szikrák ⇀ kpop oneshots

[+18] when the party's over ⇀ minsung

STRAY KIDS | MINSUNG | ELSŐ RÉSZT ÍRTA: ures_lelek | EZ NEM MEGY NEKEM | TOP! JISUNG | BOTTOM! MINHO | A FICIBEN MINHO ALACSONYABB ÉS FIATALABB JISUNGNÁL | ❝BILLIE EILISH ―  WHEN THE PARTY'S OVER❞

― Vigyázz, ott három lépcsőfok van!

Az utca mélységes csendjét Jisung hangja töri meg. A karom után kap, ezzel megment a saját lábamban történő eleséstől. Gyámoltalannak érzem magam, miközben az oldalán botorkálok a lakása felé. Nem kellett volna elfogadnom Chan ajánlatát, miszerint ivással kiválthatom az egyik csaj által kiszabott feladatomat; én viszont nem haboztam sokat, lehúztam az elém tolt különböző poharak tartalmát ― az életem árán nem lennék képes csajjal smárolni. Éppen emiatt kerültem ilyen állapotba: a társasház falának támaszkodva várom, hogy a mellettem álló beüsse a kapukódot.

A liftbe beszállva sem mondhatom el magamról, hogy sokkal jobban vagyok. Az erős fény miatt hasogat a szemem a fájdalomtól, a fejem zúg és erőteljes szédülés akar ledönteni a lábamról. Borzalmas ez az állapot, főleg, hogy ezelőtt sosem ittam egyszerre ennyit. Bizonytalanul bújok Jisung felsőtestéhez, amikor a felvonó elindul a negyedikre ― vele együtt a gyomrom is rendetlenkedni kezd, egyre kényelmetlenebbé téve a helyzetet. Kicsit jobb kedvet ad, hogy a derekamra két kar fonódik, szorosan fogva és védelmezve engem. Han Jisung ölelésénél semmi nem nyújthat nagyobb biztonságérzetet.

Valamivel elviselhetőbb, amikor kilépünk a zárt helyről és végre mozdulatlan talaj terül el a talpam alatt, de a lépteim ugyanolyan esetlennek tűnnek a számomra. Követem a vállamat átkaroló szőkét, és újfent türelmesen kivárom az ajtó nyitását. Világomat is alig tudom, tehát nem foglalkozom sokat a lakás kinézetével, de az eljut a tudatomig, hogy minimalista stílus jellemez mindent, illetve a tulajdonoshoz képest különösen nagy a rend. Semmit sem kérdezek, mindössze hagyom, hogy az idősebb lehámozza rólam a vékony bőrkabátot. Ügyetlenkedve megszabadulok a bakancsomtól is, míg ő is levetkőzik.

Elém lépve kedveskedő ölelésben részesít. Az állát a fejem búbjára ejti, önmagát pedig a cipős szekrény szélének támaszkodva tartja meg. Mélyet kell sóhajtanom az érzésre, amit ez a nyugalmas pillanat kínál. Az este elején dolgozott bennem az idegesség, valójában attól féltem, nem leszek számára megfelelő. Talál olyat, aki érdekesebb, jobb társaság, vagy egyszerűen csak rám un majd és lecserél valaki másra. Valószínűleg a temérdek alkohol tehet a mostani békességemről, amikor már nem foglalkoztatnak ilyen dolgok, helyette hozzá simulva várom a továbbiakat.

― Megmutatom a fürdőt, kapsz tőlem valami lazább ruhát és ameddig lezuhanyzol, előkeresek holnapra gyógyszert ― magyarázza halkan.

Lassú lépésekkel elkezd egy tetszőleges irányba tolni. Rábízom magamat, hiszen nekem háttal tartunk valamerre, nem tehetek egyebet, mint hogy a nyakába karolva haladok vele. Zsanér nyikorog mögöttem, tehát kilökött egy ajtót, a fejemet megemelvén pedig a fürdőszoba képével találom szembe magamat. Néma csendben ülök le a kád szélére. Jisung a hajamba túr, aztán sietős léptekkel eltűnik előlem, feltehetőleg a szavához hűen ruhákat gyűjt össze. Ezt megerősítendően perceken belül visszatér. A pólót és tiszta alsónadrágot a mosógép tetejére pakolja, rám pillantva pedig kuncogás szakad ki belőle.

― Ne nevess, én is tudom, hogy szarul nézhetek ki ― mosolyodok el bágyadtan. A nevetése megalapozza az én jókedvemet is, legyek pillanatnyilag akármilyen ramatyul.

― Azon vihogok, hogy ennyire elpilledtél egy-két pohár piától. ― Széles vigyorral szemléli az ábrázatomat. Látom a szemében, hogy lenne még mit mondania, azonban inkább magában tartja és hangtalanul szórakozik.