távolság - changlix & chanlix

viii.

– hyung, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál.

délután hat, vagy este hat? Felixnek fogalma sem volt róla, hogyan fejezik ki ezt az időpontot. mindössze annyit tudott, hogy az ablaka elé leengedett redőny résein keresztül már nem a nappali fény sütött be. a szőnyegre vetülő fénypettyek sokkal inkább tűntek ezüstösnek, mint arany behatásúnak – felkelt a hold, este borult Seoul utcáira. Chan éppen az égitest hideg simogatása alatt állt: arcán táncot jártak a sugarak. szempilláit lehunyva tartotta, és csak mosolygott. mosolygott, hiszen Felix közelében mindig jókedvűnek érezte magát. 

– el tudom, mert ugyanazt éreztem ausztráliában, amit te itt – mondta halkan. szép ívű ajkai lágyan formálták a szavakat, amik díszesen csengtek a gyengéd hangszín miatt. 

Felix csak nézte Őt. jelenleg nem volt képes érdemben válaszolni. figyelte a holdsugarak által a selymes bőrön ugráló mintákat, olyan érzelemmel a mellkasában, amit hirtelen megfogalmazni sem tudott. Chan mellette feküdt, mindketten az Ő ágyában pihentek. lehúzott roló mögött, rejtve az emberek kíváncsi tekintete elől. és ebben a megvilágításban az idősebb úgy festett, mint aki nem is létezik. mintha az elméje képzelte volna el Őt.

muszáj volt megérintenie, megbizonyosodni arról, hogy valóság mindaz, amelyet most tapasztal. kegyetlen a gondolata Chan újbóli hiányának. talán nem lett volna képes elviselni a rászakadó fájdalmat, ha másnap reggel felkel és maga mellett üres helyet lát a franciaágyban – az idősebb illata nélkül a lepedőn. 

óvatosan simított végig a másik arcán, mire Ő kinyitotta a szemeit. most realizálta, milyen közel is van hozzá Felix. várta, mi fog történni, bár majdnem belelátott a vörös hajú fejébe. legalábbis, azt biztosan tudta, hogy egyet akarnak ebben a percben, így nyelt egyet, s feltámaszkodott az alkarjára. a festett fiú az oldalán feküdt, ezért Chan gyengéden húzta közelebb magához. a kisebb arcát ellepte a pirosas felhő, amit Ő olyan nagyon imádott, ha az orcáján játszott. ezúttal is elgyönyörködött Felix szépségében, mielőtt cselekedett volna.

az ajkaik félénken találkoztak, noha mind a ketten remegve vágytak már a másik csókja után. másfél évig, kínkeserves tizennyolc hónapig külön töltötték a napjaikat, a szünetet követően pedig nem tudták, hogyan kellene újrakezdeniük mindent, amit maguk mögött hagytak. ismét megismerkedtek a másikkal, de az érintésekben ott lappangott a régi szerelem és annak összes szenvedélye – Felix szíve vadul dübörgött a mellkasában. ujjai beleszántottak az idősebb tincseibe, míg Ő a vörös derekán tartotta a tenyerét. 

minden megszokott volt. olyan, mint annak idején. és egy kicsit mégis eltérő, mert más emberré változtak. mind a ketten. egy dolog marad pontosan ugyanaz: a szerelmük.