Felelőtlenség ára [S. M.] [C.C.] ✔️

5.

Tegnap nem néztem meg a teljes videót, csak összevágtam. Csak reménykedtem abban, hogy egyáltalán értelmes lett. Félve ültem le a laptopom elé, és gyorsan előkutattam a művemet. 13 és fél perces. Becsuktam a szemem, kifújtam a levegőt, aztán elindítottam.

Megszokás már, hogy minden videómon halálra izgulom magam. Nem tudom miért. Talán azért, mert egyszer szeretnék egy olyan videót készíteni, amit ha én nézek vissza, nem unom. Egy ilyet nehéz csinálni. Mert te végig ott voltál a helyszínen, és szinte tudod, hogy mikor mit mondtál. Te vágtad meg, vagyis pontosan tudod, hogy mi után mi következik, milyen effektek vannak benne, stb.

Néztem a videót. Néztem saját magam. És eljött az a pillanat, amikor egy pillanatig sem villant be az, hogy állítsam le. Jézusom! Sikerült! Akkor, ha valaki más nézi, akkor annak hogyan fig tetszeni? Oké! Muszály megmutatnom valakinek!

Rohantam is le a lépcsőn kettesével véve a fokokat, amiben egyébként majdnem elestem, de ezt már megszoktam. Ahogy láttam, annyira ezen anyáék sem csodálkoztak. Az étkezőasztalnál ültek, és beszélgettek.
-Jó reggelt! Ezt meg kell néznetek! -pattantam oda közéjük, a laptopon pedig már kerestem is a videót.
-Ash! Azt hittük, már soha nem kelsz ki az ágyból! -nevetett anya, én pedig végre megtaláltam, amit kerestem.
-Na! Figyeljetek. Oké? Indítom. -és el is indult a felvétel.

Megjelenek én, aztán mutatom Mr. Phillipset. Ő is integet a kamerába, megjelennek anyáék is. Néhány felvétel a kocsiból, aztán a repülőről. Kajálás a repülőn. Már Torontóban kocsikázás. Megérkezés az arénához. Anyával néhány viccesebb felvétel, és apa, miközben koncertet ad. Ez megfordult, mert később anya volt a színpadon. Apával egy kis hülyéskedés, kikérdeztem, hogyan érezte magát a színpadon. Andrew és Niall Horen a videóban, az utóbbi nem igazán érti, hogy miért csinálom ezt, ha nem tehetem fel sehova. Andrewal egyszerre próbáljuk magyarázni neki, hogy azért mert szeretem, mire Niall egy vállrándítással tovább megy. A koncert utáni Q&A, ahol igazából csak szüleim válaszát és a kérdéseket lehet hallani, mert persze meg van tiltva nekem, hogy oda menjek. Ilyenkor mindig Andrewal vagyok az ajtó mögött, onnan hallani mindent, de látni semmit sem lehet. Aztán már megint kocsiban ülök, látszik a fejemen, hogy mindjárt kidőlök. A repülőről néhány felvétel, de igazából már ott is aludtam, szóval azok nem lettek annyira jók. A hazautat már nem is videóztam, csak azt, amikor belépünk a házba, és a végén elköszönök. Egy tömör videó, egy koncertről. De csak a szokásos.

Mikor elsötétült a kép, kérdőn anyáékra néztem.
-Ez nagyon jó lett. -jegyezte meg apa mosolyogva, aztán már fel is állt, hogy hozzon még egy csomag nasit. Anyára néztem.
-Hallottad. -mutatott apa után.
-Eddig ezzel vagyok megelégedve a legjobban. -jegyeztem meg én is.
-Látszik. Nagyon jó videó lett. -bólogatott anya egyetértően. Közben már apa is visszatért. Én pedig megpróbálkoztam a lehetetlennel.
-Anya! Esetleg a Youtube-on.... Öhm... Megoszthatom? -kérdeztem reménykedve, hátha beleegyezik. Nem sok sikert fűztem ehez az egészhez, de azért hátha.
-Biztos hogy nem. -vágta rá egyből, szinte gondolkodás nélkül.
-Nemár anya! Légyszíves! Soha többé nem kérek semmit tőletek, csak ennyit, hogy végre válaljatok már fel! Szeretnék normális életet élni. -könyörögtem.
-Én meg annyit kértem, semmi mást, csak annyit, hogy ne tedd fel sehova. Nem tehetsz fel magadról semmit. Nem neked való a média. -kelt ki magából anya. Könyörgőn néztem apára könnyes szemekkel. Sóhajtott egyet.
-Camila! 16 lesz, és azt sem tudja, hogy mi az az élet. -szólt végül közbe, mire anya felvonta a szemöldökét.
-Biztonságosabb neki, ha nincs a médiában. -erősködött, ebbe viszont már nem szóltam bele. Apára vagyok bízva.
-16 éves. Tud vigyázni magára. Én is 16 voltam, mikor a médiába keveredtem. Óvatosnak kell lenni, de ennyi. 16 évesen már tudod, hogy hány országba eljutottam? Rengetegbe. És nem, nem csak a város arénáját, vagy a színpadát láttam. Híres műemlékeket. Ashley pedig még a szülővárosában sem volt még. -próbálkozott a magyarázkodással, én pedig könyörgőn néztem anyára.

