SokatmONDÓ Egyezség {VMinKook ff} ~ Befejezett

Epilógus

~Jungkook szemszöge~

A temetőbe érve az órámra nézek. Késésben vagyok, nem is kicsit, így a ravatalozó felé igyekszem, de út közben észreveszek egy kisebb csoportot, így leesik, hogy lekéstem a szertartás nagy részét. Csak annyira megyek közel a gyűszolókhoz, hogy halljam a pap hangját, de nem állok közvetlen melléjük. Egyedül akarok lenni.

Messziről nézem, ahogy egy középkorú pár női tagja sír, a férfi pedig komor arccal támogatja a nőt. Gondolom, ők lehetnek a szülei.

Amikor véget ér a szertartás és odamennek részvétet nyilvánítani a párhoz, azon gondolkodom, hogy nekem is illene odamennem, de nem bírok. Valami megállít, de nem tudom, mi az.

Így végül csak kiballagok a temetőből lassú léptekkel, a veszteségtől szomorúan. Valahogy nem könnyítette meg a lelkem ez sem... talán a mai estém hoz egy kis enyhülést, de elfelejteni sose fogom.

Rezegni kezd a telefonom, azért bár nem kéne, út közben megnézem, ki az.

Taehyung hív, így megállok. Ezt fel kell vennem.

- Szia, TaeTae - köszönök meg se próbálva leplezni rosszkedvem, sőt, inkább igyekszem rosszabbnak feltüntetni, mint amilyen.

- Szia, Jungkook - szól bele a telefonba komoly, tőle nem megszokott hangon - Csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy.

- Hát... - sóhajtok szomorúan - Nem túl jól. Nagyon jó ember volt.

- Igen és nagyon sajnálom... - mondja lágy, mély hangján - Mikor érsz vissza?

- Most megyek a halotti torra. Tudod, a közös kajálás, amiről meséltem.

- Igen, emlékszem.

- Sietek, de most mennem kell - zárom rövidre a beszélgetést - Szia!

- Szia, Kuki!

Leteszem és továbbmegyek azon gondolkodva, mennyire nem szeretem, ha Kukinak hív. Mégse kelhettem ki magamból, mert most nem illet volna ide, hiszen gyászolok... nem ez az elsődleges. Majd holnaptól megint lebaszom érte.

Nincs sok időm, így sietek és hamar odaérek a modern társasházhoz. Megnyomom a megfelelő gombot, mivel folyton elfelejtem a kódot és így legalább tudja, hogy most értem ide. Hamar meghallom, hogy kinyílt a zár, így sietve belépek az ajtón és felfutok a másodikra.

Odaérek a bejárathoz és mielőtt kopognék, már nyílik is az ajtó. Mint mindig.

- Helló, Idegen - köszön arcán félmosollyal, az ajtókeretnek dőlve.

- Ah - sóhajtok fel megkönnyebbülten, amiért megint láthatom őt - Szia, Baby!

Ajkai felé hajolok, ő pedig mosolyogva hátraveti kissé a fejét, hogy jobban hozzáférjek mohó szájához. Beljebb lépkedünk csókolózás közben és lábbal berúgom az ajtót. Szorosan átölelem derekát, ő pedig nyakam köré fonja karjait és forrón csókol azokkal a húsos ajkaival, amiket annyira imádok.

Egy pillanatra elválok édes ajkától, hogy belenézhessek gyönyörű szemeibe és nem csalódom: pár másodpercig még lehunyt pillákkal csücsörít, majd felnéz rám csillogó szemeivel. A szívem erősen megdobban, ahogy elmosolyodik ez az angyal és oldalra dönti a fejét:

- Milyen volt a napod?

- Szar - foglalom össze velősen - Úgyhogy most jókedvre kell derítened.

- Hmm... - hümmög, amíg én ráhajolok nyakára és elkezdem csókolgatni - Talán megoldható...

Az illata és apró sóhajai megbabonáznak, így egyre erősebben mélyesztem bele ujjaim puha bőrébe a pólója alatt. Mivel nincs sok időnk, felkapom őt, Jimin pedig derekam köré fonja formás lábait. Beviszem a hálóba és ledobom az ágyra, majd ragadozóként rávetem magam, amit egy izgatott sikkantással reagál le. Izgalmában ficánkol alattam, de tudja, hogy nem menekül...