Felelőtlenség ára [S. M.] [C.C.] ✔️

22.

Mindketten a gondolatainkba meredtünk. Csendben sétálgattunk.
-Gyönyörű vagy. -nézett rám pár másodpercig, mire elakadt a lélegzetem. Köpni-nyelni nem tudtam.
Egyszer csak Anthony puha tenyerét éreztem a sajátomon. Hirtelen ijedtségtől szerintem ugrottam is egyet. Az arcomon levakarhatatlan vigyor jelent meg, teljesen zavarba jöttem.

Elképzeltem, milyen lenne, ha együtt lennènk. Bárhol sétálgathatnánk kézen fogva. Bármikor megcsókolhatnám. Csók... Milyen is az? Soha nem csináltam még. Tonyval viszont bármikor. Ahogy érezném puha telt ajkait az enyémen. Csodálatos érzés lehet. Vágyok rá.

Valószínűleg a fiú kitalálta a gondolataimat, mert a sarkon lévő szertárba, ahonnan még 10 perce a pulcsikat vonszoltuk ki, berántott. Bent felkapcsolta a villanyt, és egy lökéssel be is zárta az ajtót. Egy kicsit sem ijedtem meg. Vele voltam. Akit azt hiszem szeretek. Biztos hogy szeretek. Lehet, hogy szerelmes lennék?

-Félsz? -lépett hozzám közel.
-Én?
-Ki más? -kérdezett vissza.
-Nem.
-Helyes. -suttogta, és egy kis puszit nyomott a számra. Többet akartam. A karomat a nyaka köré csavartam, és közelebb vontam magamhoz, de megállította kezeimet. -Valaki nagyon beindult. -szórakozott velem. -Ash. Én ténylegesen megszerettelek ebben a két hónapban. -váltott komoly hangnemre.
-Szeretek veled lenni. -mondtam ki az őszintét, és megint közelebb húztam magamhoz, de megint megállított.
-Ejnye, de türelmetlen valaki. -húzta fel a szemöldökét mosolyogva, mire megforgattam a szemem. Már vettem volna le a válláról a két kezem, de akkor közelebb húzott most ő magához. Egy másodpercig sem ellenkeztem, nem gondoltam másra, csak rá. Anthony Bakerre. Tonyra.

Teljesen elvesztünk egymásban. Erre vágytunk már mindketten. Anthony szenvedélyes csókja. Az életem legjobb percei voltak. A telefonom csörgése zavarta meg a kissé forró hangulatot. Zavartan előhalásztam a farzsebemből a mobilt, miközben Anthony is eltávolodott tőlem.

A telefon képernyőjén egyből leolvastam a nevet: Anya. Ránéztem az órára, ami kicsit elszaladt. Vége lenne a koncertnek? A kérdezgetős cuccnak is 3 perc és vége. Felvettem a telefont.

-Öhmm. Szia! -köszöntem bele félénken.
-Hol a jó égben vagytok? -kiabált bele a telefonba idegesen, muszály volt a fülemtől is eltolni a mobilt.
-Mindjárt megyünk. -tettem le, mielőtt még jobban kiabálni kezd velem.

-Mennünk kell. -húztam el a szám, mire bólintott.
-Kicsit elnéztük az időt. Bocs. -megráztam a fejem, hisz ez nem az ő hibája volt. Inkább megragadtam a csuklóját, és szaladni kezdtem a szoba felé. Lihegve követett a csendes folyosón. Csak a cipőnk kopogása hallatszódott.

A terem ajtaját feltépve láttam meg, hogy már vége van. A fotózásról nem maradtam még le! Szerencsémre. Óvatosan pillantottam a mellettem álló fiúra, aki elmosolyodott.
-Itt megvárlak. -mutatott az ajtó mellé, mire bólintottam, és a tömegen keresztül próbáltam eljutni a szüleimhez. Ekkor szinte mindenki végigtapizott, mindenhol. Végig az 'elnézést' 'bocsánat' és ezek szinonímáit használtam. Nehezen, de kiverekedtem belőle.

Szüleim mögött próbáltam csendben elslisszolni, de apa szúrós pillantásával, majd anya nemlegesen rázó mérges fejével kellett szembe néznem.
-Otthon nem úszod meg! -suttogta a fülembe anya idegesen, miközben beálltam a saját helyemre.

A dedikálás alatt végig ideges voltam. Elég sok dolog kavargott a fejemben. Féltem attól, hogy Tonynak ez csak egy csók volt, hogy nem jelentek neki semmit. Hogy csak rájött a néhány perc. A szüleimtől is féltem, nem fogom tudni kimagyarázni magam. Hazudásban iszonyatosan béna vagyok, ezt apától örököltem. Ki fognak nyírni a szertárban történő dolgok miatt. Főleg azért, mert ezt mind akkor csináltam, amikor máshol kellett volna lennem. De ahogy egyszer mindennek, ennek is vége lett.

Idegesen indultam el Tonyhoz. Mosolygott, bár elég bizonytalanul. Már épp mondtam volna neki, hogy menjünk ki a folyosóra, mikor anya utánam kiáltott.
-Ne rohanjatok!
-Nem lehetne inkább otthon a szidást? -fordultam velük szembe könyörgőn.
-Mit csináltatok a szertárba? -kérdezte meg anya azt a kérdést, amitől a legjobban tartottam. Teljesen lefagytam. Nem mertem az igazat mondani. Valószínű még le is sápadtam. Tony lazán átkarolta a vállam, és válaszolt helyettem.
-A koncert végén siettünk is a terembe, de előtte Ashnak el kellett mennie mosdóba, így futottunk. Elestem a folyosón, és a szertárban volt egy nagy tükör ahol le tudtam ellenőrizni, hogy nincs-e valami baja a nadrágomnak hátulról. -magyarázta olyan egyszerűséggel, hogy még én is majdnem elhittem.
-Jól vagy? -jött ki anyuból az aggódó anyuka szerep, és közelebb lépett Anthonyhoz, hogy leellenőrizze, minden okés-e vele. Ezek szerint ez bejött. Ámulattal néztem Tonyra, aki vállat vont, és elmosolyodott.

—————————————————————
Wow! Erre én sem számítottam XD. Volt 2 szabad órám, és a wifi is megkegyelmezett nekem, így gyorsan összedobtam egy 700 szavas részt. Nem olyan sok a többi 1000hez képest, de legalább valami. Puszii❤️💛