Felelőtlenség ára [S. M.] [C.C.] ✔️

24.

Nos, már itt vagyunk. December vége. Elszaladt az idő. Holnap szilveszter. Anya új száma megjelent A lányom címmel, a rajongók imádják. Persze ennek az egész család örül. Az Anthonyval való kapcsolatunkat még mindig titkoljuk, bár már kicsit elegem lett az egészből. Ha találkozunk, akkor az mindig a kosárpálya vagy a suli. Kisebb puszikat kapok, teljesen úgy érzem, hogy el vagyok hanyagolva. A szilveszter sem lesz másképp. A Baker házban leszünk, mivel Tony szülei elutaztak. A baráti társaságból mindenki. Bírom a srácokat, de én Anthonyval szerettem volna tölteni az újév első perceit. Eddig mindig a szobámban ülve vártam az éjfélt. Szeretném, ha emlékezetes lenne. Ha emlékezetessé tenné az a személy, akire vágyok.

A mai nap egy elég pihis napra sikeredett, Tonyval nem is találkoztam. Voltam boltban, rágcsikat és italt venni szilveszterre, meg videót vágtam. Anyáék is mennek valami buliba, fogalmam sincs hova, azt mondták, hogy majd hazaérnek, amikor hazaérnek. Este még lefekvés előtt viszont írtam a barátomnak. Szinte egyből válaszolt.

Ashley Mendes: Szia! Bevásároltam holnapra, mikorra menjek át?

Anthony Baker: Megyek majd érted 7re. Addigra legyél kész.

Ashley Mendes: Sokan leszünk?

Anthony Baker: Lesznek egy páran... majd meglátod. Ne aggódj jó lesz.

Ashley Mendes: Nem aggódok!

Anthony Baker: Na majd megyek holnap.

Ès kilèpett. Már nem húztam az időt, bedőltem az ágyba. Szinte egyből elnyomott az álom. Izgatott voltam a másnap miatt.

Reggel anya keltett, mert már elmúlt dél. Csodálkoztam egy sort, hisz soha nem volt még olyan, hogy eddig aludjak. Éreztem is a hatását. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. A reggelit már kihagytam, egyből ebéddel kezdtem. Nagyjából három óra körül elkezdtem készülődni Saraval együtt. Időközben videóchatat indítottunk, ő tanácsot kért, hogy mondjak véleményt a ruhaszettéről, ami egyébként fantasztikus volt. Egy fekete koktélruhát és egy piros magassarkút választott, ehhez egy szintén piros nyakláncot vett fel. A haját befonta, még sosem láttam így a haját. Nagyon jól állt neki, ezt meg is jegyeztem. Nekem a ruhám már megvolt, a frizurámmal volt bajom. Nem volt ötletem.
-Vasald ki. -találgatott.
-Azzal sosem végzek!
-Befonni?
-Nem tudok fonni.
-Jó ez így! -hagyta rám.
-Dehogy jó! -száltam vele vitába, mire felvette a telefonját a kezébe. Tanácstalanul néztem magam a tükörbe mindenfélén gondolkodva, de leginkább a frizukon járt az eszem. Eléggé megijedtem, mikor a laptopból egy óriási sikolyt hallottam.
-Ash! Konty!
Először értetlenül néztem rá, nem értettem, mire gondol. Lesajnáló nézéssel felém, vagyis a kamera felé fordította a telefonját, ahol egy szőke lánynak volt kontyba felkötve a haja. Egyből megértettem, hogy mire is gondolt, és mosolyogva konstantáltam magamban, hogy még van remény.

Pik-pak el is készültem a hajammal, és a tükörben elégedetten néztem vissza magamra. A ruha, amit választottam egy egyszerű farmerszoknya és egy fehér póló. Nem szerettem volna mindenféle tütüben meg miniszoknyában megjelenni. Az nem én vagyok. Egy fehér tornacipőt húztam még fel magamra, aztán az egyik kedvenc fekete kabátomat és a sapkámat felkaptam. Saratól elbúcsúztam, úgyis nemsoká látom. A telefonra pillantva elégedetten bólintottam. Pont időben. Hét óra múlt pár perccel. Leszaladtam a lépcsőn, és magam után bezártam az ajtót. Szüleim már elmentek. Mosolyogva fordultam az előttem álló Anthonyhoz, aki közelebb lépett hozzám és egy hosszabb csókkal üdvözölt. Tényleg feldobott.
-A többiek már ott vannak, szóval siessünk. -lombozott le egyből, én pedig kelletlenül bólintottam egyet.

A hideg levegő folyamatosan fújta az arcomat, a friss hó ropogott a lábam alatt. Csendben sétáltunk végig a sötét utcán, sok helyen még fel volt húzva a redőny, így betekintést nyerhettünk a csodaszép karácsonyfákra. Egy-egy eltévedt bagoly hangját lehetett hallani.
-Hogy telt a napod? -törtem meg a csendet, mert bevallom, kicsit idegesítő volt.
-Elment. Vártam már az estét. -mosolygott rám egy pillanatra, majd megint előre kapta a fejét. Újra csendbe burkolóztunk, ez már így is maradt egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a célunkig.

A házba belépve több dolog tűnt fel. A zene üvöltött, csoda, hogy még nem süketültek meg az itt lévők. Rengeteg idősebb van, az egyik társaság biztos van már 20 is. Nem értem, hogy ők hogy kerültek ide, de mindegy is. Az egyébként hatalmas és gyönyörűszép nappaliból táncparkett lett, a konyhában önkiszolgálás folyik, ami szerintem nem egy jó ötlet, mert a konyha már ténylegesen folyik. A rengeteg piától.

