Találkozás Mercuryval

10. Szerelem a levegőben

-Ebédszünetnek vége, még mielőtt itt megeszitek egymást! -szólt oda Roger flegmázva, de a bajsza alatt somolygott ő is Freddiék csókolózásának láttán.
-Megyünk már főnök! -nevetett Freddie, majd nagy nehezen elengedte Bellát, aki még mindig vörös volt a zavartól, de már a boldogság kerítette hatalmába, úgyhogy ezzel nem is törődve követte Freddiet és leült a kanapéra hallgatni a fiúkat.
A srácok még a Liart vették fel, amiért Bella szintén odavolt, miután végeztek, utána még jó pár perccel a hatása alatt volt.
A fiúk végeztek a felvételekkel, összeszedték holmijaikat, elköszöntek Louietól, majd mindenki elindult hazafelé. Bella is elindult otthona felé, bár őszintén szólva nem volt valami sok kedve hazamenni, szerencsére ezt Freddie is észrevette, úgyhogy gyorsan elköszönt a fiúktól, majd Bella után szaladt.
-Drágám, nincs kedved beülni egy kávéra? Vagy akár átmehetünk hozzánk is, ha gondolod... -itt kicsit elcsuklott a hangja. Ezt Bella meg is érezte.
-Nekem tökéletes a kávé, viszont most én hívlak meg és a kedvenc kávézómba megyünk, meglátod világi jó hely, és ha jól tudom, a napokban került oda egy macska is...
-Van ott egy macska? -csillant fel egyből Freddie szeme.
-Igen! -mosolygott Bella.
-Akkor már mehetünk is, szerelmem! És szó sem lehet róla, hogy te fizess, ez az én dolgom, már alig várom, hogy láthassam a kedvenc kávézódat, meg a cicát, őrülten imádom a macskákat, tudod jól!
"Szerelmem...most hívott így először. Bevallom, nem hangzik rosszul..." -mosolygott magában Bella.
Kézenfogva el is indultak, az idő gyönyörű napos volt, és még az eső sem esett, ami Londonban történelmi pillanatnak számított. Ennek mindketten örültek is, valahogy, ha jó idő van, az ember hangulata is sokkal jobb. Bár az is tény, hogy az ő hangulatukat most semmilyen vihar nem tudta volna elrontani, hiszen a szerelem fűtötte őket belülről...
-És...ez most azt jelenti, hogy... együtt vagyunk? -kérdezte határozatlanul Bella, ám Freddie egyből felbátorította.
-Természetesen, drágám, ez bennem sosem volt kérdés! Te vagy a barátnőm, és mindennél jobban szeretlek, képes vagyok érted bármit megtenni!
Erre Bella annyira meghatódott, hogy be is könnyezett rajta, amit nem győzött visszatartani.
-Ezek most az örömtől vannak ugye? -meredt rá kérdőn Freddie.
-Hüh...persze, hogy attól! Imádlak! -vágta rá szipogva Bella. Freddie szerint ez volt a világ legaranyosabb pillanata valaha.
-Akkor nyugodtan sírjál, jó hogyha kijön belőled! Én is téged, életem! -kedveskedett Freddie.
-Nem is tudom mi lenne velem nélküled Freddie, annyira fura, hogy három nappal ezelőttig nem ismertük egymást, valahogy olyan, mintha már évek óta ismernélek! Mindenesetre azt tudom, hogy akkor iszonyat kínosnak éreztem, mostanra viszont rájöttem, hogy életem legjobb véletlene volt, hogy akkor nekimentem Briannek az utcán, és, hogy te pont vele voltál!
-Én is mindig ezt érzem, te vagy az egyetlen ember, akiben igazán bízhatok minden szinten, mert veled egy olyan mély barátságban vagyunk a romantika mellett, amilyenben soha nem voltam még senkivel és nem is leszek! Tudom, hogy te mindig megértesz, akármiről is van szó, és ez borzasztóan jól esik, olyan, mintha egyszemélyben te lennél az anyám, a testvérem, a legjobb barátom, a barátnőm, a fe... szóval minden, tényleg!
-Azért ennyire ne siesd el a dolgokat, lehet, hogy csak kihasznállak, és hülyére foglak csalni! -poénkodott Bella.
-Minden eshetőségre felkészültem, bár tudom, hogy ilyen úgy sem lesz!
-Jól hiszed! Sosem tudnék hazudni neked Freddie, te vagy a mindenem, igyekszem neked mindenben segíteni, és én tudom, hogy belőled nagy ember lesz, a világnak meg kell ismernie Freddie Mercuryt, ezt a gyémántot, ezt a csodát, és ezt itt... -ekkor rátette a kezét Freddie szívére, akinek erre kétszer annyi lett a pulzusa, mint amennyi előtte volt.
-Kö...köszönöm! -habogta, majd amennyire össze tudta magát szedni a szerelmes kábulatából, egy puszit nyomott Bella arcára.
