Way to Your Heart 《BNHA fanfic》

1.06

Zuhantam. Egy jéghideg, sötét lyukban, ami minden boldogságot kiszippantott belőlem. Már nem küzdök ellene. Így lehet a leghamarabb az aljára érni. Könnyek folytak végig az arcomon, amint visszaemlékeztem. A kirándulások. Közös játékok. Mindig megvédett, még Tőlük is. Most pedig, mindennek vége.

Örökre.

-----

A váróteremben ülve lóbáltam a lábam, miközben Akemit hallgattam, aki arról mesélt, hogy milyen lesz a jövőbeli fodrász üzlete. Már majdnem mindenki végzett, ha jól számoltam, már csak egy társunkra vártunk. Mindenki elfoglalta magát, a legtöbben arról beszélgettek, hogy szerintük sikerült-e bejutniuk. Ahogy hallottam, a legtöbben pesszimistaként folyamatosan azt hajtogatták, hogy mennyire vágynak rá, de biztos nem jön össze. Nem hibáztattam őket, mélyen, legbelül én is hasonlóan éreztem. 

Valamiért viszont nem izgultam. Úgy éreztem, minden tőlem telhetőt megtettem, ha ez nekik nem elég, akkor csak nem vagyok elég jó a hősi pályára. Maximum majd elmegyek egy cirkuszba és ott bűvölöm el a nézőket. Az sem lehet olyan rossz. Mielőtt túlságosan belelendültem volna a szánalmas, cirkuszi életem tervezésébe, elkezdtem magamban analizálni a harcot.

Teishi azt mondta, ismeri a képességemet, csak azt nem tudja, hogyan használom. Ennek a ténynek köszönhetően tudtam először eljátszani a gyenge, apró termetű, törékeny lányt, aki tökéletes préda lenne a gonosztevőknek. Így sikerült megteremtenem a képességem feltételeit, onnantól kezdve meg a lehető legnagyobb meglepetést kellett okoznom. Ha tudta volna, hogy nagyobb porban erősebb képeket alkotok, akkor már az elején megtámadta volna. Neki annyit is elég lett volna tenni, hogy fogja magát és az illúzióm közepében megjelenik. Eddig még nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan tartsam meg a hamis képeimet akkor is, ha hozzájuk érnek. Mivel nagy dolgot hoztam létre, még instabilabb lett az állapota, ha egy ujjal is hozzáértek volna, bedöglik. Sajnos nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy szerencsém volt. Nem önerőből nyertem, hanem azért, mert nem ismerték a képességem. Ha hősként olyan gonosztevőbe ütközöm, aki tudja, hogy használom, esélyem se lesz.

Mielőtt tovább ostorozhattam volna magam, az utolsó diák is megjött, pár perccel utána pedig a két Sensei lépett be. Teishi nem nézett ki olyan vidáman, mint a harcunk alatt, vonásait rendezve megint a szigorú tanári arcát mutatta. Ekkor vettem csak észre a bal szeme alatti vékony, frissen szerzett vágást. Vajon ki okozhatta? A váróterem azon oldalára álltak, ahonnan mindenkit láttak. Aizawa a falnak dőlt és unottan bámult minket, míg Teishi előrébb lépve megköszörülte a torkát.

- Aizawa-sensei segítségével eldöntöttük, hogy ki az a néhány ember, aki részt vehet a hősképző különórákon- kezdett bele. Izgatott csend telepedett az osztályra. Az egész testem remegett, a tenyerem izzadt. Alsó ajkamat beharapva, visszatartott lélegzettel vártam az ítéletet.

- A bejutott tanulók, Arakawa Naoto, Hara Shin, Ishiyama Koe, Kobayashi Ayaka, Mizuno Kame, Noro Kumi, Shinsou Hitoshi és Terajima Ryota. Gratulálok nektek.

A fülem zúgott, levegőt is alig kaptam. Nem tudtam elhinni, hogy sikerült. Akemi a nyakamba ugrott, miközben továbbra is kábán bámultam előre a semmibe. Hát mégsem lehetetlen...!

Amennyire észleltem a történéseket magam körül, mindenki a bejutottaknak gratulált. Páran szomorúan, mások vidáman. Hihetetlen érzés kerített hatalmába. Egy lépéssel közelebb kerülhettem az álmomhoz. 

- A különórák minden nap tanítás után lesznek- szólalt meg Teishi. Habár nehezen, de mindenki figyelni kezdett- ugyanakkor, szeretnék figyelmeztetni minden bejutót, hogy amilyen nehezen bekerültetek, olyan könnyen ki is eshettek. Aki iskolai kötelezettségeit nem képes megfelelően teljesíteni a különórák mellett, azt kitesszük a csoportból. Az első alkalom holnap lesz. Az órának vége.