szikrák ⇀ kpop oneshots

eternális ⇀ hyunlix

STRAY KIDS ┃ HYUNLIX ┃ SOFT, DE MELANKOLIKUS ┃ SIIGA ― GEMINI RISING 

Sötétség honol. Felix nem rajong érte, gyermekkora óta fél a bizonytalanságtól, a feketeségtől. Vaknak és gyámoltalannak érzi magát benne ― ezúttal is csupán az ad számára megnyugvást, hogy az arcát Hyunjin meleg bőréhez nyomja. Karjai szorosan ölelik át a fiú derekát, az érzelmei pedig, ahogy reménykedik, a szívével teszik ugyanezt. Minden szeretetét belesűríti azokba a kicsi csókokba, amelyeket a hátára szór, aztán ismét beletemetkezik a két lapocka közötti zugba. 

Időnként halk szavak röppennek fel. Csöpög belőlük a fáradtság, de utolsó erejükkel megpróbálják álmos gondolatokkal felvázolni kettejük közös jövőjét. Noha tudják, hogy egyelőre mindketten fiatalok, tulajdonképpen csak tapogatóznak a félhomályban, ha erről a témáról van szó, egyvalamiben mégis rendíthetetlen a hitük: tökéletesen tudják, hogy ráleltek életük szerelmére. 

Felix mindig álmok között élt. Egyesek úgy tekintenek rá, mint a vörös, szeplős fiúra, aki fellegvárban lebegve tengeti a perceit, nagyjából másfél méterre a föld felszínétől. Lehetetlen vágyakat kerget, azonban mióta a magast az élete szerves részének tudhatja, nem látszanak akkora butaságnak az ötletei. Talán túlságosan romantikus alkat ― a lelke mélyén bármikor készen állna arra, hogy összepakoljon egy bőröndbe, és elutazzon a párjával. Valahová. Messzire. Nyelvtudás, pénz, élettapasztalat nélkül. Mindössze azért, hogy élhessék az életüket, és igazán szerelmesek maradhassanak a világban, amely minden gyengéd érzelmet kiirtani tervez. 

Megosztotta vele is az elképzeléseit. Hogy még nem tudja, mi a célja az élettel, mit vár majd a jövőtől. Sikert, megpróbáltatásokat, lehetőségeket? Számára ezek a szavak túl hivatalosak ahhoz, hogy kényelmesen ábrándozzon. Boldogságot, szerelmet, kalandokat ― ha választania kellene, inkább. Azonban mindenféleképpen: Hyunjint. Kettejüket. 

Elmenne vele messzire, oda, ahol bálnák és cetcápák úsznak az óceánokban. Ahol fehér homok fedi a tengerpartokat, és kilométereket keresztül szaladhat az ember nevetve, szabadon, míg kifulladva a fövenyre zuhan; azokba a karokba, amelyektől élethosszig tartó ölelésre számít. És legszívesebben Norvégiába is, hogy együtt lássák a fjordokat, a sarki fény zöldes táncát, meg amikor a hidegben a másik lehelete hófehér fátylat von, hiszen az év kétharmadában tél uralja a vidéket. Aztán felszállnának egy repülőre, ami elviszi őket egyenesen Párizsba. Megnézni az Eiffel-tornyot és drága francia borokat kóstolni a legtetején. Itt mosolyog, ahogy elképzeli magukat az éjszakai főváros fölött ücsörögve, miközben a megszokott, mély beszélgetések egyikét folytatják, s épp csupán beleszagolnak a pohárba ― egyikük sem tudná valójában meginni.

Valószínűleg nem meri sosem elmondani neki ― ötlik fel a fejében, miközben a fiú szívverését hallgatja ―, hogy a lehető legtöbb ország fővárosát szeretné bejárni vele. Elmenni a gyermekkorban megálmodott célokhoz, bejárni a világot. Csókolózni az összes műemléknél, hogy örök emlékeik legyenek, szeretkezni minden szállodában és összeházasodni valahány államban, ami törvényesnek tartja a melegkapcsolatokat. 

