Felelőtlenség ára [S. M.] [C.C.] ✔️

4.

Március vége... Az az idő, amikor már mindenki azt akarja, hogy meleg legyen. Rengetegen vesznek már fel most rövid ujjú pólót vagy esetleg rövid nadrágot. Legalábbis ezt látom, mikor kinèzek a szobámból. Ezektől én tiszta rosszul vagyok.

A szüleim már egy jó ideje nem válalnak el turnét. Mindig csak koncerteket adnak, ott ahol éppen meghívják őket. Egymás után szoktak a színpadra menni, vagyis ahol Shawn Mendes koncert van, ott Camila Cabello is. Vagy éppen fordítva. Nekem pedig éppen ezért kell ott lennem minden egyes fellépéskor. Mert nem maradhatok itthon egyedül. Anyáék betegesen féltenek engem. De ezt már lassan kezdem megszokni. Nem is megszokni.... inkább beletörődni.

Ma is egy koncert volt este 8 órától. Torontóban. Szerencsére csak a közelben. Gondolom még aznap este jövünk haza. Magyarul nem sokára indulunk a repülővel. Aztán pedig a másfél órás koncert után vissza. Hát nem fantasztikus?

-Ashley! Indulunk! -kiabált fel anya a nappaliból, mire a kezembe vettem a táskámat, amibe csak a legszükségesebbek kerültek: power bank, fülhallgató, víz, gyümölcsök, meg persze a kamerám. Rohantam le a földszintre, ahol már apáék álltak türelmetlenül. Elővettem gyorsan a kamerámat. Anya szúrós tekintetét megelőzve közöltem velük:
-Nem töltöm fel sehova. -egyből bólintottak, aztán már mentünk is ki a házból. Én egyből bepattantam a fekete BMW-be, amit apa sofőrje vezet. Jóban vagyok a palival. Felemeltem a kamerát, és mosolyogva integetni kezdtem.
-Helló! Most indulunk Torontóba. A koncertre, már megint. Itt van a sofőrünk, aki szinte minden vlogban szerepelt már. -nevettem, és Mr. Phillips felé fordítottam a kamerát, aki elmosolyodott és intett egyet a kamerába.
-Közben itt van anya meg apa is. -Mutattam az első ülésre beszálló aput, és a mellém ülő anyukámat.

Út közben leginkább a tájat néztem, a várost, ahol szerintem még nem is nagyon sétálgattam. Néhány kisebb felvételt is készítettem, majd a repülőnkről is. Kívülről majd belülről.

Az út nem volt vészesen hosszú. Kb. másfél órát utaztunk. Legtöbbször alszok, vagy kajálok a repülőn, most kisebb felvételeket készítettem. Benne volt apa, aki éppen valami salátát evett az asztalnál, meg anya, aki az egyik ágyban aludt. Aztán mivel megkívántam én is a salátát, odaültem apával szembe. A kajálást gyorsított felvételben vettem fel.

A repülőről leszállva már rohantunk is a sofőrünkhöz, mert elég nagy késésben voltunk. Még a leszállás előtt apáék megtiltották, hogy futás közben vlogoljak, így ezt már csak a kocsiban tettem meg.

A koncert egy arénában volt megrendezve, egy hátsó bejáraton bementünk, ahol egyből Andrew fogadott minket.
-Hol voltatok? -fogott kezet apával.
-Késett a repülő, bocs. Már megyek is. -és el is rohant a folyosón. Anya öltözőjéhez mentünk, közben még hallottuk, ahogy apa nagy sikítások közepette elkezdte a koncertet. Előhúztam a táskából a kamerámat, és felvettem néhány videót. Anya nagyon boldog kedvében volt, ő is mondogatott infókat a kamerába.

A koncertről nem mondanék túl sok mindent, igazából olyan volt mint eddig. Először anyával voltam a színpad mellett, aztán egyedül néhány szám erejéig, aztán apával. Amennyit tudtam, vlogoltam, Niall Horannal is találkoztam. Őt is belevontam a videóba, bár nem nagyon értette, hogy miért csinálok videókat, ha nem teszem fel sehova.

Már hajnal körül lehetett, mire leszállt a repülő és hazaértünk. Egyből ledőltem az ágyamra, holnap úgyis semmittevés lesz. Majd még tanulnom kell történelmet, mert azt valamiért soha nem tudtam normálisan az agyamba vésni. De ezt már csak holnap.

Nem hiszem, hogy van a földön olyan gyerek, aki szeret tanulni. Úgy, ahogy minden normális gyerek, és is utálok. Aki utál tanulni, az mindig kibújik alóla. Így volt ez ma délután velem is. Történelem helyett inkább elkezdtem vágni a videót. Észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő, majdnem négy órát töltöttem a gépem előtt.

Elég keveset ittam idáig, így már ki is tűztem fejben a konyhát célnak, vízért. A lépcsőn megállva viszont hallottam, hogy vendégünk van. Ez azt jelenti, hogy nem mehetek le. Jajjj de jó!

