Dead Jokes || horror

-13.rész-

Egy hét telt el. Már nem érzem azt a lelki nyomást magamban. Mintha megnyugodott volna a lelkem. Olyan érzés volt mint mikor kezdesz elfelejteni valami fontos dolgot az életedből. 

Hajnal kettő körül járhatott az idő, én és Damien egy erdőben bóklásztunk egymás kezét szorongatva. Az volt a terve hogy az erdőn keresztül kijutunk a városból és egy új helyre kerülünk ahol eredetileg az oldalt irányítják. Mivel hajtott a kíváncsiság, nem álltam meg egy percre sem. Csak mentem vele, az ostobaság mezein lépkedve. 

-Mégis mit akarsz csinálni ha tényleg lesz ott valaki? -tettem fel oly ostobán hangzó kérdésemet.

-Na vajon mit? -állt meg előttem, majd kihasználva hogy felnézek szemeibe egy gyors csók után folytatta. -Átvesszük az oldalt és mi ketten fogjuk irányítani a szálakat. -harapta be alsó ajkát, nekem pedig mosoly szökött arcomra. 

Az út további részében még kérdeztem párat, de egy kézszorításon kívül nem kaptam választ. 

Végül megérkeztünk egy hatalmas házhoz, aminek a képe kicsit ismerős volt számomra. Mintha az egyik tag egy ilyen házról mesélt volna nekem. Ahogy csak közeledtünk próbáltam felidézni hogy még miket mondott, de mivel a két órával ezelőtti vodka hatása még mindig bennem volt, ez szinte lehetetlennek bizonyult részemről. 

-Damien. -álltam meg, s kezem remegni kezdett ahogy az övéit fogta. A fiú kérdő tekintettel pillantott hátra felém.  -Nem hiszem hogy ez jó ötlet.-mondtam, mire megrázta fejét s azt mondta "De igen, nem kell félned." 

Nagy levegőt vettem, majd ismételten elindultunk a sötét ház felé. Damien feltörte a zárat, majd bejutottunk. Egy nagy előtér fogadott minket. Teljes csend uralkodott a házban. Ahogy szobáról szobára mentünk, az egyikben találtunk egy  számítógépet. Az épület áram alatt volt, a gép képernyője pedig világított. 

-Látod, nincs itt senki. Nincs mitől félned. -mosolygott a fiú, viszont én továbbra sem bírtam lenyugodni.  

Körbenéztem a szinte üres szobában, majd megakadt a tekintetem egy festményen. Szögegyenesen helyezkedett el a falon. A festményen egy házaspár volt látható, akik valamiért fekete ruhában voltak. Arra gondoltam, biztosan valaki meghalt és ezzel tisztelegnek előtte. De miért tennék ki pont azt az egy képet ami egy szörnyű eseményre emlékezteti őket? Mármint, ki tesz ilyet ok nélkül? 

Zsebemből elővettem a telefonomat, majd a vakut bekapcsolva a képre világítottam. Pár másodpercig néztem csak, mert kezdett kirázni a hideg. Ám hirtelen a kép a szemem előtt leesett a földre ezzel hatalmasat koppanva a fapadlón. Ijedtemben én is a földre estem, egy kis sikolyt hallatva.

-Mit csinálsz? -kezdett idegeskedni Damien, majd felhúzott a koszos földről. 

-Ne mondd hogy nem láttad? -léptem oda hozzá, mikor visszafordult a géphez. 

-De igen. Hallottam. A sikolyodat többször is mint gondolnád. -húzta perverz mosolyra száját, mire én csak megforgattam szememet, majd elkezdtem figyelni hogy mit ügyködik az eszközön. A Dead Jokes főoldalán volt, és éppen a jelszót változtatta meg. 

-nemijedekmeg123? Ez komoly? -nevettem, mire ő továbbra is belemélyedve folytatta a munkáját. 

Vissza néztem a leesett festményre, majd közelebb mentem hozzá. Felemeltem, majd visszatettem a szögre. Pár perccel később, mikor Damien átmásolt mindent egy pendrive-ra és kész voltunk mindennel, én készültem volna elhagyni a házat, ám a fiú ellenkező irányba kezdett húzni. 

-Héé, ne olyan sietősen. Nézzünk körül, ha már itt vagyunk.-lelkesedett mint egy kisgyerek.

Ígyhát elkezdtünk sétálni a sötét folyosón, ám mikor az utolsó szobák felé kezdtünk közeledni, egy erős szag ütötte meg orrunkat.