A nehéz vallomás ATÍRÁS ALATT

32. rész

Büszke volt rájuk, végre boldog családot alkottak együtt, ekkor jutott eszébe, hogy ő még el sem újságolta, hogy bizony ő is apa már. 

- Héé srácok, van egy bejelenteni valóm -- kacsintott egyet. 

- Mi az? -- fordult felé Sakura

- Nem csak ti vagytok ám szülők. -- mosolyodott el 

- Úristen, komolyan ?? Gratulálok Naruto. -- ujjongott Sakura 

- Gratulálok Dobe. 

- Kösz Teme. 

- És kisfiú kislány? 

- Kisfiú, a neve Boruto 

- Akkor most miért nem Hinatával vagy? -- koppintotta fejbe Sakura 

- Auch.. Sakura-chan, Hinata az apjánál van, én meg eljöttem sétálni. 

- Értem. 

A délután folyamán Sakura szülei a levél hatására, meglátogatták őket. Sakura csak annyit írt le a levélben, hogy haza tértek és itt járták, ha ráérnek mindenképpen menjenek ma le. Nem telt el 2 óra hossza és már vad kopogás zavarta meg a házban lévő csendet. Sakura meglepetésnek szánta, így hát Sasuke nyitott ajtót, majd betessékelte őket a gyermek szobába. Mebuki szemeibe könnyek gyűltek, majd megrohamozta kislányát. Úgy ölelte mint még soha, majd a bölcső felé hajolt Kizashival együtt. 

- Jaaj kicsikém, mama szeme fénye, annyira tündéri. 

Sakura szemei majd ki estek a helyéről, a nagy ugrándozástól, végül Sasuke megnyugtatóan vállára helyezte a kezét és mosolygott egyet. Sakura egyből érette Sasuke mondandóját, hiába nem szólalt meg. Sajnos az ő szülei nem lehetnek itt, és nem láthatják a fiúkat ahogy családot alapít. Sajnálkozóan ránézett, majd megölelte és együtt nézték tovább a boldog nagyszülőket.

4 évvel később

Az évek teltek, és Sarada csak úgy cseperedett, gyönyörű kislány vált belőle. Édesapját nagyon szerette, folyton a nyakán csüngött amikor tehette. 

- Megjöttem. 

- Üdv itthon. -- lépett elő Sakura, Saradával a kezében. 

Sasuke tekintetét elfordította, majd elsétálva mellettük bezárkózott a fürdőszobába. Ahogy ellépett mellettük, halotta kislány szomorú hangját, ahogy őt hívja de a szíve majd meghasadt. 

- Sasuke-kun mi történt? Mi a baj? 

- Papa?! Nem szeretsz minket már? -- kezdett könnybe lábadni a kis Sarada szeme 

- Drágám engedj be kérlek. 

- Hagyjatok magamra egy kicsit. 

- Rendben. Ahogy szeretnéd. 

Későre járt már ezért Sakura elaltatta a kis Saradát. Az átlagosnál tovább tartott, hiszen a kislány szomorú volt apja miatt. Nagy nehezen sikerült elaludni, majd gyorsan ágyba dugta és letelepedett egy kicsit az ágy széléra, majd simogatni kezdte arcát. Padló recsegésre lett figyelmes Sakura, ekkor lépett be Sasuke az ajtón. 

- Rossz apa vagyok igaz? 

- Mit beszélsz? Mi történt? 

- Küldetést kaptam. El kell mennem ismét. -- torka kiszáradt, majd fejét lehajtotta és a kis mosolygós Saradában gyönyörködött. 

- Mennyi idő? -- remegett meg Sakura hangja

- Nem tudom. Évek..Nem látom majd felnőni a lányom, nem tudok melletted lenni..Rossz apa és férj is vagyok -- ekkor felállt és kiviharzott a szobából. 

Sakura könnyes szemmel bámulta férje hűlt helyét. Majd erőt véve magán elindult utána, miközben halkan becsukta az ajtót. 

