Titkos boszi

15 rész

Mindenki erősen hozzákötött egy adag szénát a botja végéhez, és már folytattuk is a következő lépéssel.

-Az utolsó lépés egy varázsige. A neve Argolendoro. Ezzel lesz a seprűnek saját akarata, enélkül a varázslat nélkül akárki repülhetne vele, még egy átlagos ember is, ami óriási katasztrófákhoz vezetne.- magyarázza a tanárnő.

Ajj, miért varázsige? A végén még megbukok!

Ennek a varázslatnak a lépéseit is kivetítették a ponyvára, utána pedig gyakoroltunk. Erőteljes, nagy mozdulatokkal csináltam, de ez jóval nehezebb volt mint az előzők. Koncentráltam nagyon, mégsem sikerült öszehoznom jól a varázslatot.

Flóra is próbált segíteni, pár tanár is ellátott tanáccsal, de semmi. Csak pár szikra repült ki a pálcám végéből és ennyi.

-Akinek nem sikerült, kérem fáradjon ki a teremből seprűjével együtt. A varázslatot a mesteretek fogja megtanítani nektek tökéletesen.- mondja a tanárnő majd folytatja.-Jólvan gyerekek, ezzel elkészült a saját seprűtök, gratulálok!- mondja boldogan. - Most az utolsó felmérés következik. A seprűkezelés. Ebben a teremben fogjuk gyakorolni.

Szomorúan kiballagtam a teremből a félig kész seprűmmel együtt. Csak én rontottam el, így megtapasztalhattam azt a csodás érzést, amikor mindenki végignéz rajtad, a lenéző tekintetekkel és azzal a tudattal, hogy ebben a teremben kábé mindenki jobb nálad. Csodás volt.

Ez után elmentem a termünkbe, ahol Huba várt rám, a többi állattal és a rájuk vigyázó segítőkkel együtt. Utána a vilingi kapuhoz mentem, de Frida nem volt ott. Vártam és vártam, már a seprűn repüléssel is végztek a többiek, de Frida még mindig sehol.

Miután mindenki hazament, de az én tanárom sehol sem volt, elindultam Vilingbe, megkeresni azt a kilátót, ahova a dimenziókapuból kiléptem, vagy megkérdezni valakit, hogy most mihez kezdjek.

Először a könyvesboltba mentem tanácsért, hiszen nem ismertem még szinte senkit Vilingben, de Petunia néni nem tudott segíteni.

-Hogy micsoda? Elfelejtett érted jönni? De hát nélküle még haza sem tudsz menni.- mondja meglepetten. Én sem örültem ennek a helyzetnek.- Ez a Frida szégyent hoz Vilingre!- mondja rosszindulatúan.- Inkább maradt volna hozzá hasonlókkal!

Hogy micsoda? Hogy érti ezt? Szívesen megkérdeztem volna, de úgy éreztem, szemtelenségnek venné ezt a kérdést, és láthatóan nem vagyok a kedvence sem, miután kiderült, hogy Frida tanítványa vagyok.

-Szerintem menj vissza az iskolába, ha eszébe jutsz, ott fog keresni.- mondja hűvösen.

-Rendben, köszönöm szépen.- mondom, és elindulok vissza.

Azt hinné az ember, hogy ha valaki elfelejt elmenni a tanítványáért, akkor egy pár óra múlva csak eszébe jut, hogy van egy gyerek akire vigyáznia kéne, vagy legalább hazavinni, de nem. Vártam és vártam Hubával együtt, megettünk és ittunk mindent amit a táskámban találtunk és már teljesen tele volt a hócipőm mindennel a világon, amikor 2 fiú jelent meg az amúgy órákon át üresen álló iskolaudvarban.

A főépület irányából közeledtek felém, egy béka és nagytestű ebadta társaságában. Mindketten démoni erejű lények voltak. A ruhájuk sötét volt, a bőrük szürke, a szemük nagy része fehér egy apróbb pupillával középen, de a szarvaik egészen aprók voltak. Az állataik színe is a szürke egyik árnyalatában pompázott.

Valószínűleg a büfé irányába igyekeztek, ami éppen előttem volt, de hirtelen a kutya észrevette Hubát és azon nyomban elkezdett felénk futni. A gazdája éppen beszélgetett, így ebben a váratlan helyzetben kicsúszott a póráz a kezéből. Az óriási kutya úgy viharzott felénk, hogy nem tudtam eldönteni, hogy barátkozni akar velünk vagy kinyírni minket, így felpattantam a padról és Huba elé álltam, hogy ha baj van meg tudjam védeni.