távolság - changlix & chanlix

xxix.

Changbin nem fogta még fel, mire készül, de a lábai határozottan ‒ ám néha megrogyva ‒ repítették előre. normális esetben nem félt volna, hiszen a sötét mindig is a barátja volt, már gyermekkorában is megnyugtatta. most sem a körülötte terjengő feketeség aggasztotta, hanem a közelgő találkozás gondolata ‒ annyira régóta szerette Felixet tisztes távolságból, hogy egészen megrémült, ha a tíz perccel későbbi jövő jutott eszébe.

éppen csak kilenc óra negyvenhét volt, bőven lett volna ideje. a rózsás park eléggé közel terült el a lakásához viszonyítva, s hosszúra nyújtott lépteivel hamarosan a kapujában találta magát. a kovácsoltvas átjáró fekete rácsain keresztül látta a virágültetvényeket, amiről a helyet elnevezték. a rózsák mostanra hervadásnak indultak, de ő ugyanolyan szépnek látta őket.

kitárta a kaput és áthaladt a park elején. még nap közben megfejtette a vörös hajú utalását, így tudta, hol kell keresnie őt. a park végén foglalt helyet az a mesterséges tó, amin keresztül lehet haladni egy deszkahídon, hogy végül egy pavilonhoz érkezzen az ember. apró szigetre épült, és mint itt minden mást, ezt is virágok díszítették. szapora léptekkel rohant át a nyírt pázsiton, majd az említett hídon is. útközben ellenőrizte az igazát, s lám, nem tévedett.

a víztükrön sejtelmesen csillámlott a hold által vetett fénycsík, az égitest tükörképe. néha lágy fodrokba szaladt a hullámok hátán ringatva, azonban a lényeg kivehető volt. pontosan kelet felé nyújtózott, hirdetve Changbin sikerét. 

a fiú léptei egyre lassultak, miként közelebb az építményhez. a fából ácsolt rácsozaton kúszó futórózsa vöröslő virágai hívogatóan lengedeztek az éjjel langyos szellőjében ‒ furcsa is volt, hiszen szeptember végén vacognia kellett volna. érezte, hogy a szíve rendetlenül verdes a helyén, mintha célja lenne a bordáinak széttörése, emiatt pedig ösztönből akart elrohanni. 

félt.

aggódott.

jobban, mint eddig bármikor az életben. 

fogalma sem volt, egyáltalán hogyan vette rá magát otthon az indulásra, de talán ez is olyan tudatalatti döntés, mint hogy a következő pillanatban egy utolsó lépés juttatta a pavilon küszöbére. veszíteni-való híján belépett a kupola alá, és feszülten figyelt.

aztán megpillantotta Őt, teljes életnagyságban üldögélni az egyik padon, és egy másodpercig lélegezni is elfelejtett. 

és Felix rögtön felismerte. tudta, ki áll vele szemben. szelíden elmosolyodott, ajkai sarkába halvány árnyékot húzott a holdfény, ami a szemeiben mégis megcsillant, s Changbin nem volt képes reagálni. az ajtófélfának támasztotta a vállát. merőn nézett a sötét szempárba, azokba az íriszekbe, amelyekbe annyira nagyon beleszeretett.