Way to Your Heart 《BNHA fanfic》

1.03

Nem értettem, mi történik. A tökéletes világom, amelyben boldogan éltünk, szép lassan elkezdett darabjaira hullani. Hiába próbáltam a letört szilánkokat visszailleszteni, mindig visszaszúrt. Fájt. Rettenetesen. És biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak. Még Neki is. Hangos csörömpölés, majd két kisgyerek zokogása rázta meg kivételesen csendes otthonunkat. Bizonyára Ők is érezték, hogy valami nincs rendben.

Az én hibám.

-----

A hét további része eseménytelenül telt. A tanáraink nagy részével nincsen gond, csak nem nagyon hagytak aludni az órákon, aminek se én, sem pedig a mögöttem ülő Shinsou nem örült. Present Mic, mint idegennyelvi tanár még kevésbé nyerte el a tetszésünket.

Az iskolai légkör továbbra sem ragadt rá az osztályra, minden reggel halkan beszélgetve vártuk az órákat, a teremből csak nagy ritkán jártunk ki, általánosságban mindenki továbbra is próbált meglenni a saját kis világában. Néha megpróbáltam beszélni Eiékkel iskola időben is, de rendszerint ez lehetetlen volt, leginkább a komfortzónámból való kilépés kedvének a hiányából adódóan. Magyarán, rohadtul féltem akárcsak bekopogni is. Barátaim szerint mindenki normális, de amikor ebédnél hallom üvöltözni az a szőke hajú gyereket, nem vagyok benne annyira biztos, hogy tényleg mind épelméjű.

A mai nap is ugyanolyan pörgősen indult, mint a többi. Reggel épp hogy beértem becsöngő előtt, hangosan szuszogva pattantam le a helyemre, ledobva a táskámat.

- Nem tesz jót, ha folyton elalszol- szólalt meg mellettem álomittas hangon Akemi.

Csak egy szúrós pillantással elhallgattattam, viszont az aznapi kreációjától még a lélegzetem is elakadt. Akemi képessége, hogy bármilyen frizurát képes magának alkotni, az egyszerűbbektől kezdve a legextrémebbekig szinte akármit, még a haja színét is képes megváltoztatni. Ez a második nap derült ki, amikor is narancssárga lobonca helyett vörös hajkoronával jelent meg, amelyet egy szoros lófarokba kötött. Mikor leült, akkor vettem csak észre, hogy a copf, sőt, az egész hajköteg apró fonatokból áll. Mindenki megdöbbent, mikor először tapasztalta, ma már csak magunk között fogadunk, hogy aznap miben fog jönni.

Ma világosszőke, szinte fehér haja egy szív alakban volt befonva a feje tetején, a tarkójánál a két fonat találkozásánál eggyé válva a csípőjéig lógott. Jobb oldalt egy tincset kihagyott, ami lágy hullámban omlott mellkasára. Gyönyörűen illett világoskék íriszeihez.

- Gyakrabban használhatnád ezt a színt. Nagyon illik hozzád.

- Tényleg?- nevetgélt magában, miközben feje néha előre bicsaklott- tudod, hogy nem lehet, nincs akkora fantáziám, hogy akárcsak egy teljes évig ezt a hajszínt viseljem...

Akemi, állítása szerint, alsó középiskolás kora óta azt a játékot játsza, hogy minden nap más frizurát alkot magának, hogy színesítse a saját, sőt, akár mások mindennapjait és még a keativitását is élezheti. Mondta, hogy van egy nagyon vastag füzete, amibe az ötleteit rajzolja és kihúzza, amit már használt. Nekem is van egy hasonló funkciójú füzetem, amibe különböző lényeket firkálgatok. A nagy részüket én találtam ki, a funkciójuk pedig az, hogy minnél ijesztőbbek legyenek. Legtöbbjük inkább röhejes, de van néhány, amelyre még én is büszke vagyok. Igyekszem minnél hitelesebbre, aprólékosabbra tervezni. Hogy ez miért kell? Fontos része a képességemnek.

Mosolyogva néztem Akemire, akin látszott, hogy nem aludt az éjjel. Velem együtt.

- Nocsak, csak nem álmos vagy? Milyen jó, hogy Mic-senseivel lesz óránk, így biztos nem aludhatsz!