Anthony mellőlem már el is tűnt, tényleg csak elugrott értem. Ott toporogtam az ajtóban, egészen addig, amíg a harmadik fiú le nem szólított.
-Teccel baba járunk? -jobbnak gondoltam kikerülni a már most piás fiút, akit amúgy már láttam a suliban is ezelőtt. Elkezdtem keresni a tömegben valami ismerős arcot. Kereshettem, de nem találtam. Annyira nagy volt a tömeg, hogy ez szinte lehetettlen volt. Az egyik kicsit nyugodtabbnak tűnő sarokban leálltam és elővettem a telefonom. Írni tervesztem Saranak, hátha látja. Előtte viszont elolvastam Emma üzenetét.

Emma Baker: Itt vagy a buliban?

Ashley Mendes: Már itt. Te hol?

Emma Baker: A szobámban. Feljössz?

Ashley Mendes: Megyek.

Elraktam a zsebembe a telefont, és a tömegben átfurakodva elértem a lépcsőhöz. Azt hittem, az emeleten sokkal kevesebben lesznek, de tévedtem. Nagy nehezen eljutottam Emma szobájáig, ott kettőt kopogtam.
-Ki az? -kiabált ki.
-Én vagyok, Ash.
Résnyire kinyitotta az ajtót, és miután megbizonyosodott róla, hogy nem egy piás szörnyeteg vagyok, kitárta előttem és a nyakamba ugrott.

A szoba falai világos rózsaszínre van festve, középen egy franciaágy foglalta el a helyet. Ezzel ténylegesen egy álomszobaként nézett ki. Ledobtam magam Emma mellé az ágyra.
-Kicsit eláztál. -mutatott a ruhámra, ami valóban kisebb foltokban pompázott.
-Gondolom leöntöttek. -húztam el a szám. -Mi ez?
-Sör. -állapította meg a lány, miután megszaglászta.
-Voltál már lent?
-Dehogy! Ki se merek lépni innen. -nevette el magát.
-Kik ezek?
-Mármint? -értetlenkedett.
-Az emberek.
-Ja! A bátyáim haverjai. Mindkettőnek rengeteg van, aztán meghívták ide őket. -magyarázta el nekem.
-Te miért nem hívtál?
-Nem volt kedvem. -rántotta meg a vállát. -Meg most végre beköphetem őket. Kizárt, hogy ezt holnap estig feltakarítják. -mosolygott elégedetten.
-Lejössz velem megkeresni a többieket? -próbálkoztam, mire elhúzta a száját, de aztán kelletlenül bólintott. Felkászódtunk az ágyról és kimentünk a tömegbe.

A lépcsőnek szinte a korlátján mentünk, annyira nem fértünk el. Emmat sem hagyták békén a kanos fiúk, végén már csak arrébb lökte őket. Mivel a nappali elég üres lett, teljesen megilletődtem. A konyhában viszont annál inkább nagyobb volt a tömeg. Érdeklődve mentünk oda. Sikerült egy kicsit befurakodni a tömegbe, ahonnan pont jól láthattunk mindent.
-Mi ez? -kérdeztem meg a melletünk álló még értelmes személyt.
-Ki bír tovább csókolózni. -röhögte el magát. -Nevezni akarsz?
-Mi? Én? Nem! Fúj! Dehogy! -dadogtam, mert már a kérdéstől is kicsit meglepődtem. Ahogy elnéztem, pont egy pár nyert, akik középen ugráltak. Jött a következő kör.
-Na? Ki akar ezzel a lánnyal lenni? Mond a neved! Dorothy! -emelte fel a lány kezét a 'műsörvezető'. Mivel nem volt jelentkező, a fiatal fiú próbált neki párt találni.
-Jonathan?
-Bocs, barátnőm van. -mutatta meg a mellette álló elégedetten vigyorgó Sarat. Ekkor láttam meg őket, már tolakodtam volna oda hozzájuk, mikor meghallottam a következő nevet.
-Anthony? Úgy tudjuk, hogy szingli vagy.
-Ez így van.
-Egy csók? -tette fel a rettegett kérdést Tonynak, mire ő elhallgatott. Láttam fél szemmel, hogy körbenéz. A tömeg együttesen kezdte el mondogatni a bíztató szavakat, mire Anthony egy kézfelemeléssel jelezte, hogy döntött. Ekkor mindenki elhallgatott.
-Egy csók. -lépett ki a tömegből a lány mellé. Elállt a lélegzetem. Ugye most csak ugrat?!

Nem, nem ugratott. Közelebb lépett a lányhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. A fiatal fiú elkezdte mérni az időt. Én pedig nem is bírtam már nézni. Egy könnycseppet ezer darab követett. Megszakadt a szívem. Kikászálódtam a tömegből, és sírva rohantam fel az emeletre. Még pont hallottam az eredményhirdetést.
-És 45 másodperc! Ezzel Anthony Baker és Dorothy nyert! -a tömeg éljenezni kezdett.

Az emelet teljesen kiürült. Mindenki a versenynek nem nevezhető hülye játékot nézte. Könnyen megtaláltam Emma szobáját. Oda beköltözve dőltem be az ágyba végig zokogva.