Visszamentem a szobámon át a fürdőbe, és a csapot megnyitva ittam onnan. Még 18 nap, és 16 éves leszek. Az életem pedig egy nagy nulla. A fél világ tudja, hogy élek. Azt már csak nagyon kevesen, hogy hogyan is nézek ki. Biztosan rengetegen irigykednek rám, hogy egy ilyen híres családból származom. Én viszont bárkivel bármikor cserélnék. Világot szeretnék látni, és a legtöbb város arénájában már voltam. Haha. Hát nem nagyszerű?

A szobámban üldögéltem, és rávettem magam a történelem tanulására, amit inkább szenvedésnek hívnák, amikor kopogtak.
-Gyere! -kiabáltam ki, mire a kilincs lenyomódott, és apa lépett be rajta.
Egy apró mosolyt küldtem felé, ő pedig leült a fotelomba.
-Min gondolkozol? -kérdezte tőlem, arcán érdeklődés jeleit veltem felfedezni.
-Tanulok. -emeltem fel a töri könyvemet, mire elnevette magát.
-Csak próbálkozol.
-Hé! -nevettem én is, mivel van benne igazság. Ennyire feltünően szenvednék?!
-Szóval, min gondolkoztál? -terelte vissza a témát.
-Semmin. -rántottam meg a vállam.
-Olyan vagy, mint anyád! Rajta is látom, hogy valamit nagyon el szeretne mondani nekem, de nem meri, ezért hazudik. Mondjad már! -nyúzott.
-Azon, amin mindig is szoktam. -húztam el a szám, és inkább a könyvemet tanulmányoztam, mert nem akartam szemkontaktust létrehozni apával.
-Min szoktál gondolkozni? -sóhajtott. Szerintem már lassan kezdi feladni.
-Hogy milyen lenne az életem, ha más családba születtem volna. -néztem fel nagy nehezen a könyvekből, és félve apára néztem. Felhúzta a szemöldökét, látszott rajta, hogy nem tud mit mondani, ezért gyorsan folytattam.
-Milyen lenne, ha lennének barátaim, ha lenne egy olyan fiú, akibe totálisan szerelmes lennék. Ha a vlogokat kiposztolhatnám, hogy meg tudjam nézni, hogy én ebben a szakmában mennyire vagyok jó. Ha iskolába járnék minden nap. Ha mikor kedvem támad, lemegyek a városba körülnézni. Ha a koncertek közben én szétnézhetnék az adott városban. Ha a délutánjaimat teljesen máshogy tölteném, és nem egy szobába bezárva a négy fal között. Mert ez nem élet. -gördült le egy könnycsepp a szememből.

Apa arca teljesen tanácstalan volt. A gondolataiba meredt. Az ágyamon szipogtam tovább New York egyik forgalmas útját figyelve.
-Figyelj Ash. Én tényleg sajnálom. Anyáddal beszéld ezt meg. Ebben nem tudok segíteni. -szólalt meg végül, én pedig rá kaptam a fejem.
-Mi az, hogy nem tudsz segíteni? Az apám vagy! Néhány nap múlva betöltöm a rohadt 16 évemet, úgy, hogy azt sem tudom, mi az az élet. Ha eddig nem engedtétek is, szeretném minnél hamarabb elkezdeni. -emeltem fel a hangom. Nem gondolkoztam, csak jött ki minden a számon.
-Ash! -szólt közbe apa könyörgőn, de közbevágtam.
-Nem! Semmi mást nem kérek se szülinapomra, se karácsonyra soha többet, csak az élet szó jelentését. -mondtam még mindig dühösen.
-Ashley! -emelte fel apa is a hangját, közben felállt a fotelból. Ekkor vettem csak észre magam.
-Ajj, ne haragudj. Bocsánat. -sóhajtottam.
-De, haragudj. Átérzem teljes mértékben a helyzeted. Beszélek anyáddal. -ment ki az ajtómon, azt maga után becsukva.

Este már nem igazán tudtam mit csinálni magammal, lementem vacsorázni, de igazából már szüleim hűlt helyét találtam, biztos elmentek fürdeni vagy aludni. Vittem fel magammal két barackot meg egy csomag sós kekszet leszarom az egészséges vacsizást alapon. Nem tudom, meddig vághattam meg így az éjszaka közepén a vlogot, de elkészültem vele. Már csak bedőltem az ágyba, és szerintem abban a másodpercben már el is nyomott az álom.

—————————————————————
Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt rész, a másik sztorimat fejeztem be, amit Nem szabadna... címen találod az oldalamon. Az is egy S.M. ff., aminek nem lesz második évada. Ez a hivatalos, majd ha eszembe jut, ott is átjavítom.

Most viszont ezt a történetet fogom nagyon kimaxolni, rengeteg rész lesz, amíg be nem fejeződik a történet. Úgyhogy legyetek aktívak, én is az leszek❤️