Way to Your Heart 《BNHA fanfic》

1.02

Halk sírásra keltem. Éjszaka volt, kint korom fekete sötétség takarta a csillagokat. Lassan megindultam a hang irányába. Halkan nyikorgott alattam a padló. Nem akartam Őket felkelteni, különben megint elkezdik. Óvatosan kinyitottam az ajtót, ami mögül az elkeseredett hangot hallottam. Szemeimben könnyek gyűltek, amint megláttam, milyen állapotban van. Elnyúzott arc, lesoványodott test, kényszeredett rángatózások, ahogy folyamatosan visszafogta zokogását. Halkan megindultam felé, majd hátulról átöleltem.

Sajnálom.

-----

A csengő megszólaltával Teishi-sensei savanyú arccal elhagyta a termet, én pedig a tízóraimat elő véve kezdtem el falatozni, miközben a táskám aljáról próbáltam kihalászni a nemrégiben lesüllyesztett mangát. Nem nagyon volt kedvem beszélgetni, sem ismerkedni. Az a tipikus antiszociális típus voltam egész életemben, aki képtelen kezdeményezni, de ha valaki más közeledik, viszonylag könnyen befogadja.

Hirtelen egy kéz suhant el a szemeim előtt a semmiből. Felpillantva a mangából egy lány vigyorgott rám. Hosszú, narancssárga haja két copfba fogva omlott a vállaira, helyes, kicsit kisgyerekes arcát az enyémbe tolta és világoskék szemeivel nagyokat pislogva meredt rám.

- Miyamoto Akemi vagyok! Örülök a találkozásnak!

-Sz-szia...- köszöntem vissza döbbenten, mire kiegyenesedve nézett le rám. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy valaki csak úgy hozzám szól, miközben a lehető leglátványosabban próbálom az emberek tudtára adni, hogy kopjanak le rólam. Valószínűleg Miyamoto pont egy olyan ember lehet, aki vagy nem veszi észre ezeket a nyilvánvaló jeleket, vagy pedig nem érdekli.

-És te?

Ekkor esett le, hogy továbbra is arra vár, hogy elmondjam a nevemet.

- Kobayashi Ayaka...

- Milyen szép név! Az egyik volt barátnőmet is Ayakának hívták, de csórit nem vették fel ide. Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy nekem sikerül, mert a legtöbb tantárgyból síkhülye vagyok, úgyhogy ne tudd meg, mennyire örültem, mikor megkaptam a levelet! Amúgy mit gondolsz az osztályról? Szerintem egy kicsit rideg, valamiért itt senki sem olyan barátságos. Az előző osztályomban, emlékszem, az első nap mindenkire barátként nézhettem, de itt, nem is értem! Te is, ahelyett, hogy ismerkednél, és új kapcsolatokat alakítanál ki azokkal az emberekkel, akikkel ezentúl majdnem mindennap találkozol három éven át, itt ülsz és olvasol! Amúgy, ez melyik manga? Megnézhetem?

Fel sem fogtam, mit mond, szinte egy levegővel hadarta végig a mondandóját. Lassan felé nyújtottam a könyvet, amit kikapva a kezemből gyorsan lapozgatni kezdett, miközben íriszei balról jobbra cikáztak végi a képkockákon.

- Ezt még nem olvastam, de nagyon érdekesnek tűnik! Kölcsönkérhetem? Természetesen, miután te elolvastad.

- Persze- mosolyodtam el végül. Aranyos volt a maga lökött, hiperaktív módján.
A szünet további részében mindenféle érdektelen dolgokról beszélgettünk, leginkább a U.A. és az előző iskoláink kerültek szóba. Nagyon örültem a társaságának és annak, hogy Ő, velem ellentétben, mert nyitni.

- Te is megleptél- felelte, mikor ezt megemlítettem neki- azt hittem, hogy egy félénk kislány vagy, aki-

- Kit hívsz te kicsinek??- pattantam fel mérgesen és kihúztam magam, de még így is jó, ha az orráig felértem, pedig még csak egyenesen sem állt. Kitört belőle a nevetés, vállaimra helyezve kezeit görnyedt össze.