Érzi, hogy Hyunjin mosolyog. Az arcát ugyan nem látja a mozdulatlan sötétségben, de kiismerte annyira az idők során, hogy efelől egészen biztos lehessen. Pont ez vet fel benne kérdéseket. Tudja, hogy annak ellenére, milyen tökéletesen passzolnak egymáshoz, vannak a személyiségeik közt különbségek ― így picit bátortalanul teszi fel a kérdést, amit viszont nagyon szeretne hallani.

― És te? Hogy képzeled a jövőt? A jövőnket? 

Hyunjin tovább mosolyog, na meg persze mesél. Biztos munkahelyet szeretne, hogy ne kelljen anyagi gondokkal küzdeni. Két emeletes házat, valamiféle eldugott helyen, ami közel van a természethez és a városhoz is, és ha eljön az ideje, gyereket. Mikor Felix azt kérdezi, mik a kedvenc kisfiú, és kislány nevei, nem tud válaszolni. Egyetlen egyet mond, ami neki is tetszik. Ha szeretné, hogy így hívják a gyermeküket, a kisebb egész biztosan vidáman szólítaná rajta egy életen keresztül. És akar egy vagy két kutyát, illetve nyugodt délutánokat. Szeretne összebújni a kanapén, amikor hazaérkezik a munkahelyéről egy fárasztó nap után, és egy kávé mellett megbeszélni az elmúlt órák történéseit. 

Most Felix a soros, hogy az ajkai boldogságtól megrészegült, elmélázó görbére íveljenek. Belélegzi az idősebb bőrének illatát, a körülötte terjengő nyugalmat, és azon elmélkedik, vajon hosszú évek távlatában gondolkodva, ugyanilyenek lesznek-e még? Egyszerűen képtelen máshogy elképzelni magukat. Számára mindig ez a fiú fogja jelenteni az otthont és a biztonságot. Már beszélgettek erről korábban is, így tudja, hogy Hyunjin éppen úgy, mint ő, hisz a reinkarnációban. Minden meggyőződésével hiszi, érzi, reméli, hogy az elkövetkezendő életeikben is folyamatosan egymásra találnak majd.

A csend békességet terít a szobára. Pusztán a halk szuszogás zaja töri meg azt, és ahogy ritkán súrlódik a lepedő valamelyikük mozdulatai alatt. Mindketten elfáradtak a nap folyamán, már rájuk férne egy kiadós alvás ― ölelkezve, nyugalomban ―, ám Hyunjin még utoljára mondani szeretne valamit. Nem biztos benne, hogyan kezdhetné, így a lehető legtisztább és legőszintébb módon mondja ki; ahogy először megfogalmazódott benne. 

― Tudom, hogy önző gondolat ― suttog a csendbe, Felix lélegzete pedig tudata alatt akad el ―, de előtted szeretnék elhunyni, mert nem akarok élni nélküled, de közben... vigyáznék rád a végéig. 

Hyunjin gerincén eddig mosoly és halk kuncogás folyt lefelé; mostantól keserédes könnyek. Felix nem tudná meghatározni, hogy ezek melankóliát, meghatottságot, örömet vagy fájdalmat jelentenek. Millió érzés tör rá egy időben, úgy érzi, menten beléjük fullad, és a levegő is apránként kevesebb lesz körülötte. Őrülten szerelmes, annyira, hogy az szavakba önthetetlen. Csupán a felvetés is kitépi szívét a mellkasából, s a helyét virágokkal ülteti be. Érzékeli, amint a másik megfordul a karjai között, és fél kezét az arcára simítja, hátha csitítani képes vele a tengernyi emóciót.

― Következő életünkben pedig egymás mellett leszünk gyönyörű akácfák ― suttogja Hyunjin, enyhe viccel. Felix mosolyog és sír és megcsókolja őt, mintha az utolsó lehetőségüket használná fel arra, hogy örök élettel ruházzon fel egy szerelmet, amely egyébként is eternális.

<3