Több szó nem hangzot el az úton, csak bámultak mélyen egymás szemébe, akkor először máshogy, mint azelőtt. Érezni lehetett a szerelmet a levegőben, ami ekkor átjárta őket. Megérkeztek a kávézóba, ahol Freddie egyből kiszúrta a kismacskát, aki ott szaladgált a bejárati ajtó előtt. Se szó, se beszéd, odarohant hozzá, ölbekapta, és elkezdte simogatni, miközben gügyögött hozzá. Bella egy darabig csak mosolyogva nézte szerelmét a macskával a kezében, majd mikor Freddie már öt perce csak eufórikus állapotban a macskával társalgott, odalépett hozzá, hogy mostmár tegye le azt a szegény párát.
-Freddie Mercury, teszed le azt a szegény macskát, különben a végén még féltékeny leszek! -kapitányoskodott kacagva Bella.
-Igenis főnök, csak annyira édes! Láttad, hogy dorombol nekem, imád engem és én is őt! Legszívesebben most felkapnám és hazavinném! -lelkesedett Freddie. De nem lehet, apám nem hagyja... -vágott egy szomorú fintort.
-Na ne aggódj, ha annyira hiányzik, minden nap eljöhetünk ide meglátogatni! -nyugatatta meg Bella.
-Komolyan mondod? -lepődött meg Freddie.
-Határozottan, csak most már menjünk be, mert belepusztulok, ha nem ihatok a kedvenc jegeskávémból most azonnal!
-Rendben édesem, már megyünk is! És köszönönöm nagyon! -hálálkodott Freddie.
Helyet is foglaltak egy kétszemélyes asztalnál, Bella kikérte a jegeskávéját, Freddie latte macchiatot kért, jó ízzel el is fogyasztották őket, miközben azzal szórakoztak, hogy ki tud viccesebb grimaszokat vágni. Majd hirtelen Freddie megszólalt.
-Bella figyelj, tudni akarok valamit...
-Mondjad csak, hallgatlak!
-Te engem komolyan szépnek látsz?
Bella egy pillanatra leblokkolt, eléggé váratlanul érte a férfi kérdése...
...Csak mert ezelőtt soha nem tetszettem senkinek, és eleve olyan... nem tudom, olyan fura arcom van... eleve látszanak az indiai vonások, amúgy meg olyan lányos az egész, a fogaimról meg nem is beszélve...
-Freddie, hallgass ide! Én 20 éves vagyok, de még életemben nem láttam hozzád fogható pasit... semmilyen szinten! Hiszed vagy nem, én téged gyönyörűnek látlak, pont azért, mert nem vagy az a tipikus szépfiú, mint mondjuk Roger, ezzel most nem őt akarom bántani, hanem azt mondani, hogy te különleges vagy, egzotikus, és ez néha sokkal jobb, mint egy úgymond átlagos szépfiú. Például arról teljes mértékben meg vagyok győződve, hogy az egész világon neked vannak a leggyönyörűbb szemeid, teljesen elveszek bennük, ha belenézek, van bennük egy állandó csillogás, amitől valami mesésen csodaszépnek hat. Az orrod szintén kifogásolhatatalan, annyira szeretem, hogy ilyen keskeny, és a hegye, az a legcukibb dolog a világon. Az én orrom a tiedhez képest egy elcseszett krumpli. Ne értsd félre, nem vagyok önbizalomhiányos, csak a te orrod gyönyörű! És a fogaid tesznek abszolút különlegessé, el sem tudnálak képzelni nélkülük, nehogy valaha is megcsináltasd őket! Az én barátomnak van a leggyönyörűbb mosolya, és ha én ezt mondom, akkor így is van, hidd el! -kacsintott rá Bella.
Freddie nem szólt semmit, csak fogta magát és átölelte Bellát, miközben potyogtak a könnyei. Nem érdekelte, hogy nézik őket az emberek a kávézóban, erre most feltétlenül szüksége volt. Bella sem szólt semmit, csak hagyta hogy Freddie kisírja magát a vállán, közben lágyan simogatta szerelme hátát. Miután nagy nehezen Freddie összeszedte magát, visszaült a helyére, letörölte könnyeit, és csak hálásan annyit mondott Bellának, hogy:
-Köszönöm!
Ebben minden benne volt.
Bella kiitta a maradék kávéját is, majd még annyit hozzátett, hogy:
-És nekem mégegyszer nehogy önbizalomhiányos legyél, mert akkor szakítok veled! -nevetett Bella- Tanuld már meg, hogy szép vagy, és én szeretlek, meg amúgyis a szépség belülről fakad, és te jó ember vagy Freddie, nagy dolgokra vagy hivatott, és én mindenben támogatni foglak, ezt megígérem.
-Nem kockáztatok, szép vagyok, nem akarnám a világért sem, hogy szakíts velem, drágám! Hálás vagyok neked nagyon, én is támogatlak mindenben!
Ezután Freddie kifizette a kávékat, majd Bellával elindultak a közeli parkba, hogy ott tölthessék a naplementét, kettesben, vidámságban, és nem mellesleg: szerelemben.