- Na, ne nevess ki!- kezdtem el csapkodni a fejét a mangámmal, mire, továbbra is nevetve kényszerült leülni az én padomtól jobbra elhelyezkedő helyére.

- Maradjatok már csendbe- emelte fel a fejét a mögöttem ülő srác a padról. Kócos, lila haját felzselézte, szintén lila szemei alatt fekete karikák árulkodtak arról, hogy nem aludhatott az éjjel valami sokat. Unott képpel bámult ránk, monoton hangja tökéletesen el tudta venni bárki kedvét az élettől. De nem Miyamotoét.

- Mi a helyzet, Shinsou, netán nem aludtál?- nevetett fel. Kérdőn pillantottam rá, mire csak legyintett egyet- Szinte sosem alszik, hanem végig netezi az éjszakát. Már alsó középben is ilyen volt.

- Hagyjál- mordult fel, kellemes, mély hangján, majd inkább visszadőlt a padra. Furcsa érzés kerített hatalmába. Utoljára ilyet, azt hiszem, alsó középben éreztem. Gyorsan megráztam a fejem, mire a másik lánytól csak egy értetlenkedő pillantást kaptam, majd, mikor leesett neki a szitu, perverzen elvigyorodott.

- Csak neem?- kérdezte mélyebb hangnemre váltva, vékony, karakteres szemöldökeit felvonogatva, mire inkább gyorsan fejbe vágtam, hátha sikerül elhallgattatnom. Szerencsére a srác ránk sem bagózott, valószínűleg (vagyis inkább remélhetőleg) bealudt.

A csengő éles hangja szakította félbe az idillinek koránt sem nevezhető pillanatot, majd Teishi-sensei szigorú hangjával rendre utasítva minket kezdte el az aznapi második osztályfőnöki órát.

-----

- Akkor holnap talizunk!- köszönt el Akemi a nap végén, és míg Ő elindult haza, én Eit és Mina-chant vártam az iskola épülete előtt és a mai napon gondolkodtam. Nem beszélgettem túl sok mindenkivel, ha jól számoltam, akkor csak Akemivel és Arakawával beszélgettem, aki egy nagyon értelmes és felelősségteljes lánynak tűnt.

Rákérdeztem a szüleivel való kapcsolatára, hátha amiatt nem akart ofőn beszélni róluk, de mint kiderült, semmi extrém eset nincs náluk. Mesélte, hogy ritkán vannak otthon, idejük nagy részét az irodájukban töltik, ennek hála hamar megtanult gondoskodni magáról. Mikor viszont a képességéről kezdtem el érdeklődni, nem válaszolt, hanem Akeminek kezdte el a vízszennyezés és az élővilág haldoklását ecsetelni, aminek szerintem szerencsétlen lány a felét nem is értette.

A nagyszünetben még pár szót váltottam Shinsouval is, aki továbbra is olyan fáradt volt, mint amilyennek mutatta magát. Megértettem őt, ha tehetném, én is egész nap animét néznék, de akkor még kevesebb esélyem lenne megszerezni a hősi címet. Hiába kisebb az esélyem, mint a hőstagozatosoknak, nem adom fel az álmom.

- Régóta vársz?- kérdezte mögöttem egy ismerős fiú hang, mire mosolyogva megráztam a fejem, majd Mina-channal kiegészülve hármasban indultunk el haza.

-----

- Kazuto!

- Hagyjál!

- Kazuto!

- Miért lógsz állandóan rajtam?! Kopj le!

- De...

- Takarodj! Tűnj a közelemből!

- Miért...?

- A Te hibád! Az egész a Te hibád! Miattad történt mindez! Ne gyere a közelembe!

Az utolsó szavai hozzám, melyek rengeteg álmatlan éjszakát okoztak nekem. Az ajtó előtt álltam, fejemet neki nyomva a kilincsnek és sírtam.

Vártam a csodára.

Ez most rövid lett. A jövőben igyekszem hosszabb részeket írni. Remélem tetszett, véleményeket továbbra is sok szeretettel várom!

Plus Ultra!