EGYPERCESEK

huszonötperc

Majális

Vattacukorillat. Színek. Csecsebecsék. Demofóbia.

❀

Baktatok a tömeg közepén.
Egy cukros, csokiba mártott almával a kezemben,
amibe néha beleharapok.
Összébb húzom magamon a szürke szövetkabátomat.
Elered az eső.
Az emberek a fejük fölé tartják a szatyrokat, és sikongatva szaladnak egy-egy fából ácsolt bódé
menedékébe.
Kivéve engem.
Ugyanis én töretlenül rakom egyik lábamat a másik után, miközben az eddig poros föld,
lassan sártengerré változik a fekete
tornacipőm alatt.
Egyedül vagyok.
„ Végre. “ - sóhajtok fel.
A hajam már vizesen lapul a fejemre, és a
fényes étcsokoládé mázat a pirosalmán
már hűs eső cseppek borították.
Nekidőlök az egyik játéknak, és nagyot harapok
az édességbe.
„ Így kövér maradsz. “ - nyöszörög a lelkiismeretem.
Lehunyom a szememet és a számban máris
keserűnek érzem a finomságot.
Szünetet tartanak az emberek.
Mindenki lassan hazavonul a Majálisról.
A játékok maradnak.
Bárki játszhat velük.
A bódék maradnak.
Bárki lakhat bennük.
Számomra most kezdődik az ÉLET.
Az esőillat és a csokispopcorn illata az orromba férkőzik.
A csokis almát megeszem, majd a pálcát amin volt egy mozdulattal kettétöröm és a legközelebbi kukába dobom.
A csuklóm vékony.
Csontos.
De én mégis vastagnak látom.
Nem másnak akarok megfelelni.
Csak…
Elégedett akarok lenni végre magammal.
De úgyse fog menni.
Felülök egy ilyen játékra.
Pörgök, forgok és közbe sikoltozok.
Mellettem ül egy lány.
A vékony gyermeki énem.
És fejcsóválva mosolyog azon, hogy
milyen kövér és szerencsétlen vagyok.

❀

Festékillat. Tompuló színek. Vackok. Egyedül.
_________________________________________
Hellóóó!
Remélem tetszett Mindenkinek!♡♡