Mostohatestvér (YoonMin ff.) [szünetel]

~Hetedik~

[Két héttel később]

Az el múlt napokban keltem fel a legrosszabbul, Yoongi hiányától aludni se nagyon tudok és jó ha az elmúlt két hétben ettem, talán egy két nap ebédett de semmi többet. A fejem ma reggel is szét robban, már azt sem tudom, hogy az alvás hiánytól vagy az éhségtől. Ki mászva az ágyból mint egy élő halott mentem megint a polcom felé egy fájdalom csilapítóért amit vizzel lekisértem a torkomon. Mentem a szekrényemhez és ki választottam egy farmert és egy bő pólót, nem nagyon érdekel, hogy hogyan is nézek ki. Ki léptem a szóbámból és mentem Yoongi szóbájába az elmúlt két hétben ez rutinom lett, hogy Yoongi szóbájába megyek reggelte. Valamelyik nap Tae meg találta a szekrényében az egyik pulcsiát amit én azótta is hordok. Nem, nem vagyok megszálott. Csak mindenkiből mást vált ki egy ember hiánya. Bent megint el fogott az üresség és nem csak azért mert a szóba is üres volt, hanem a lelkemben is csupa ürreséget érzek. Amiótta elsőnek be léptem ebbe a szóbába jobban érzem a hiányát ami percről perce folytogat. Körbe néztem az üres szóbában, az asztalára amin mindig temérdeknyi papír halom volt, amire mindig írta a szövegeit, a polcára, ahol nem rég a könyvei voltak, az ágyára, amiből reggelente sosem akart ki mászni. És már megint a sírás határán állok. Sosem gondoltam erre a szóbára úgy, mintha üres lenne, söt örültem is eddig, hogy nem volt miért be jöjjek ide, de most hiányzik innen valaki, méghozzá Yoongi. Le törölve az arcomon legördülő könny cseppeket sétáltam ki a fürdőbe a reggeli rutinjaimat el végezni. Mindennek a végeztével meg igazítottam a hajam ami persze nem akart úgy állni ahogy én szeretném, így hagytam a fenébe és ki mentem a fürdőből. Le indultam a konyhába valami reggeli félét keresni hátha valamit le tudok gyürni a torkomon. A konyhában be néztem a hütőbe, de egyszerűen nem volt semmihez sem étvágyam, míly meglepő, így vissza csuktam az ajtaját és inkább fel indultam a szóbámba a cuccaimat össze pakolni a suliba. Már a lépcső közepén voltam mikor meghallodtam a csengőt. Ezek szerint Tae el jött értem. Vissza indultam csak most a bejárati ajtó felé.

-Szia Tae gyere be minjárt el készülök.- Tae be lépve az ajtón egyből le is ült a konyhába.

-Látom ma reggel is a sírás határán voltál.-

-Mint az össze többi napon.- válaszoltam neki unottan.
Szegény nem nagyon tud mivel fel vidítani, de én már annak is örülök, hogy itt van velem. A szóbámban össze szedtem a cuccaimat igaz nem sok kedvem volt bármihez is, de a látszat legyen meg. Vissza indultam Tae-hez aki, mint egy darab fa ül a konyhába.

-Nyugodtan otthon érezheted magad.-  Tae látványa meg mosolyogtattot. Igaz, hogy sokat van nálunk, de nem tud otthonosan mozogni.

-Tudom, csak azért még is más házában vagyok.-

-Gyere menjünk.- Tae fel állt és mellém sétált addig én fel vettem a cipőm és fel kaptam a kulcsom. Ki lépve be is zártam magunk után az ajtót és lassan sétáltunk a suli felé. Vajon Yoongi, jól van e még? Nem tudom kiverni a fejemből, hogy csak úgy hagytuk őket el menni. Hagytam, hogy el vigye Yoongit. Biztos épp most is csak veri őt, az a rohadék, hogy lehet valakinek ilyen apja? Marcangól a bűntudat, hogy nem tudtam meg akadályozni, hogy el menjen vagy egyáltalán segíteni neki. Ezért nem hagyta soha sem, hogy bármibe is segítsek neki, hisz ő neki soha nem volt ott senki aki a segítségére lett volna. Biztos tudta, hogy ebben én nem fogok tudni neki segíteni, de még ezek szerint anya sem. Próbálom el terelni a gondolataimat Yoongiról, igaz kicsit sem sikerül. Inkább meg próbálok Tae-éra figyelni, már csak ő maradt nekem.

-És amúgy, hogy alakul a dolog Jeonggukkal?- Tae nem szeret semmit sem meg említeni Jeonggukról, mert fél, hogy csak meg bántana vele, de viszont engem érdekel, hogy hogy alakulgat legjobb barátom párkapcsolata.