Mostohatestvér (YoonMin ff.) [szünetel]

~Hatodik~

Iszonyatos fejfájásra kelltem. Az álomba sírás sokkal rosszabb mint ahogy azt néhányan elő adják. Ki kelve az ágyból mentem az egyik polcomhoz ahol direkt tartok egy kevés fájdalom csillapítót, sajnos nagyon fejfájos vagyok a legkisebb frontra is iszonyatosan szét tud robbani a fejem. A gyórszert a tegnapi felhozott vizzel le küldöm a torkomon remélve hamar el mulasztja a fej fájásomat. Ki lépve az ajtón mentem a fürdő felé, hogy el végezzem a reggeli rutinjaimat. Amint végeztem mindennel lassan sétáltam vissza a szóbámba. A házban már egyedül vagyok, mindenki dolgozik, Yoongi meg már el ment, ma nem érdekelte, hogy nem keltettem fel. Bent a szóbámba le ültem az ágyamra és a telefonomért nyúltam ami fülessel együtt le volt esve a földre. Fel véve nyomtam meg rajta a gombot, hogy meg nézzem mennyi is az idő jó sokszor nyomgodtam mire le esett, hogy azért nem reagál mert rohadtul le merült, én hülye nem tettem fel töltöre. Be dugva a töltött kapcstoltam be a készüléket. A telefont tartó kezemett le tettem a combomra ekkor rá pillantottam a másikra ami majdnem teljesen be van kötve. Le hámoztam róla a kötést, hogy meg nézzem változott e valamit tegnap óta. Amint teljesen el tünt a kötés kicsit meglepődtem, sokkal csúnyább mint amire emlékeztem, Ennyire kárt tudtam tenni magamban csak mert valaki nem szeret viszont? Régen még le néztem az olyan embert aki nem tudja úralni az érzéseit persze akkor még én sem éreztem ilyen viszonzatlan szerelmet senki iránt sem. Így el képzelni se tudtam azt, hogy az emberek miért is bántják magukat, és egy egészen kicsit reméltem is, hogy én nem fogom soha sem át élni ezt. De sajnos meg történt. Amint át kötöttem a lábam, át vettem a rövid nadrágom egy hosszúra és indultam le a konyhába reggelizni. A lépcsőn lefelé menet hangokat hallodtam meg a konyhából, ilyedten és nagyon hallkan megyek tovább a lépcsőn a szívem irdatlanul kalapál a félelemtől. Lassan az ajtóhoz lépve néztem be a konyhába, nagy kő esett le szívemről mikor realizáltam, hogy csak anya van bent.

-Anya, meg ijesztettél, azt hittem dolgozol.-

-Sajnálom nem akartalak meg ijeszteni. Nem, ma szabin vagyok... Te? Ma sem mentél suliba?-

-Azt reméltem mára is írsz nekem igazolást.-

-Valami baj történt, hogy ma sem szeretnél iskolába menni?-

-Nem, csak gondoltam két nap nem nagy baj.-

-Persze, hogy nem, de ha baj van szólj rendben?-

-Egyből szólok.-

-Csinálok akkor valami reggelit. - Le ülök az asztalhoz míg anya sürög-forog a konyhába. Ahogy anya csendben készítette a reggelinket egyre jobban gondolkodtam Yoongin és az utolsó mondatán amit nekem szánt, ha nem szeretene tőlem semmit akkor miért mondta azt, hogy csak hülyítem? Lehet tényleg meg kénne vele beszélnem a dolgokat, de utána mi lesz? Nekem ugyan úgy szar érzés lesz és ha ő is érez irántam valamit amit persze kétlek akkor mind kettőnknek rosszabb lesz, igaz ez már így is egy kész vicc de akkor is ez így sehogy se megoldható... Anyu le teszi elém a tányér ételt és velem szemben foglal helyet. Amin meglepődtem, hogy egyből beszélni is kezdett hozzám.

-Kicsim... Meg osztod velem, hogy mi történt?- Anyu nem mondja a lényeget amit tudni szeretne, de sajnos van egy megérzésem mit is szeretne tudni.

-Mire gondolsz anyu?- Anyu nem néz rám ami kicsit bosszant hisz ha az ember beszél valakivel akkor nézzen rá hiába csak ketten vannak jelen.

-Az elmúlt két napban nem voltál vagy még nem vagy önmagad. Hisz te nem szoktad csak úgy kihagyni az iskolát... Az a baj még mindig, hogy Yoongiék itt vannak?- Tudom, hogy az előbb dühöngtem az miatt, hogy nem néz rám most inkább azt kivánnám, hogy valami mást nézzen, nem szeretem mikor a szememből szeretné ki olvasni azt, hogy hazudok e neki.