szikrák ⇀ kpop oneshots

[+18] munkahelyi stressz ⇀ banginho

Minho talán tudja, hogy veszélyesen jól áll neki a fekete bőrnadrág, amit visel ― legalábbis a kisugárzásából árad a természetesség, miközben a léptei keresztülvezetik Chan előszobáján. Egyikük sem emlékszik, hogyan keveredtek idáig: vajon miképp lett könyvelő és felettesi viszonyból a mostani állapot? Persze, valahol az irodában folytatott burkolt flörtökkel kezdődött minden, azonban a következő lépcsőfokok mintha kimaradtak volna. Mára magától értetődőnek tűnik a barna hajú fiú jelenléte a hetedik emeleti lakásban.

Chan nemrég érkezett meg ― az ajtó csapódásának hangja előhívja a vendégét valamelyik belsőbb szobából. Egészen pontosan papírokat rendezett, hogy ne legyen annyira elmaradva a munkával sem, de fontosabbnak tartja üdvözölni az idősebbet. Somolyogva lép elé, hagyja, hogy az izmos karok a derekára fonódjanak, ő pedig a sajátjait a másik férfi nyakába akasztja és közelebb húzza magához az ajkait. Sebesen üdvözlik egymást, de a gyengédséghez Channak jelenleg semmi türelme, így elválasztja a telt párnákat.

― Jól érzem, hogy stresszes vagy ma? ― érdeklődik Minho. Nem zavartatja magát a cseppnyi elutasítás miatt, hiszen tisztában van annak valódi szándékával, és hogy nem ellene irányul a kicsi tett.

Az ajtóhoz közelebb álló elereszti őt és inkább elkezd megválni a szükségtelennek vélt tárgyaktól. A laptoptáskáját a földre helyezte a cipős szekrény elé, tehát csak a bőrkabátját dobja a fogasra, mielőtt ismét át nem veszi a vezetést. A tenyere Minho oldalán siklik lefelé, aztán megakad a csípőcsontja felett. Itt lel biztos pontot, már csak az ajkai kóborolnak elveszetten a másik füle és nyaka környékén.

― Felbasztak ― közli egyszerűen az idősebb. Noha gyakorlatilag egy helyen van az állásuk, sokszor járnak be más időpontokban dolgozni. Ha átfedésben is van a napjuk, nem láthatják az összes részletet a másik fél tevékenységeiből.

Minho szolid mosollyá igyekszik formálni azt a vigyort, ami a szája szélére telepszik. Pontosan ismeri ennek a rövid szónak a jelentését és mondanivalóját ― felbátorodva túr a szőkés hajtincsek közé. Elfordítja a fejét a könnyű csókok megkönnyítéséhez, mert most nincsen helye ellenkezésnek, és Chan lépteit lekövetve hagyja magát a ― lassanként közös ― hálószobájuk felé irányítani.

― Elmeséled mi történt? ― kérdezi. A szemeit félig lehunyja az egyelőre gyengéd ingerek hatására, ezért csak félig-meddig jut el a füléig a zár kattanása.

A bőrét simogató két hüvelykujj erősebben nyomódik a húsába, illetve a finomabb puszik egyre lényegre törőbb csókokká kezdenek alakulni. Vaktában követi az idősebbek, aki nem tétovázik sokat. Azonnal helyet foglal az ágy szélén, és a fiút terpeszbe húzott lábakkal a combjára ülteti. Élvezi, hogy Minho készségesen simul a karjai közé, időnként megrebbenve egy-egy erősebb szívástól, amiket elmélyült sóhajokkal kísér.

― Majd később, ha végeztünk. ― A hangja egészen halk, éppen a sötét hajú füle mellett hangzik fel.

Minho egy kisebbet bólint, és az őt tartó nyakából annak mellkasára vezeti a kezeit. Még mielőtt akármit csinálhatna az ujjait eltávolítják arról a környékről, mintegy néma parancsként üzenve, hogy várnia kell egy darabig. Engedelmesen helyezkedik vissza az eredeti pozitúrába, s csak tétlenül tűri az ingétől való lassú megfosztását. Chan gyakorlottan bújtatja ki a helyükről a gombokat, s a szétnyílt felső két oldalát hanyagul söpri el az útjából. Az ujjhegyei épp csak megérintik a bordák vonalát, de ahhoz bőven elég ez is, hogy az ölében helyet foglaló karján libabőr jelenjen meg.

Az idősebb a saját gallérjához nyúl. Meglazítja a nyakkendőjén kötött csomót, s lekapva magáról az ágy másik végébe hajítja. Innentől nem állítja meg Minhot, aki vele egyszerre kezd cselekedni. Apránként az ő bőrét is a szoba levegője éri, miközben a kezei egy fém csattal, majd az alatta futó cipzárral vannak elfoglalva. Elégedetten húzza le azt is, hogy ezt követően lerántsa Minhoról a felsőjét.