A Múlt Örökösei - 1: Sagar Lázadása [Epic Fantasy]

A Sagar-i háború (12.Fejezet ) - Samantha Braveford szemszöge

 Eljutottam a királyi vár végére, és kész voltam el lovagolni egészen hazáig. A kapu kinyílt én pedig amilyen sebesen csak tudtam megindultam. Lovamat mágiával ruháztam fel, hogy gyorsabban vágtasson, de egyszer csak megkellet állnunk. A dombról láttam, ahogy a távolban az óriási Babiloni arany sereg közeledik. Még gyorsabban mentem, és majd pillanatokon belül a közelükbe értem. A távolból már láttam Dregon Payne-t a fő hadi parancsnokunkat.

- Uram! Örülök hogy látom. – mondtam majd melléje szegődtem a lovammal és beálltam a menetelő seregbe.
- Samantha... Sajnálom édesanyád. De most megfogjuk bosszulni! – mondta a mindig becsületes és erős Dregon, aki ott volt, amikor levizsgáztam, hogy haladó mágus küldetésekre is elmehessek. Már nagyapámat, Darius Braveford-ot is követte csatákba. Mellette úgy éreztem újra haza találtam. Szóval a hír tényleg igaz volt, és anya is meghalt. Elmorzsoltam könnyeim majd szigorúan a távolba tekintettem.
- Voltam odabent. Sok a katona, de mintha halandókat is láttam volna köztük. Nem hiszem hogy nagy lenne majd az ellenállás. – mondtam mire a parancsnok helyeselt.
- Hol van a bátyád? – kérdezte, mire arcomra kiült a bűntudatt. Otthagytam őt egyedül. Mégis mit képzeltem? Remélem semmi baja. Válaszolni azonban nem tudtam, mert megszólaltak a kürtök a várból. A kapu kinyílt és ezernyi lázadó katona jelenet meg előttünk a harctéren. Aztán egyszer csak mintha álmodtam volna megjelent ő is.

A messzi távolból is felismertem őt, és a seregét. Vazushi, a troll király seregével az aranypáncélos Babiloni sereg előtt a lázadók oldalán. Hirtelen eluralkodott rajtam az aggodalom. Az andrua képesség nagyon erőssé tehette őket. Képesek akár az embert is manipulálni? Ki tudja, de Dregon parancsnok is neheztelve nézett vissza rám.
- Róluk nem tudtam. – mondtam majd egyik pillanatról a másikra tűzgolyók ezrei repültek felénk.

Az aranysereg közös védelmét használva egy védő burkot alakított ki. A tűzgolyók és egyéb szóró varázslatok csak úgy lepörögtek róla. Aztán megindult mindkét sereg. Kardomat a magasba helyeztem, majd átitattam azt a tűz erejével. Lábaimba helyeztem a gyorsaság varázslatát, és amilyen gyorsan csak lehetett el akartam érni Vuzashit, és lefejezni őt. A két sereg egymáshoz ért. Testrészek repültek, és a tűzrobbanások zaja lengte át az egész vidéket. A sok mágia már szinte lyukat képzett a nagy dombos tisztáson.
Az egyik ork hirtelen támadt rám. Kardomat suhintottam, de késő volt, a másik ork elkapta a nyakam és éreztem, ahogy próbál rám hatást gyakorolni andrua erejével. Ám ekkor tűz mágiámat használva egy védelmi kört alkottam, és felégettem a körülöttem legyeskedő katonákat. Az andrua képességet használva több pokolfajzatot is láttam a csatatéren, akit a trollok irányítottak.
Kardok ütköztek kardnak, mágia robbant mágiára, majd észrevettem, ahogy halandók küzdenek mágusok ellen. Szinte semmi esélyük még is harcolnak, de miért? Félelemből? Kötelességből? Miért jó nekik egy király, aki semmibe veszi őket? Gondolkodhattam volna tovább, de akkor meghalok. Kardom már több ellenség vérétől is ázott, amikor is megláttam Vazushit, amint aranypáncélosokat gyilkol.
A távolból aztán meglátott. A magas troll-al farkasszemet néztünk. A férfit, akit a levegőben fojtogatott elengedett, majd eltaposta őt. Felém indult. Készen álltam a bosszúra. Kardomat feltartva rohantam felé. Körülöttem villámokat szórt a levegő. A troll király pajszerével suhintott egyet mire kardomat átszúrtam mellkasán. A gyorsaságomra nem számított. A földre löktem Vazushit, majd a mellkasára helyeztem talpamat. Ő csak hangosan röhögött, mint aki gúnyt űzne belőlem.
- Legyőztünk titeket! – mondtam mire csak hangosabban nevetett, ám a nevetése nem tartott örökké. Az élet kiszállt testéből, és most már csak egy darab zöld hús lett belőle. Tűz mágiámmal felégettem a hulláját hogy ne tudják rajta használni andrua képességüket, mert igen. A csatatéren a halottakat felébresztve harcoltak tovább az andrua trollok. Egyre közelebb érkeztünk a királyi várhoz. Az arany sereg kivételes ereje szépszámmal kiiktatta a lázadókat, a trollokat és szövetségeseiket és a feltámasztott halottakat. Oly annyira hogy végül már szinte csak pár ellenség maradt a csatatéren, akik megadták magukat. Több szövetséges lényt láttam elmenekülni az erdőbe köztük Vazushi csatlósait is. Jó lett volna utánuk eredni, de most fontosabb dolgokkal kellett törődnöm. Be kellett jutnunk most hogy a kinti csatát ezzel megnyertük.

Ám korai volt az öröm. A várkapu előtt álltunk, amikor is egy hangos üvöltésre lettünk figyelmesek. A távolba aztán megjelent egy tűzsárkány hátán Arvissal, a lázadók királyával. A vérmágiával irányítja a sárkányt. Minden esetre szürreális volt egy embert látni sárkány háton. Arvis leszállt a kapu tetejére és szólott az arany seregnek:
- Adjátok meg magatokat. Legyetek hűségesek Sagar-hoz, és akkor nem öllek meg titeket. – egy amatőr király beszél csak így. Ebből is látszott, hogy ő mennyire tapasztalatlan, és hogy csak egy ostoba hódító. Előre lovagoltam, hogy jól lásson.
- Mi nem hódolunk be egy bűnözőnek! – mondtam mire Arvis dühösen a magasba szállt, és egyfajta tűzburkot emelt a város fala köré. Ez a tűzből készült burok viszont papírlap szerűen volt vékony.
A távolban láttam a mosolyát a férfinak, aki anyám haláláért felelős. Amikor megöltem Vazushit elárasztott engem egyfajta érzés, amit nem tudok leírni. Úgy éreztem a kardom igazságot szolgáltat. Hogy a halála az ellenségnek nem csupán szűkséges hanem kedvemre való. Bizony, úgy éreztem megérintett a sötétség, amiről annyi rémmesét mondott apánk kiskorunkban. Ám ez most inkább éltetett. Leszálltam a lovamról. Éreztem, ahogyan a levegő megvadul körülöttem. Mintha minden lépésemmel földeket zúznék szét olyan érzés volt, amikor is felszakítottam a bennem rejlő gátlásokat és kiengedtem azt, amit nem szabad használnunk. Az ősi energiát. Kezeimet kitárva erős fehér fényt eresztettem a burokba, ami lassan elkezdett darabjaira hullani, mintha papírból lett volna. Foszlányai elrepültek az égbe, ahogyan Arvis is eltűnt az égről.
- INDULÁS! – üvöltötte Dregon, majd bevonultunk a várba.