nagyon sajnállak, Bella, egyikőtök sem érdemli ezt meg. Bár az tény, hogy megcsalni valakit, az... bűn, ráadásul teljesen önszántadból mentél oda... nem is értelek! -kezdte Monica kicsit ingerültebb hangnemben. Igazából az egészet tudva és akarva csináltad, és mégis szinte őket hibáztatod, és még neked áll feljebb. Ez azért nem helyénvaló Bella, úgy értem...
-Óh, tényleg? Nem mondod, Monica?! Baszki, ezzel teljesen újat mondtál! Ha azért akarod, hogy itt maradjak, hogy elítélhess és morális nyomást helyezz rám, akkor jó úton jársz.. -borult ki a lány.
Monica erre nem szólt semmit, csak sokatmondóan, és enyhén rosszallóan maga elé tekintett.
Bella pár perc múlva felkelt, és megölelte barátnőjét.
-Ne haragudj! -mondta szemlesütve. Orbitális nagy idióta vagyok. Összezavarodtam teljesen. Az a legrosszabb, hogy a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában, a gondolataimat sem látom tisztán, olyan vagyok, mint valami rossz kamaszlány. Esküszöm, még akkoriban sem voltam ekkora hisztérika, gyerekes, és bizonytalan az érzéseimmel kapcsolatban! Mi a fene történik velem?! -tette fel a költői kérdést kínjában nevetve.
-Szerelmes vagy.
-Na, igen... csak az a baj, hogy mindkettejükbe.
-Marad az édeshármas. -nevetett Monica. Ezt már Bella sem állhatta meg mosolygás nélkül.
-De hülye vagy! -röhögött, majd megdobta egy párnával szembenülő barátnőjét.
-Na megállj, te kis huncut! -dobott vissza Monica, majd ez még így ment egy ideig, kb. 2 perc párnacsata után már fogócskázni is kezdtek a lakásban, miközben dobálták egymást. Egészen úgy festettek, mint két 5 éves az oviban.