Way to Your Heart 《BNHA fanfic》

1.11

- Miért szeretnél hős lenni?

Ez már vagy az ezredik alkalom volt, hogy megkérdezte Tőlem. Ugyanakkor nem zavart. Tudtam, teljesen tisztában voltam vele, hogy más utat szánt nekem, hogy nem szeretné, ha vadidegen emberekért kockáztatnám a saját életemet. Mosolyogva néztem fel Rá, mire abbahagyta fejem simogatását.

- Mert olyan szeretnék lenni, mint apa!

-----

- Kérlek, válaszolnál néhány kérdésemre? Mi a véleményed, All Might megfelelően döntött, mikor a tanári pozíciót választotta?

- Mi?

 A U.A. bejárata előtt rengeteg újságíró dekkolt és a befelé igyekvő diákokat zaklatták. Ez a nő is, itt állt előttem, mikrofonját szinte az arcomba nyomta, mellette a kamerát tartó férfi feszülten figyelte, hogy ne remegjen kezében az eszköz. 

- Na, nem kell ódzkodni, csak egy ártatlan kérdést tettünk fel, amire nyugodtan válaszolhatsz!

- S-Sajnálom, de nem hiszem, hogy-

- Figyelj kölyök, amióta értesültem arról, hogy All Might a U.A-ben tanít, itt szobrozok, még nem is reggeliztem, úgyhogy légyszíves, ne húzd egyikünk drága idejét sem és válaszolj- túrt bele türelmetlenül rövidre vágott, sötétbarna hajába. Szeme mintha enyhén rángatózott volna.

- Sajnos én nem-

- Jó, ha nem akarsz válaszolni, elmegyek valaki mást megkérdezni!- csattant fel dühödten, majd idegesen eltrappolt mellőlem, elkerekedett szemekkel bámultam utána. Ahogy láttam, egy nem az osztályomba járó, szintén általános tagozatos diákból próbálta kihúzni az információt, de a látottak alapján Tőle sem kaphatott kielégítő választ, mivel még jobban elkezdett toporzékolni. Engem pedig egy másik újságíró vett célba, úgyhogy inkább gyorsan besiettem az iskola területére.

- Jesszusom, láttátok, mi történik odakint?- kérdeztem hangosan attól a pár embertől, akik már bent tartózkodtak, mikor beléptem a terembe.

- Igen, egyszerűen nem is értem, mit képzelnek magukról- csóválta meg a fejét Hara.

- Minden újságíró pióca. Rámásznak a nagy hírekre, jelen esetben arra, hogy az első számú hős, a méltán híres Béke Szimbóluma az iskolánkban tanít, majd addig csimpaszkodnak az adott témán, míg mindent ki nem szipolyoznak belőle, majd új hír után kajtatva követik egymás bűzét- pillantott fel egy pillanatra mosolyogva Mizuno, majd vissza is fordította tekintetét a padjára, amin egy nagy adag föld pihent. Inkább nem kérdeztem rá, mit csinál, ugyanis egy termetes giliszta fejét vettem észre, ahogy kikandikál a kupac alól. 

- Habár ez annyira nem újdonság- szállt be a beszélgetésbe Arakawa, vaskos könyvéből fel sem nézve.

- Csak azt ne mond, hogy ebben is van tapasztalatod- támaszkodott a padjára Hara.

- Miért, még miben van?- néztem körbe kicsit elveszetten. Válasz helyett Arakawa felpillantva mélyen a fiú szemeibe nézett.

- Egyszer a sajtó kiderítette, hol lakunk. Megrohamozták a lakóépületet, alig tudtunk kiszabadulni.

- Azta, ez azért durva- nézett rá aggódva Noro, aki eddig a táskájában matatott. Kezében egy dobozos gyümölcslevet szorongatott, valószínűleg azt kereste ennyire bőszen.

- Hát, ha egyszer ezek a piócák, ahogy Mizuno-san nevezte Őket, Rád szabadulnak...

- Jóreggelt mindenkinek! Azta rohadt, hogy mi van odakint!- lépett be Akemi hangosan, rövid, sötétszőke hajába beletúrva- ezeket a mániás őrülteket levakarni sem tudod magadról! Halljátok, az egyik nő konkrétan rám mászott, hogy válaszoljak már, mert ki tudja mióta ott csövel és még nem is reggelizett és senki sem hajlandó neki válaszolni! Tisztára tombolt, mint egy pszichopata!