A nehéz vallomás ATÍRÁS ALATT

30.rész

Sakura emésztette magát a történtek miatt. Sosem hazudott még ennyire hihetően és látszólag Sasuke elhitte minden egyes szavát. Az éjszaka folyamán egyikük sem tudott aludni. Hátat fordítva egymásnak próbáltak elaludni. Sasuke megunva a helyzetet, csökkentve a távolságon, átkarolta Sakurát, majd magához húzta. Sakura szemei kipattantak, majd halvány pír jelent az arcán ettől a gesztustól, és végre sikerült elaludni a erős ölelő karok között. Reggel tovább indultak Ködrejtekbe. 

Barangolásuk óta eltelt 2 hónap, és minden a legnagyobb rendben volt közöttük. A hosszú sétálás közepette Sakura egyszer csak megszédült, majd a földre roskadva letérdepelt és hasát kezdte szorítani. Sasuke szorosan mellette sétált, és azonnal képes volt reagálni. 

- Minden rendben? 

- A testem nem a legjobb állapotban van az utóbbi időben, sajnálom. 

- Van valami ötleted, hogy esetleg miért? 

- Ötlet..ehh -- villámcsapásként hasított benne végig a tudat, hogy még mindig nem tudta elmondani Sasukénak , hogy gyermeket vár tőle. 

- Lehet haza kéne mennünk, hogy megvizsgáltasd magad. 

- Nem, semmi szükség rá. Minden rendben van, csak nem vagyok hozzá szokva a sok gyalogláshoz. -- mosolyodott el Sakura. 

- És ha valami komolyabb baj van? 

- Nincsen semmi 

- Éjszakára, keresünk egy fogadót és megszállunk. 

" Ez az, ez lesz az éjszaka amikor elmondom neki. Itt a megfelelő alkalom. "  

- Rendben. 

Naplementéig már csak pár óra hossza volt. Szinte besötétedett, mire odaértek a fogadóhoz. Sasuke a recepcióshoz lépve kifizettette az egy éjszakára a kiválasztott szobát. Belépéskor 1-1 bögre forró tea várt rájuk. Letelepedtek az asztalhoz és elkezdték fogyasztani a zöld teát. Sakura érezte, hogy most itt a megfelelő alkalom. 

- Sasuke-kun..

- Hm?? 

- Szeretnék elmondani valamit. 

- Mi lenne az? -- emelte fel kíváncsi tekintettét Sasuke

- Én..én egy ideje már gyanakszom..hogy..

- Hogy?? 

- Gyermeket várok. -- nyögte ki végre Sakura ami már hosszú hetek óta kínozta őt. 

- Gyermeket?? -- hajtotta le a fejét Sasuke 

- Nagyon sajnálom Sasuke-kun, de én orvos vagyok..nem ölhettem meg..de elmondani sem tudtam..És ő a mi gyermekünk.. -- kezdett zokogni, arcát kezeibe temetve Sasuke reakcióját meglátva.  

Az ónix szemű arca fehérebbé vált mint eddig, majd megenyhültek arcvonásai és felállt. Odalépett Sakurához és hirtelen megölelte. 

- Apa leszek? Még is miért? Miért kérsz bocsánatot, te lüke? Ez..ez a legcsodálatosabb dolog ami velem történhetett volna. -- könnyekbe lábadt szemekkel mérte végig a teljesen ledöbbent smaragd szeműt. 

- Sasuke-kun..

- Köszönöm..Köszönöm Sakura. 

Könnyes szemeit összeszorította az ónix szemű, majd magához húzva szorosan megölelte a smaragd szeműt.

- Annyira féltem..féltem, hogy megharagszol és elhagysz. -- sütötte le szemeit. 

- Ne beszélj butaságokat, sose hittem volna, hogy megadatik egyszer, hogy apa lehetek. -- hajolt közelebb és megcsókolta homlokát.