szikrák ⇀ kpop oneshots

küldemény ⇀ jisung

STRAY KIDS┃SHIPFREE, BUT SOMETHING W// JISUNG┃UNDORÍTÓ┃NEM SIKERÜLT RENDESEN┃BOCSI, LOL┃❝YUNGBLUD ― PSYCHOTIC KIDS❞

Jisung reggelei ritkán kezdődnek olyan kiegyensúlyozottan, mint ma. Úgy tűnik, minden tökéletes; kipihente magát az éjszaka folyamán, így az átlagtól eltérően most fáradtnak sem érzi magát, miközben a pizsamaként szolgáló kinyúlt, szürke pólóban és rövidnadrágban ácsorog a konyhapult mellett. Arra vár, hogy a kávé elkészüljön a kávéfőzőben, s a konyhában terjengő kesernyés illatra hiába, de ásít egyet. Egyedül tartózkodik otthon ― csakúgy, mint mindig ―, azonban a tenyerét a szája elé emeli, majd a mozdulatát egy kecses nyújtózkodássá formálja. Teljesen olyan a viselkedése, akár a sarokban szundító vörös cicának ― az viszont még nem kelt fel, így Jisung nem is zavarja, csak némán tölti fel a tálkáját macskatáppal. 

Innen, a nappali ablakából a belváros felé terelődik az ember figyelme. Messze van ugyan, hiszen ő a legszélső körzetek egyikében él, magasan a dombtetőn. Egyetlen utca kanyarog végig, a két oldalán elszórtan állnak a házak. Amolyan gazdag negyednek is lehetne nevezni, valójában mindössze nyaralók és villák merednek a lábuk előtt elnyúló városra. Direkt költözött ide, vágyott a magányra ― és persze azt sem tartja hatalmas gondnak, hogy nem tudják pontosan lenyomozni a lakcímét, s a nyomába eredni egy-egy koncert után. 

Leül a fotelba, élvezi a nyugalmat. Most minden csendes, minden békés ― lényegében folyamatosan az, ám ennek egyedülálló hangulata van. Sehová nem kell mennie a nap folyamán, a menedzsere is pihenőidőt rendelt ki neki. Végre valahára, magára is van ideje a sok tennivaló között, ami a népszerű élettel, a fellépésekkel és az ismertséggel jár együtt. 

Szótlanul mereng, igazából nincs is kivel beszélgetnie. Rosszabb napjain önmagával, vagy a háziállatával szokott, ilyenkor hálát is ad az égnek, amiért senki nem hallhatja. Talán másnap reggel a napilapok címsorában már skizofréniát terjesztenének róla. Pedig semmi mentális problémája nincsen, és egyébként is ― köszöni szépen: jól megvan ő egyedül is. Végül is tudta, hogy ezzel jár az álmai megvalósítása, és ha hazudik, ha nem ― ezt különben ő sem meri biztosra megállapítani ―, egyelőre nem bánta meg.

Oldalra pillant, ahogyan beleiszik a kezei közt gőzölgő csészébe. Jobbra tulajdonképpen semmi nincsen egy hatalmas könyvespolcot leszámítva. Régen volt, hogy utoljára leült volna olvasni valami regényt. Csak úgy. Nem azért, mert fontos a szerződést átnyálazni, mielőtt a végére biggyesztené a nevét. Lehet, hogy erre lenne a leginkább szüksége, ki kéne teljesíteni a nyugalmát valami olyasmivel, amire nem volt elég szabadideje. Vagy elmehetne futni is, mivel a színpadi táncok gyakorlása nem érhet fel azzal az erdőben végzett, elmét kikapcsoló mozgásformával. Sport-sport, azonban az egyik a lelkét is csillapítja.

Igen. Határozottan ezt kéne tennie. Kiszellőztetni a gondolatait a természetben...

Feszült csend ― a kezdeti nyugalom nyomasztóvá alakul, pedig még csak klisés módon sem kattog a falióra nagymutatója. A sarokban heverő cica helyzetet változtat, egyik oldaláról a másikra gördül, aztán ráérősen kinyújtóztatja a mellső lábait. Ezek után ő is összerezzen, pont így Jisung is. A mozdulat során ― amit a kapucsengő hangja indított el ― magára öntött egy korty kávét, s most bosszúsan szemléli a barna foltot a pizsamája pólóján. 

Kit izgat, senki nem fogja látni, ha így megy ki a postáért ― erre gondol, ahogy előre csúszik a kanapén, s a dohányzóasztal üveglapjára tolja a csészét. Miközben felkel és elindul az is megfordul az elméje egyik mély szakaszában, hogy talán egy cigaretta is oldaná az általános idegességét, viszont nem szeretne újra visszaszokni a káros szenvedélyeire. Letett a dohányzásról, ugyanis a hírné középpontjában nem mutatna jól, példával kell elöl járnia ― néha mégis elfogadna egy felajánlott szálat.