Rosszul kezdődött szerelem

42. rész

---Eric szemszöge---

Miután apa azt mondta üljünk be a kocsiba, ki mentünk a reptérről és beültünk. Én és Bry hátra. Hozzábújtam, mert érezni akartam az érintéstét, illatát, ölelését. Apa haragszik és haragudni is fog, de...nem haragudhat azért mert szerelmes vagyok. Kínos csendben telt az út. Miután a házhoz értünk ki szálltunk és bementünk.

Apa: -Üljetek le a nappaliba. Most. -a szám szélét rágva leültem, de apa nem hagyta, hogy Bry mellé üljek. 

Bry: -Josh...-próbált megszólalni.

Apa: -Nem, most nem. Nos...akkor..-nézett rám.-Hogy is van ez? Hm?! 

Én: -Én..Én meleg vagyok...És tudom hogy haragszol rám..De nem lehetsz mérges olyanért amit nem én döntök el...

Apa: -De mi az hogy meleg vagy?! Soha nem mondtad! És Laura?! Hm?! -oh..Laura az exem..akkor még nem voltam tisztába azzal kikhez vonzódok. Bry elég furin nézett rám.

Én: -Akkor még nem tudtam, 14 éves voltam és...Semmivel se voltam tisztában..Szóval Laurát ebből hagyd ki. Bry és Christina inkább csak figyeltek minket. 

Apa: -Mért pont ő? -nézett Bry-ra majd rám.

Én: -Nem tudom apa! Ezek az érzéseim és nem mondhatod meg mit érezzek csak mert nem akarsz elfogadni úgy ahogy vagyok! -förmedtem rá. Bry még sose látott kiabálni.

Apa: -Ne beszélj így velem! 

Christina: -Josh..Nyugodj le...Higgadtan is meglehet beszélni...És igaza van..Nem hibáztathatod azért amiről nem tehet.

Én: -Nem is vártam tőled mást! Mióta anya elhagyott egy faszi miatt majd belátta ő is hogy a nőkhöz vonzódik nem tudtad feldolgozni! Ezért vagy velem ilyen! Nem tudod elfogadni hogy én más vagyok mint azok akiknek a lányok jönnek be, hogy nem vagyok hetero! És sajnálom hogy nem mondtam el de tudod mit nem sajnálok?! Azt hogy szerelmes vagyok! Vele boldog vagyok és végre érzem azt hogy valaki TÉNYLEG szeret! -hangsúlyoztam ki a "tényleg" szót. Teljesen kiakadtam? Igen!-Nem csak a heteroknak jár a boldogság! Tudod milyen szar volt így élni?! Hogy félnem kellett melyik utca sarkán vernek meg mert más vagyok?! Nem! Nem tudod! Mert neked a munka volt a fontos és a pénz!! -itt már kiabáltam. Majd egy hirtelen ütés érte az arcom. Felpofozott...megint. Elkezdtek folyni a könnyeim.

Apa: -Velem nem beszélsz így! 

Christina: -Josh! Elég! -förmedt rá.

Én: -Mért nem tudod elfogadni hogy más vagyok? -sírtam el magam.-Miért?! 

Apa: -Nem elég megtudnom azt hogy nem szeded a betegségedre a gyógyszereket mert nem érzed a betegséged súlyát de még ez is! És még verekedtél is az iskolában! Kezdesz nagyon rossz úton járni fiacskám!

Én: -Nem érdekel az a szar betegség? Hát nem érted? Elegem van abból hogy a te szaros életedet élem!  Mindig megfeleltem minden elvárásaidnak! De most nem! Nem fogok Brysonról lemondani akkor se ha ki teszel az utcára! Nem értem miért nem lehet elfogadni! -eléggé sírtam. Fájt minden szava..és asszem Bry-nak is itt az ideje beszélnem a betegségemről.

Apa: -Akkor nem vagy többé a fiam..-itt nem csak köztünk de Christina apa és Bry között is megfagyott a levegő.

Christina: -Josh! Ez nem mondhatod komolyan! -itt már annyira sírtam, hogy nem hallottam mit beszélnek felrohantam a szobába és az ajtót bebaszva feküdtem az ágyra zokogva. Ő is eldobott! Ő is! 
Bry bejött és becsukta az ajtót majd mellém bújva szorosan átölelt csak zokogtam..nem tudtam mást ebben a pillanatban. Nem szólt egy szót sem csak ölelt és próbált megnyugtatni. De nem ment..most nem. 

Bry: -Kérlek Eric..Rossz így látni..-simogatta tovább a hajam.

Én: -Ő is eldobott csak mert más vagyok...-zokogtam bele a mellkasába. Nem válaszolt csak felültetett. Letörölte a könnyeim és a szemembe nézve megcsókolt..lassan és érzelmesen. Ez..Ez megnyugtatott. Vissza csókoltam. 
Miután elváltak ajkaink magához ölelt. 

Bry: -Én itt vagyok. -szipogtam és nem szóltam semmit.[...]
Egy fél óráig feküdtem a mellkasán és ő simogatta a hajam. 

Én: -Menjünk le..Talán lenyugodott...-szipogva felnéztem rá és egy szájra puszi kíséretében bólintott. Le mentünk és hallgatóztunk mert apáék beszélgettek.

Christina: -Nem mondhatod komolyan hogy nem fiad egy dolog miatt amiről NEM TEHET. Még gyerek. Büszkének kéne lenned rá hogy felvállalta magát annyi szenvedés ellenére.

Apa: -Nem érdekel. Az anyjára ütött. Nem kell nekem egy buzi gyerek. -bekönnyeztem és Bry látta rajtam. Hátulról átölelt.

Bry: -Ne sírj oké? Nyugi..-suttogta, de tudtam hogy neki is szarul esik.

Christina: -Ha így állsz hozzá nem szeretnék továbbra veled lenni. Egy esélyt se adsz nekik. Oké hogy nem házasodhatnánk össze de együtt lehetnénk ahogy ők is. Olyan aranyosak együtt. És a fiad BOLDOG és ha igazi apa vagy ezt tartod szem előtt. -ment ki a konyhára. Bry elengedett és bement apához. Én addig ki mentem a konyhába. Nem tudom mit beszélhetnek. 

Én: -Szia..-motyogtam.

Christina: -Gyere ide. -nyújtotta karját ölelésre és meg oda bújtam..mint kiskoromba anyához.-Ne törődj vele..Ideges...Megnyugszik és lásd meg belátja hogy így is ugyan az az Eric vagy aki mindig.

Én: -De azt mondta így nem akar fiának...-szipogtam.

Christina: -Butaság! Ugyan úgy a fia ként tekint rád...Csak fel kell dolgoznia. -nyomott egy puszit a homlokomra. 

Én: -Köszönöm..-apró mosolyra húztam a szám. 

Christina: -Ugyan már. -nevetett.-Kérsz kakaót? 

Én: -Uhum..-engedtem el. Csinált nekem és azt iszogattam miközben gondolkoztam miről lehet szó apa és Bry között. Érdekel..de majd megkérdezem tőle. Elmostam a kakaós poharamat és Christinával még beszélgettünk mikor belépett a konyhába apa és Bry.

Apa: -Felmennétek? Christi-vel kell beszélnem. -Oda mentem Bry-hoz és felmentünk. Befeküdtem az ágyba ő meg hátulról átölelt. Itt a lehetőség megkérdeznem miről beszéltek apával.