Emlékezz! (Befejezett)

10. Fejezet

Megvártuk, ameddig besötétedik. Ott álltunk a nagy épület mögött az árnyékokban megbújva, és a megfelelő pillanatra vártunk. Egyikünk sem volt biztos abban, mit tenni készül.

Legalábbis én biztosan nem.

Oké, besétálunk ebbe a hatalmas épületbe, megkeressük az agyturkászt, és aztán? Elé állok azzal a váddal, hogy nem én vagyok a gyilkos, hanem ő? Mert szerintem vagy a pofámba fog röhögni, vagy kihívja a rendőrséget, és még elmegyógyintézetbe is kerülök...

- Biztosan jó ötlet ez? - suttogtam Keith-nek miközben a folyosón sétáltunk.

- Max segít neked előhívni az emlékeid... veszíteni semmit nem veszítünk. - nyugtatott meg.

- És ha hívja a zsarukat? - aggodalmaskodtam tovább.

- Ha bűnös, ezzel fogja kezdeni, ha nem, előjön belőle a tudós ösztön, és ha másért nem, hát a saját előnye miatt kezelni fog. - rántott vállat. - Ha pedig nem jönne be az elméletem... a bíróságon találkozunk! - kacsintott rám.

Megforgattam a szemem. Én ugyan nem megyek börtönbe!

Megtaláltuk az ajtót, amire a 34-es szám volt kitéve, Keith pedig bekopogott. Még mindig lenne esélyem csak úgy eltűnni innen... és neki is.

De résnyire kinyílt az ajtó, és egy barna szempár kukucskált ki rajta.

- Lejárt a rendelési idő! - mogorván mondta, biztosan nem tetszett neki a megjelenésünk.

- Ó, mi magánrendelésre jöttünk! - Keith vigyorogva kapta elő a pisztolyát és belökte az ajtót.

A férfi hátrahőkölt, én pedig vissza csuktam az ajtót.

- Nézze, nem akartunk magára törni, de segítenie kell! - Keith hadart, attól tartottam a férfi semmit sem fog belőle megérteni.

- Oké, oké! Tudom, ki vagy! - emelte fel a kezét védekezésképp. - Hallottam rólad... - tette hozzá félve. Hangosan vette a levegőt és elvörösödött az arca.

Ingben és fekete nadrágban volt, a cipőjét már lerúghatta magáról, miután hazaért a munkából, vagy távozott az utolsó vendég.

- Remek, ez egy jó jel! Jártam magánál pénteken? - közel hajoltam hozzá és jelentőségteljesen ránéztem.

- Nem! - rázta meg a fejét, de nem tudtam nem észrevenni, hogy nem nézett a szemembe.

- Hazudik! - kiáltottam el magam.

- Oké! - fogta meg Keith a vállam. - Segítség kell. - közölte a férfival.

- Nem segítek bűnözőknek! - köpte a szavakat.

- Szeretne még másoknak is segíteni? - lengette meg Keith a fegyverét, hogy ne feledkezzen meg róla a férfi, hogy meg van lőve.

- Jól van, nyugodjanak meg! - vett egy mély levegőt. - Segítek, nem kell a fenyegetés! - tette hozzá végül egy sóhaj kíséretében.

- Vissza kell hoznia az emlékeit, hogy rájöjjön, mit csinált péntek este. - közölte Keith.

- Kérem! - tettem hozzá kérlően.

Úgy éreztem, már nem bírom tovább. Itt vagyok egy lakásban egy agyturkásszal, és egy idegennel, akinél fegyver van. Hová tart az életem? Én nem ezt akartam... szórakozni akartam, és barátokat keresni, akik megértenek és nem hagynak cserben, akikkel különös helyekre utazhatok el, és mindig ott vannak mellettem. Szerelmet akartam, aki majd feleségül vesz és boldog, de izgalmas házas életet élhetek egy kertes házban... nem bűnözőnek lenni és fegyverrel fenyegetni egy ártatlan csodabogarat.

De ez bejött. Úgy látszik az ilyen emberekből sem tűnt még el az empátia. Beültem egy fotelba, és lehunytam a szemem. Monoton kattogást hallottam, és a férfi halkuló szavait, ahogy az életemről beszél.

Aztán hirtelen kinyitottam a szemem. Mintha magamon kívül lettem volna.

Keith ott állt, ahol akkor, amikor elkezdtük, fegyverét a férfira tartva, készenlétben. A férfi elégedetten nézett rám, és mosolygott.

- Kay, jól vagy? - Keith aggódó hangját hallottam.

- Igen, de... még mindig nem emlékszem.

- Hogy hívják a fiatalembert? - kérdezte a férfi Keith felé fordulva.

- Nem mindegy az magának? - mordult fel.

- De... végül is, nekem aztán mindegy. - rántott vállat.

Keith furcsán nézett rá, majd rám nézve biccentett az ajtó felé. A férfi közelebb lépett hozzám, Keith hirtelen feljebb emelte a fegyvert, célba véve a férfit.

- Jó volt újra látni, Kay! - suttogta a fülembe... 

Sziasztok! Remélem tetszett ez a fejezet is, és elég izgalmasnak találtátok! :) Igyekszem feltölteni a folytatást is. 

A véleményeteket is várom :)