Emlékezz! (Befejezett)

9. Fejezet

Keith leparkolt a kocsival az út másik felén. A szívem a torkomban dobogott, a szám kiszáradt és izzadt a tenyerem.

Belegondoltam, hogy Anya mennyire csalódott lehetett, amikor megtudta, hogy megöltem valakit.

Nem értettem, hogy miért érzem még ezt a tényt annyira idegennek magamtól. Bizonyítékok vannak rá, hogy én tettem mégis, mintha fel sem fogtam volna még.

Kiszálltunk és a hátsó ajtó felé igyekeztünk. Keith tekintete folyamatosan a szomszédok ablakát pásztázta, és halkan sietetett.

Nyitva volt, mint ahogy gondoltam. Halkan becsuktam magunk után, és megálltunk.

A nappaliból a híreket bemondó férfi hangját hallottam, a konyhában boros üvegek álltak a pulton, és nem volt elmosogatva.

Bűntudat hasított belém, hogy ez a káosz anyám életében miattam van. Pedig ő mindig is rendszerető volt, sosem hagyta a mosogatást másnapra, a por szaga kifejezetten zavarta, és a csempe is makulátlan szokott lenni.

Amikor még középiskolás voltam, mindig leszidott, amikor egy kicsit is leléptem a lábtörlőről cipővel.

Elmosolyodtam az emléken, és egy kissé felbátorodva mentem a nappali felé. Az ajtóban megálltam, Anya háttal ült, és nézte a híradót.

Hogyan hívjam magamra a figyelmet anélkül, hogy halálra rémülne?

- Anya? - szólaltam meg egyszerűen.

Láthatóan megugrott és elejtett valamit, ami hangos csörömpöléssel a padlóra esett, majd felpattant és egyenesen rám nézett.

- Jézus Mária, te idióta! - sikított, majd odarohant és szorosan megölelt.

- Bocsi. - nyögtem a fülébe, ugyanis olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt.

- Elmondanád, hogy mégis mi a fene ütött beléd? - elengedett, miközben megrázott a vállamnál fogva. - Megöltél egy rendőrt? Igaz ez? Jézusom... Kay!

- Anya... nem...

- Te meg ki vagy? - vágott a szavamba.

- Anya! - eréjesebben szóltam rá, így rám figyelt. - Ő segít nekem.

- Honnan ismered? - mérte végig.

- Anya... ez most nem lényeges! Segítened kell nekem. - mélyen a szemébe néztem, és próbáltam megnyugtatni. - Nem öltem meg senkit, oké? Vagyis... minden azt bizonyítja, hogy igen, de én semmire sem emlékszem. - hadartam.

- Mi az, hogy semmire sem emlékszel? - felvonta a szemöldökét.

- Az, hogy kiesett a péntek délután...

- Részeg voltál? Már megint? Ó, istenem, az ittas állapot súlyosbító körülmény! - fogta a fejét.

- Nem voltam részeg. - sóhajtottam, és kissé elszégyelltem magam, hogy Keith előtt ilyet mondott rólam.

- Akkor... nem értem. - aggodalmas lett az arca.

- Nem akarlak bajba sodorni, szóval gyorsan kell beszélnünk, és már itt sem vagyok, ameddig nem rendeződik a helyzet, de a rendőröknek egy szót sem, oké? - hadartam és a kanapé felé terelgettem.

- Kint leszek, ha kellenék! - Keith kiment.

- Annyira aggódtam miattad! - Anya átkarolta a vállam.

- Kész őrület... - sóhajtottam. - Én sosem öltem volna meg senkit, ugye tudod?

- Persze, tudom Kicsim, nem is akartam elhinni! De az a felvétel... tisztán látszott, hogy te vagy az és...

- Megértem. - vágtam a szavába. - Fontos, hogy te legalább emlékezz, Anya! Beszéltünk a héten... mondtam neked bármit is a hétvégével kapcsolatban?

- Nem... nem tudom, hadd gondolkodjak! - a homlokát kezdtem masszírozni.

- Kérlek, muszáj valamire emlékezned, csak egy kis részlet is elég! - reménykedtem, hogy fog tudni valami hasznosat mondani, amiből legalább kiindulhatok.

- Említettél egy... kezelést, amit nagyon elleneztem. - hirtelen nézett rám. - A... kiskori emlékeid szeretted volna feleleveníteni. Mondtam, hogy ne játsz ilyenekkel, mert azokra nem véletlenül nem emlékszel. Valamit még az előző életedről is mondtál... hogy te ebben hiszel...

- A reinkarnáció... - suttogtam magam elé.

- Igen, az! - forgatta meg a szemét. - Én figyelmeztettelek, hogy ne bolygasd meg az ilyen dolgokat, de te csak mentél a fejed után!

- És mi volt ennek a kezelésnek a neve? Hová mentem? - teljesen lelkes lettem, hogy végre valami magyarázata van mindannak, ami történik velem. És ez a kezelés lehet a kiindulópont.

- Nem mondtad pontosan... de nagyon lelkes voltál, nem lehetett lebeszélni. Váltig állítottad, hogy ez a kezelés, vagy micsoda rendbe fog tenni lelkileg. - megrázta a fejét. - Most már emlékszem, hogy valami tudatalattiról is fecsegtél...

- Anya, köszönöm! Azt hiszem megvan! - felpattantam. - Most mennem kell, hamarosan találkozunk, ígérem megoldom ezt a dolgot! - szorosan megöleltem.

- Vigyázz magadra! - meglepettségében ennyit tudott mondani.

Keith a verandán dohányzott. Visszatettem a napszemüveget a helyére, felrántottam a kapucnit és magabiztosan az autó felé vettem az irányt, ő pedig követett. Miután kiértünk a főútra megszólaltam.

- Részt vettem egy kezelésen, ami belebabrál a tudatalattimba. - közöltem.

- Te aztán nem vagy semmi! - elismerő grimaszt vágott.

- Köszönöm, hogy elhoztál és segítettél, azt hiszem innentől már boldogulni fogok.

- Nem hagylak magadra, ha erre akarsz kilyukadni. Túl izgi ez az ügy ahhoz, hogy csak úgy lelépjek. - vigyorgott. Valamiért úgy éreztem, nem csak erről van szó.

- Nem tudom most mitévő legyek. - sóhajtottam.

- Hát, ellátogatunk a kezelőorvosodhoz! - nevetett fel. 

Sziasztok! Remélem ez a fejezet is tetszett, várom a véleményeteket! :) 

Hamarosan folytatás! :)