Chat Love [TaeGi]

25👀

Már vagy öt órája gubbasztottam Yoongi mellett. Csak ültem a széken, fogtam a barátom kezét és kisírt szemekkel néztem őt. Borzasztó volt így látni. Szinte az egész teste gipszben volt, az arca tele volt sebtapasszal és kék-zöld foltokkal. Jungkook már párszor bejött ránknézni, ahogy Yoongi szülei is. Örültem, hogy újra találkozok velük, annak viszont egyáltalán nem, hogy hol, és hogy miért. Őket is fájt így látni. Összetörve.

Jelen pillanatban ketten voltunk a kórteremben. Minden csendes volt, csak Yoongi szuszogását, és a gépek pittyogását lehetett hallani, ami már elég irritáló volt. Kezdtek nehezedni a pilláim, egyre laposabbakat pislogtam, amikor mozgolódást hallottam Yoongi felől. Egyből ránéztem, és átültem az ágyára. Érdeklődve néztem a fiút, aki összeráncolta a homlokát. Megsímítottam az arcát, és egyből könnyek gyűltek a szememben. Beharaptam az alsó ajkam, mikor Yoongi beszédre nyitotta ajkait, viszont nem tudott megszólalni.

  - Shh... Nem kell beszélned. - suttogtam neki, miközben lágyan simogattam az arcát.

Yoongi pár pillanat után nehézkesen, de kinyitotta szemeit, majd rámemelte íriszeit. Nagyot nyeltem, majd halványan mosolyogni kezdtem. Yoongi szemeiben könnyek gyűltek, majd újra szóra nyitotta száját.

  - M-meg... M-meghaltam...? - kérdezte alig hallhatóan. Megráztam a fejem, s letöröltem könnyeimet.

  - Nem életem, nem haltál meg. Miért gondolod azt? - kérdeztem.

  - M-mert itt vagy... - a hangja még mindíg nagyon halk volt.

  - Igen, itt vagyok. De nem haltál meg. - kuncogtam, majd nyomtam egy lágy puszit a homlokára.

  - Ohh istenem Tae... - remegett a hangja.

  - Igen Yoongim? - kérdeztem, én is picit remegve. Nem szólt semmit, csak halkan sírni kezdett. - Életem... Mi a baj...?

  - Itt vagy. - pityergett. Beharaptam az alsó ajkam, majd ismét könnyek gyűltel a szememben, és mosolyogni kezdtem.

  - Itt vagyok. - válaszoltam mosolyogva, közben pedig simogattam az arcát. - Pihenj még egy kicsit, utána pedig beszélgetünk, rendben? - pusziltam meg újra homlokát.

Yoongi csak bólintott, majd megfogta a kezem, amivel az arcát simogattam, majd összekulcsolta az ujjainkat, mire én vigyorogni kezdtem, és próbáltam visszafolytani a sírást.

  - Hívok orvost, oké? - bólintott, majd elengedte a kezem.

Gyorsan kimentem a szobából szólni az orvosnak, hogy Yoongi felébredt. Az férfi egyből bement a terembe, viszont engem nem engedett be arra hivatkozva, hogy nem kéne látnom a sebeit. Igaza van. Biztos elájulnék.

Kb. 20 perc múlva kilépett az orvos, majd visszamentem szerelmemhez. Mikor beléptem a szobába, egy sokkal élénkebb Yoongi ült az ágyon, aki mosolyogva nézett engem. Odalépkedtem az ágyhoz majd leültem hozzá.

  - Mit mondott? - érdeklődtem.

  - Azt, hogy simán belehalhattam volna, de erős voltam stbstb meg hogy még bennt kell maradnom egy csomó ideig.

  - Azt eddig is tudtam, hogy erős vagy. - mosolyogtam rá.

  - Miattad. Miattad vagyok erős, Tae. - mondta, mire egyből könnyek gyűltek a szememben. A könnycsatornáim lassan össze fognak zavarodni. - De most sokkal fontosabb az, hogy itt vagy. - fogta meg kezeimet.

  - Igen, itt vagyok. - mosolyogtam. - És soha többé nem megyek el mellőled.

  - Csak azért nem sírok mert fájna. - kuncogott. - És mégis... Miért? Hogy kerülsz ide? - kérdezte, idő közben pedig összefonta ujjainkat.

  - Vártam a reptéren anyáékkal, de nem jöttél... Aztán írt a telódból Kook, hogy mi történt. Szóval idejöttem.

  - De... De nem úgy volt, hogy nem gyűjtessz már a jegyre?

  - Nem is gyűjtöttem rá.

  - Anyudék kifizették? - megráztam a fejem. - Bankot raboltál?

  - Dehogy! - nevettem.

  - Akkor?

  - Hát... Volt félre tett pénzem... Viszont nem nyúlhattam hozzá... Most se lett volna szabad...

  - Mégis... Mégis mire volt félre téve, hogy nem nyúlhattál hozzá? - nyeltem egy nagyot, majd úgy döntöttem elmondom.