Felelőtlenség ára [S. M.] [C.C.] ✔️

27.

Néhány hónap eltelt már a szilveszter óta. Egyre melegebb az idő, így a tavasz elején. Kerültem a suliban, a délutánokon. Egy ideig még próbálkozott, de kezdte feladni az egészet. Nehéz volt, mert a padtársam.

Emma és Sara sokszor elvitt fagyizni, kicsit felvidították az amúgy szürke napjaimat. A magyar nyelvet újra előtérbe helyeztem, ugyanúgy, mint a vlogolást. Tervben van, hogy nyáron újra mehetek egy hétre Budapestre. A születésnapom egyre csak közeledik.

A tavaszi szünetig egy hét volt hátra. Így a hétfőt nyugodtan kezdtem. Néhány perccel a csengő előtt léptem be a terembe, ahol egy kisebb meglepetés fogadott. A padnál szokás szerint már ott ült Anthony, mellette az egyik évfolyamtársunkkal. Nancy, azt hiszem. Épp közelebb hajolt a fiúhoz, és egy cuppanós puszit nyomott a szájára. Kikerekedett szemekkel néztem a párra. Fájt. Megint. Mintha megcsalt volna. Mint szilveszterkor. Tudtam, hogy nem vagyunk együtt, de mégis szomorúság töltött el. Erőt vettem magamon, és odasétáltam a helyemre.
-Sziasztok. -köszöntem egy félmosoly kiséretében, mikor a làny felém fordult.
-Szia! Te nem Shawn Mendes és Camila Cabello lánya vagy? -mosolygott rám kedvesen, mire megráztam a fejem.
-De. Igen. Én vagyok. -dünnyögtem.
-Kaphatok képet? -lelkesült fel.
-Nem. -válaszoltam egyszerűen, mire felállt a helyemről, és Anthonynak adott egy csókot. Elfordítottam a fejem, a lány kiment, és helyette a kémiatanárunk lépett be az ajtón.
-Neked meg mi bajod van? -kérdezte suttogva de mégis mérgesen Tony az előbbi kisebb kiborulásomra célozva.
-Semmi. -ráztam meg a fejem.
-Nem vagyunk együtt.
-Mi?
-Mi már nem vagyunk együtt. Szóval azt csinálok, amit akarok. -magyarázta, mire bólintottam. Igaza van. Nem értem, miért borultam ki ennyire emiatt. Az óra további részében már nem szóltunk egymáshoz.

A szünetekben viszont láttam őket. A folyosón kéz a kézben sétáltak. Nyalták egymást. Sara mellettem pedig észrevette, hogy valami zavar.
-Nem tetszik az új pár, ugye? -kérdezte. Nem akartam neki hazudni. Minek akarnám bemagyarázni magamnak, hogy nem zavar. Zavar. Nem tetszik. Féltékeny vagyok.
-Zavar. Mintha féltékeny lennék. -böktem ki. Bólintott egyet, és elmosolyodott.
-Ma délután átmegyünk hozzád. Emma meg én. Okés? -bólintottam egyet, ő pedig visszaült a helyére. Feltehetőleg Jonathannak írt. Nem akartam zavarni.

Délután a szobámban ültem, és vártam. Mindig négy óra körül szoktak a lányok ideérni, és már fél öt múlt. Türelmetlenül feküdtem háton az ágyon, apa zenéit hallgatva. Ez mindig megnyugtat. A mellettem lévő laptop hirtelen csippant egyet.

Emma Baker: Mindjárt ott vagyunk, ne legyél türelmetlen. :)

Ashley Mendes: Nem vagyok türelmetlen!

Emma Baker: Ismerlek már... ne hazudj.

Ashley Mendes: Okè, türelmetlen vagyok. Siessetek már!

Emma Baker: :)

Kilèptem a csevegésből, és tovább hallgattam a zenét. Anyáék nem voltak itthon, valahol a városba mentek. Ezt még reggel mondták nekem.

Ahogy mondta is Emma, néhány perc alatt ideértek. Csengettek. Leszaladtam a lépcsőn, és kitártam az ajtót a két lány előtt.
-Szia! -ölelt meg Emma, majd Sara is. -Beszélnünk kell. -bólintottam egyet, bár fogalmam sem volt, hogy miről lehet szó. Leültünk a kanapéra, nem volt kedvük a lányoknak felmenni.
-Szóval?
-Mondta Sara, hogy kicsit féltékeny lettél Anthony kapcsolatára. -kezdte el Emma, mire kellettlenül, de bólintottam.
-Mit érzel a fiú iránt? -tette fel a rettegett kérdést Sara.
-Nem tudom. Őszinte leszek. Még mindig mérges vagyok rá, de hiányzik. Rossz látni, hogy más lánnyal van. -szomorodtam el. Emma valamit nagyon nyomkodott a telefonján, viszont Sara hallgatott.
-Vagyis féltékeny vagy.
-Vagyis azt hiszem, igen.
-Aki féltékeny, annak tetszik az illető. -mosolyodott el Sara.
-Lehetséges. -bólintottam. -Miért?

Választ a kérdésemre nem kaptam, mert csengettek. Újra. Nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet az, azt hittem, anyáék. Kíváncsian nyitottam ki az ajtót, ahol egy nem várt személy fogadott.
-Szóval lehetséges hogy tetszek? -dőlt neki az ajtó szélének Anthony. Tátott szájjal meredtem rá, majd a hátam mögött kuncogó lányokra.
-Mivan? Nem! -ellenkeztem.
-Féltékeny vagy. A semmire. -mondt tovább.
-Milyen semmire?
-A Nancyval való kapcsolat nem volt igazi. Megkértem, hogy legyen egy kis ideig a barátnőm, csak hogy megnézzük a reakciód. Mert még mindig szeretlek. -mosolyodott el halványan.
-Ki találta ki ezt? -lettem egyből mérges, mire Anthony magára mutatott.
-De ők egyből támogatták az ötletet. -vigyorgott azzal az elégedett fejével, mire a mellkasába akartam csapni, de megfogta a csuklóm. Ijedten néztem rá, mire közelebb hajolt, és ajkait az enyémnek nyomta. Meglepődtem. Erre vártam már nem is tudom, hogy mióta. A körülöttünk lévőket kizártam.

Szeretem Anthonyt. Belül már rég megbocsáltottam neki, csak ezt nem akartam se magamnak, se másnak bevallani. Ahogyan azt is, hogy szeretem. Mert szeretem. Tony volt az első fiú az életemben. Nem mertem neki mondani ezt a sokat mondó szót. Mára viszont már bármikor elmondhatom neki. Újra összejöttünk. A médiába belevittem, amit a szüleim engedéjeztek. Sokat találkozunk. Megbeszéltük a másik iránti sérelmeinket, amin megpróbáltunk javítani. Több időt töltünk kettesben, és Anthony végre megtanított kosarazni is. :)