Sóhajtott egyet. Becsukta a szemét, aztán lassan kinyitotta, és először rám, majd apára nézett.
-Nem. Engedem. -tagolta nyugodt hangnemben, aztán felállt, és ott hagyott minket. Teljesen összetörtem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit egyre több követett. Apa hatalmas tenyerét éreztem meg a vállamon, ahogyan szorosan megölelt.
-Annyira sajnálom. Beszélek még vele. -nyugtatott.

Egész nap a szobámban voltam. Anyával azóta sem beszéltem, apa járkált fel hozzám időnként, hozott egy kis kaját, de egyszer sem fogadtam el. Nem volt étvágyam. Vagy csak egyszerűen nem volt kedvem enni.

Este 10 óra környékén viszont lenéztem. Apáék nem voltak sehol, így a konyhába mentem valami gyümölcs után kutatva. Ekkor hallottam a hálószobájukból a veszekedést.
-Cam! Ez nem élet!
-Nem érdekel!
-Miért nem akarod, hogy Ashley teljes életet éljen végre?
-Mert itt van biztonságban.
-16 éves.
-Ha engeded neki a videót, akkor a többi közösségi oldalt is akarja majd. Ezután a városban akar szétnézni, iskolába akar járni. Ez így fog menni.
-És ez nagyon is normális, mert ez az élet.
-Kivéve akkor, ha a közösségin negatívat kap, ha az utcán beszólnak neki és az iskolában kiközösítik. -csuklott el anya hangja.
-Ez veled volt így. Ashnak viszont adjál egy esélyt. Lehet, hogy ezek lesznek, de legalább él.
-Shawn! Mikor nekem ez az időszakom volt, akkor én mindig arra vágytam, hogy mindenki felejtse el, hogy a világon vagyok. Hidd el, ez Ashleynek is jobb.
-Nem jobb. Neki van egy kérése, nekünk ezt tiszteletben kell tartanunk. És ha ez a kérés az, hogy élni szeretne, akkor éljen.

A barackkal a kezembe mentem vissza a szobámba. Anya azért nem engedi ezt az egészet, mert neki mindig is az volt a vágya, amit én most élek? Azért nem engedi, mert őt mindig kiközösítették?

Az éjszaka folyamán nem igazán sikerült aludnom. Anyán gondolkodtam. Lehet igaza van. De velem miért történne ez?

Nem tudom, mikor sikerült végre elaludnom. Korán kellett kelni. Megyünk Amszterdamba! Most két hétig ott leszünk, mert anyáéknak sok a koncert Európában. Mivel én nagyon okos nem húztam le a redőnyt estére, már nagyon korán a szemembe sütött a nap. Erre egyből felkeltem. Nem is próbálkoztam a visszaalvással, tudtam, hogy úgysem menne. Így egyből a kisebb bőröndömhöz léptem, amibe pakolni kezdtem. Általában nem ruhákat, mivel az az ottani házban is van. Helyette kameráimat, laptopomat, fülhalgatót, és ehez hasonló dolgokat. A vlogkamerámat viszont a kezemben tartottam, egy gyors bejelentkezés után pedig felöltöztem és megmostam az arcom.

A bőrönddel és a kamerával a kezemben lépkedtem le a lépcsőn, a nappaliban anyát pillantottam meg. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék a tegnap után, főleg, hogy hallottam a beszélgetésüket. Szerencsére ő megelőzött.
-Ma is vlogolsz? -kérdezte kedves hangon a kamerámat figyelve.
-Csak próbálkozom. -mosolyodtam el. -Nem teszem fel sehova. -nyugtattam meg autómatikusan. A bőröndöket letettem a nappali szélére, és a konyhába mentem egy kis reggeli miatt, mert a tegnapi "diétám"-tól eléggé éhes voltam. De anya megállított.
-Ash! Felteheted.

Felhúzott szemöldökkel fordultam anya felé, mire elmosolyodott. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Boldog voltam. Nem érdekelt, hogy mindjárt éhen halok, anyához rohantam. Szorosan megöleltem, mire felkuncogott.
-Tegnap hallottam néhány dolgot. -toltam el magamtól, mert nagyon kíváncsi voltam a gyerekkori történeteire.
-Mármint? -tudta miről van szó, azt akarta hogy én mondjam.
-Hogy te mindig is olyan életet akartál, mint ami nekem van. -néztem mélyen a szemébe.
-Ash! Te döntésed. Ha szeretnéd, akkor feltöltheted a Youtube-ra a videókat, ha nem akkor nem. Rajtad áll. Amszterdamban meg holnap lemegyünk és kicsit szétnézünk a városban.

Elállt a lélegzetem. Apának hogyan sikerült meggyőznie?

-Én? Amszterdamban? -majdnemhogy sikítottam. Anya gyorsan bólogatott, és közben nevetett.
-Úristen! -öleltem meg nagyon szorosan. -Apa hol van?
-Már a repülőnél. A hűtőben van néhány szendvics, azokat megeheted, de a repülőn is lesz. Mehetünk?