A tökéletes pillanat (VKOOK / YOONMIN)\Befejezett\

5.rész

Jungkook szemszöge

Kezdek magamhoz térni. Kinyitom a szemem, de a fény irritálja, ezért még visszacsukom pár percre. Mikor sikerült megszoknom, lassan nyitom ki újra, és csak egy fehér fal tárul elém. Hol vagyok? -kérdeztem magamban, majd körbenéztem az üres szobában, ahol a mellettem levõ asztalkán egy kék váza állt, amiben sárga virágok illatoztak. Veszek egy mély levegõt, majd lassan kiengedem. Felülnék az ágyamon, amikor az oldalamba hirtelen belenyilall egy éles fájdalom. Nyögtem egyet, majd visszahuppantam a matracra és sóhajtottam egyet. Ráeszméltem, hogy kórházban vagyok a történtek miatt, úgyhogy sóhajtottam mégegyet. Ismét szétnéztem a térben, hátha meglátok egy órát, hogy legalább az idõt tudjam mennyi. Tekintetem ismét a virágokra szegezõdött. Tündököltek ebben a lehangoló szobában és még az illatuk is jó volt. Látszott, hogy frissen lettek idetéve. Ahogy megérintettem a puha szirmokat, bõrömmel jólesõ kapcsolatba kerültek, így az egész csokron végig vezettem ujjaimat, mikor megéreztem rajta egy érdesebb felületet, ami észrevehetõen elütött az eddigi lágy szirmoktól. Egy fehér cetli volt az, amin írás volt. Mielõtt bármit elolvashattam volna róla, kinyílt az ajtó. Taehyung lépett be rajta gondterhelt arccal. Majd mikor meglátott engem szája mosolygósba váltott át.

- Kooki! - csukja be gyorsan az ajtót majd ahogy ért, úgy a karjaiba font. Jól esett, ahogy egyre szorosabban, de mégis óvatosan magához ölelt - Annyira örülök, hogy jobban vagy - éreztem, ahogy ruhámat nedvesség éri. Megfogtam Taehyungot vállát, majd lassan tolom el magamtól.

- Hyung - látom meg könnyes arcát, ami megdobogtatja szívem.

- Sajnálom Kooki! Miattam kerültél ide...annyira boldog vagyok, hogy felébredtél! - mondja szipogva, én pedig csak annyit tehetek, hogy megölelem. Csendben vártam, míg hyung megnyugszik, közben hátát simogattam. Eltávolodik ölelésembõl, majd megtörli szemeit. Még sosem láttam ennyire törékenynek, bár kicsit örültem, hogy ez miattam volt.

- Te hoztad a virágokat? - kérdeztem mosolyogva.

- Mm - bólintott egyet.

- Gyönyörûek, köszönöm! - boldogság tükrözõdött szemeiben, mikor ezeket a szavakat kimondtam. - Annyira édes - majd magamhoz húztam egy pusziért, amitõl kicsit megilletõdött. Viszonzásképp apró puszikat nyomott számra, késõbb ajkait mozgatva csókba invitált.

Eltávolodtunk egymástól és egymásra néztünk, kezét arcomra helyezte én pedig belebújtam tenyerébe, mint egy kis háziállat. Nem tudom, hogy hogy tud így elcsábítani, de minden egyes érintése nekem a mennyország, mintha csak erre lenne szükségem.

- Szólok a dokinak, hogy felébredtél- felkelt az ágyról, kiment, majd az orvossal együtt tért vissza.

A doktor úr azt mondta, hogy ágynyugalomra lesz szükségem 1 hétig a törött és megrepedt bordáim végett, az utána való 5 hétben pedig ne emeljek semmi nehezet és ne sportoljak, ha nem muszáj. Azt is elmondta, hogy 4 napig ki voltam ütve szóval ma szerda van és délután 4 óra. Nem csoda, hogy Taehyung úgy reagált az elõbb, ahogy.

Lassan, de biztosan átöltöztem hétköznapiba, ami úgy lehetséges, hogy hyung hozott magával ruhát még napokkal ezelõtt, hogy hátha felébredek és hazaengednek. Nagyon figyelmes volt tõle. Egy bõ, fekete melegítõ, egy fehér póló és egy fehér pulcsi volt a szettben, amit tõle kaptam. A virágokat, a régebbi ruháimat és a cetlit is eltettem - Késõbb elolvasom- majd megindultam az ajtó felé, ahol Taehyung már várt.

- Hazakísérlek - mondta, én pedig készségesen elfogadtam ajánlatát.

Taehyung szemszöge

Még sose voltam nála. Kicsit izgulok. Utaztunk kb fél órát, mire elértünk a lakásához. Felkísértem a negyedikre, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált.

- Jó napot! - köszönök hangosan, mire elneveti magát.

- Nincs itthon senki - mondta nevetve - Egyedül élek itt. - Hát mondanom sem kell, hogy kicsit égett az arcom, de végül én is kuncogtam rajta egyet.

- Hogy hogy egyedül laksz? - kérdeztem kíváncsian.

- Én Busanból jöttem ebbe a suliba, ami nincs valami közel, szóval kellett egy albérlet, ahol lakhatok sulis éveim alatt.

- Értem. És a szüleid miért nem jöttek veled? - érdeklõdtem tovább.

- Õk állandóan úton vannak munka miatt, ezért nem számít nekik, hogy hol laknak - válaszolt nemes egyszerûséggel - így is úgy is egyedül élnék.

- Hmm, ez kicsit szomorú - vágok szomorú képet - De akkor ki fog rád vigyázni?

- Gondolom én magam - emeli meg vállait.

- Azt kétlem - gondolkodtam el pár percre - Majd én vigyázok rád - hagyta el a mondat a számat, mire õ ezen meglepõdött - Minden nap eljövök hozzád és segítek, amiben csak tudok - mondatom végére egy mosolyt biggyesztettem.

- Akkor mit szólnál ahhoz, ha ez idõ alatt ideköltöznél? Ideiglenesen, természetesen. - ragyogott fel szeme e gondolatra. Mi mást tehettem volna, beleegyeztem. Hazamentem pár cuccomért, elmondtam anyámnak a lényeget, majd beköltöztem Jungkookhoz.