Way to Your Heart 《BNHA fanfic》

1.04

Három napja mást se hallok, csak azt, hogy egymást szidják. Ő is és Én is kezdtünk belefáradni. Nem akartam ezt hallani. Óvatosan átölelve kemény, csontos vállába fúrtam fejemet, majd - a mai napon sokadjára - engedtem utat könnyeimnek.

Ne bántsátok egymást...

-----

Az osztály halkan beszélgetve haladt át a gamma harctérre. Feszült voltam, a hányingerem nem akart csillapodni, sőt, egyre csak erősödött. Örültem, hogy Akemi fogja a karom, különben már rég a betonon feküdtem volna magzatpózban. Ahogy óvatosan körbe néztem, láttam, hogy nem csak én küszködök az idegességgel. Páran társalgással próbálták leplezni zaklatottságukat, mások minden izmukat megfeszítve álltak készen egy hirtelen támadásra.

A harctér bejáratánál Teishi-sensei megállított minket, majd bement az épületbe. Értetlenül néztem utána, majd inkább arra próbáltam összpontosítani, hogy ne kezdjek el leokádni senkit. Gyorsan kapkodtam a levegőt, a szívem a torkomban dobogott, a mellkasomra nagy nyomás nehezedett. Izgultam és féltem egyszerre. Az első bukásom nem tett rám jó hatást, azóta minden megpróbáltatásra csak úgy tudok gondolni, mint egy akadályra, amelyet képtelen vagyok megugrani. A saját elvárásaim, mint egy hatalmas fal, állt előttem, én pedig előtte toporogva próbáltam összeszedni a bátorságomat, hogy el kezdjek mászni a tetejére.

Ekkor egy idegen férfi lépett ki az épületből. Hosszú, fekete haja kócosan lógott, álmos szemeivel unottan nézett le ránk. Fekete ruhát viselt bakanccsal, a nyaka körül pedig egy hosszú, szürke sálszerű anyag volt tekerve.

-Aizawa Shouta vagyok, az 1-A osztály tanára- kezdett bele. A hangja is ugyan olyan álmosító volt, mint a kinézete. Oldalra sandítva láttam, hogy Shinsou szeme kivételesen csillogott- ma én segítek Teishinek a válogatásban. A dologról annyit, hogy majd mindenkit egyesével hívunk be. A harcot végig figyelni fogom, ha a helyzet eldurvulna, közbe állok. Asszem ennyi. Az első ember- nézett bele a lapba, amit eddig lefele lógatott- Arakawa Naoto.

Naoto magabiztosan előrelépett, majd meghajolt Aizawa előtt. Semmi idegeskedés nem látszódott rajta, szürke íriszei komolyságot és eltökéltséget mutattak. A sensei kinyitotta neki az ajtót, majd mindketten bementek. Mi pedig kint maradtunk.

-Nekem ez nem fog menni- kezdtem el kiakadni Akeminek, de Ő csak a számra helyezte mutatóujját.

-Nem ismerem a képességedet, de hiszek benned. Ha ez az álmod, küzdj érte. Nem lehetetlen- mosolyodott el, amitől egy kicsit megnyugodtam. Igaza volt. Gyerekkorom óta erre vágyom, nem szabad feladnom.

- Chiba Natsuko- dugta ki a fejét Aizawa, mire egy világosbarna hajú, közepesen magas lány lépett ki a tömegből és elindult befelé. Ha jól láttam, a tenyere vörösen izzott, arcáról izzadság cseppek folytak. Nem irigyeltem túlzottan.

Akemitől elnézést kérve félrevonultam, leültem törökülésbe majd behunyva a szememet próbáltam a légzésemre figyelni. Nagy levegőt véve szorítottam össze a szemeim. Nem akartam látni másokat, jelenleg nem bírtam. Rossz belegondolni is, de most nem volt másra szükségem, csak arra, hogy egy kicsit magamra koncentrálhassak. Próbáltam kizárni minden rossz és negatív gondolatot, csak azt az egyet igyekeztem meghagyni, amelyet Akemi mondott. ,,Ha ez az álmod, küzdj érte. Nem lehetetlen". Ezt ismételgetve nyugtattam magamat.

-Deguchi Kei.

Koncentrálj. Nem lehetetlen.

-Endo Hiroto.

Zárd ki a valóságot. Meg tudod csinálni! Küzdj!

-Endo Kagami.

Kint csend lett, ami felkeltette az érdeklődésemet, így kinyitottam a szemem. Mindenki értetlenül nézett a bejárat irányába, ahol az előbb valószínűleg Endo mehetett be. Ekkor vettem észre, hogy kevesebben vagyunk. Akik már harcoltak, nem jöttek ide vissza. Feltehetőleg így szeretnék megakadályozni, hogy csaljunk. A nyugtalanság egyre jobban közénk telepedett.