Dead Jokes || horror

-8.rész-

Finn már egy hete nem mutatkozott a suliban. Fogalmam sem volt hogy mikor kezdjek el aggódni érte. Elvégre ez az oldal bárkinek bármilyen adatát el tudta menteni későbbi időkre is akár. Viszont tudomásom szerint ő nem volt beregisztrálva az oldalra. Tehát a rendszer nem tudott a létezéséről.

Az utolsó órák előtti szünetben viszont megláttam az ajtóban göndör haját, s ijedt arcát. Azonnal felpattantantam a székemből, a mellettem ülő Damien pedig csak csendesen figyelte az eseményeket.

-Mit keresel itt? -kérdeztem a fiútól, mikor odaértem hozzá.

Megrántotta karomat maga felé, s fülemhez hajolt.

-Megtaláltak. -mondta ki az oly vérfagyasztóan hangzó szót, mire én csak kidülledt szemekkel meredtem zöld íriszeibe. Azonnal feltűnt hogy szemei alatt hatalmas karikák keletkezetek, amik a kialvatlanság jeleit mutatták.

-Mi? -léptem el tőle, miközben könnyek sorozata hullott le arcomról.

-Most mégis mihez kezdesz? -kérdeztem, félve a válaszától. 

Finn nagyot sóhajtott, majd körbenézett a folyosón. Még zsongott a sok hangos diáktól, akiket hirtelen egyáltalán nem érintett meg a híres oldaltól való félelem és szorongás. 

-Velem kell jönnöd. Most. -mondta, mire én szinte azonnal beleegyeztem. Nem érdekelt hogy ellógok óráról. Csak az számított hogy az egyetlen barátom biztonságban legyen.

Ígyhát mindent hátrahagyva elindultam vele. Amint kiértünk az épületből, az út Finn házához vezetett. Próbáltam nem a felső ablakra fókuszálni, ugyanis egy fekete függöny takarta el a benti látnivalótól. Kissé megrémisztett a lenti, virágos függönyökhöz képest. Nem tettem szóvá, viszont akkor is furdalt a kíváncsiság, vajon mi vár rám odabent. 

Megragadta a kezemet, s felhúzott a lépcsőn egészen a sötét szobáig.

Meglátva riadt tekintetemet, felém fordult még mielőtt beléptünk volna a helységbe. Egyenesen a szemembe nézett, s megérintette arcomat. 

-Kérlek, ne félj. Attól csak rosszabb lesz.- hangja titokzatos volt, s mély. Szívem gyorsabb ütemben kezdett dolgozni, akárcsak az agyam, ahogyan próbálta felfogni az érkező ingereket.

Lassan lenyomta a kilincset, s kis helyet adva a belépésnek, alig nyitotta csak ki az ajtót. Mintha rejtegetni valója lett volna a világ számára. 

A szoba koromsötét volt. Szinte képtelenség volt kivenni a bútorokat. 

-Miért van itt ilyen hideg? -kérdeztem, ám hirtelen egy keserű ízt éreztem meg. Finn egy kendőt nyomott az orromhoz, így teljesen elzárta a levegőhöz jutásomat. Erősen megszorítottam az engem tartó karját. Ütöttem, kapálóztam, s kiáltani próbáltam. Aztán rájöttem hogy semmi értelme mindennek ha úgy érzem súlytalan vagyok. Mint egy kisgyerek, olyan kicsire zsugorodtam. Olyan súlytalan voltam, mint az a kisgyerek a vízben. S úgy küzdöttem, mint ő mikor rájön hogy ez nem is olyan egyszerű és fuldokolni kezd. Kiált, hogy valaki észrevegye és segítsen neki. És vagy kap egy szabad kezet, mint kiút, vagy számolni kezdi az elmúló másodperceit életének utolsó szakaszából. 

--

visszatértem. uwu hogy vagytok?