- Sasuke-kun..

- Sajnálom Sakura, de csak én vagyok képes kutatni a rinnenganomal Kaguya után..

- Tudom -- lépett oda és ölelte meg

- Szeretlek 

- Én is szeretlek Sasuke-kun. -- csókolta meg Sakura 

- Mikor kell indulnod? 

- Holnap éjszaka. Mi lesz Saradával? 

- Megoldom, ne aggódj. Várni fogunk rád. -- mosolyodott el, miközben szemeiből a könnyek potyogtak. 

Másnap hamar eltelt az a kis idő míg itthon volt Sasuke. Éjszaka lefektették Saradát, majd a legnagyobb titokban Sasuke útnak indult búcsú nélkül. Sakura szíve majd meghasadt a történtek miatt, de tudta, hogy most támogatnia kell Sasukét. 

- Mama? 

- Igen kicsim? 

- Hol van papa? 

- Küldetésre kellett mennie, hamarosan haza fog jönni ne aggódj. -- ölelte meg, majd simogatni kezdte a fejét. 

Így ment ez nap mind nap, amíg Sarada nem kezdte jobban átlátni a dolgokat. Sakura éppen mosogatott amikor oda sétált mellé a kicsi lány. Haja hosszúra nőt az évek során és hátul volt összekötve lófarokba. 

- Figyelj. Papa mikor jön haza? 

- Nagyon fontos küldetése van, ezért most nem tud haza jönni. 

- Papának mindegy, hogy mi van velünk? -- hajtotta le szomorúan a fejét Sarada 

- Eh? Ilyenre ne is gondolj! 

- Akkor miért nem jön haza? 

- Sarada..A papának mindketten nagyon fontosak vagyunk. Ezért nem jöhet haza. Talán még nem érted, de egy nap majd biztosan megérted. -- guggolt le hozzá Sakura, majd megölelt a pityergő Saradát. 

- Ez fáj mama. 

- Ohh. Nagyon sajnálom. Nem tehetek róla, annyira aranyos vagy. 

- Mama papával csókolóztál már?  -- mosolyodott el miközben törölgette szemét 

- Mii? mutató ujját szája elé emelte miközben gondolkozott, tekintetét elfordította miközben enyhén elpirult, majd elnevette magát miközben homlokához ért. 

- Mi az? Mi a baj? -- kíváncsiskodott a szintén elpirult kislány

- Csak egy sokkal jobb dolog jutott eszembe. 

- Mama te pajzán. 

- Nem.Nem az. -- emelte döbbenten maga elé kezeit.  

- Akkor mi az ami jobb a csóknál? -- bújt elő kíváncsian, miközben szeme alatt halvány pír jelent meg.

- Legközelebb elmondom. Ha a papáddal találkozol szerintem tudni fogod. -- bökte meg két ujjával a kislány homlokát, majd elmosolyodott a rá törő emlékképekre ismét. 

Az évek teltek, de Sasuke továbbra se bukkant fel. Egyedül Naruto tudhatott róla bármit is, mert a levelezéssel nem akarta veszélyeztetni családját. Sarada ahogy nőt egyre inkább kíváncsi volt apja tartózkodása miatt kialakult helyzetre. Sakura rengeteget dolgozott, hogy el tudja tartani magukat, míg Sarada szépen elkezdte az akadémiát. Nagyszülei mérhetetlenül imádták egy szem unokájukat, melyet Sarada nem mindig viselt jól. Sharinganja már évekkel ezelőtt felébredt apja hiánya miatt, melyet magas láz követett. Majdnem megvakult, de Sakurának sikerült megmenteni a szeme fényét, így szemüveget kell viselnie az elkövetkező időkben. Sokan bántották emiatt, szemüveges Uchiha akik a látásukról híresek. Hála Narutonak a falu teljesen megváltozott az utóbbi időben, hiszen Hokage lett belőle az évek során. Sokat látogatta őket és mindenben segítségükre volt amiért Sasukét küldetésre kellett küldenie.